Rég volt már részünk európai kupakalandokban, így érezhető volt az elmúlt hetekben a felfokozott várakozás a Loki szereplése kapcsán. És meg kell hagyni, a Kukesi ellen minden probléma ellenére kifejezetten szép eredményeket értek el a srácok, tovább fokozva a szurkolók reménykedését. Aztán jött a Torino… És bizony a dolgok sajnos (vagy talán szerencsére) a helyükre kerültek. Mert bármilyen bosszantó is volt ez a tegnapi mérkőzés, ezekből a tapasztalatokból lehet a legtöbb tanulságot levonni.
Számomra a Torino elleni mérkőzés alapvetően már jóval a kezdőrúgás előtt egy nagy csalódás volt. Először ugyanis kisorsolták nekünk a Roma csapatát, amely egy nemzetközi mércével mérve is nagynevű ellenfél, több olyan játékossal, akiket különösen is izgalmas lett volna a Nagyerdei Stadionban látni játszani. Aztán jött a variálás, és kaptunk helyettük egy Torinot, akik ráadásul egy olasz „falusi” stadionban fogadtak minket a saját stadionjuk helyett. Ráadásul számomra a Mazzarri-féle Torino alapvetően megtestesíti azt a játékfelfogást, amelyet annyira utálok: egy görcsösen csak a védekezésre fókuszáló, mindenfajta kreativitást nélkülöző csapatot rakott össze az elmúlt szezonban az olasz edző. (Pedig a Mihajlovic-féle Toro sokkal támadóbb játékát szerettem, nem véletlen, hogy nála Belotti is annyival jobban ki tudott bontakozni.)
Abban viszont még így is lehetett valamilyen perverz, mazochista naivitással reménykedni, hogy a mesék most válnak majd valóra, és hirtelen eltűnik a hatalmas különbség a két klub játékoskerete, anyagi lehetőségei között. Aztán elég volt megnézni az első 10-15 percet, és máris lehetett tudni, hogy ez nem az a történet.
De ne szaladjunk ennyire előre. A kezdőnk szinte teljesen megegyezett a Kukesi ellenivel, egyedül Kinyik került be Kusnyír helyett. Önmagában hátvédünk csapatba állítása nem volt egy rossz ötlet, de mi szívesebben láttuk volna a bizonytalankodó időszakát élő Szatmárit a kispadon Kusnyír helyett. A Torino keretéről ezzel szemben mindent elmond, hogy pl. a nem éppen ismeretlen Zaza is csak csereként várt a beállítására. (Aztán sajnos be is hozták.)
A mérkőzés elején nagy iramban kezdett a hazai együttes, és bár hellyel-közel fel tudtuk velük venni a lépést, de érződött, hogy ezt nem fogjuk a végtelenségig bírni. Egy kapu előtti kavarodást még megúsztunk, de aztán jött Szatmári és Nagy Sanyi együttes bénázása, és egy teljesen egyértelmű büntető, amit a sértett Belotti váltott magabiztosan gólra. Ezt követően mintha egy picit visszavett volna a Torino, de a nyomás azért maradt rajtunk. Mégis, a második hazai találat teljesen elkerülhető volt: Nagy Sanyi szinte a nézőtérről kapott gólt. Nehéz megérteni, hogyan mehetett be Ansaldi lecsúszott beadása a kapuba, mindenesetre nem lepődnék meg, ha szilveszter környékén ismételgetnék majd még a jelenetet.
Ezzel nagyjából véget is ért a párharc: az sajnos nem volt benne a játék összképében, hogy gólt szerezzünk, a hazaiak pedig kontrollálták a mérkőzést. A második játékrész első felében viszont több szép támadást is vezettünk, és ziccerig ugyan nem jutottunk, de rendben volt a játékunk. A másik oldalon Nagy Sanyi javított egy kicsit a borzalmas első félidején, mikor óriási bravúrral kapufára védte a Torino ziccerét. A mérkőzés végére aztán egyre csendesebben csordogáltak az események, de az indokolatlanul hosszú 5 perces hosszabbítás sajnos tartogatott még egy kellemetlen meglepetést: a komplett védelmünk végignézte, ahogy a csereként beállt Zaza a hálóba fejeli a labdát egy szögletet követően. A 3-0 a párharc végkimenetele felől így szemernyi kétséget sem hagy, de jövő héten lesz még esélyünk szépen meghalni.
Az osztályzás előtt egy bekezdést még szentelnénk a statisztikáknak, mert egy ilyen meccs után és egy ilyen ellenfél ellen tanulságos lehet az adatokat tanulmányozni. Egyrészt a labdabirtoklási fölény képernyőn keresztül is érződött, ami ennél is fájóbb, hogy 96 perc alatt egyszer sem tudtuk eltalálni az ellenfél kapuját, és ez még akkor is kínos, ha ismerjük a Torino játékerejét. A passzok számában látott különbség szintén a hazaiak fölényéből adódik, ugyanígy a szabálytalanságok és a cselek száma is. Fájó, hogy bár rúghattunk három szögletet, kétszer is kis szöglettel próbálkoztunk, és csak egyszer próbálta meg Tőzsér direktbe beadni, dacára annak, hogy tavaly rengeteg gólt szereztünk így – persze tudjuk, nincs Bódi, de azért fájó, hogy rajta kívül senki más nem képes beadni jól a labdákat a sarokból. Összességében tehát lerí az adatokból a két csapat kerete közti különbség, amit most sajnos lelkesedéssel sem tudtunk valamelyest csökkenteni.
Az egyéni pontszámokat vizsgálva nem meglepő módon Nagy Sándor kapta a legalacsonyabb pontszámot (190), de Varga Kevin (197) értékelése sem valami fényes. A többiek ugyan 200 feletti pontszámot kaptak, de még az InStat szerint legjobbnak vélt Kusnyír is csak 238-as pontszámot kapott. A kezdőnkből egyébként Szatmárit értékelte a legjobbra a rendszer (233). Ezzel szemben a hazai oldalon nem meglepő módon csupa magas pontszámmal találkozunk, a leggyengébbnek vélt De Silvestri is magasabb pontszámot kapott (251), mint a mi legjobbunk, a meccs embere pedig némileg meglepő módon az egyik belső védő, Bremer lett (379).
Játékosok értékelése:
Nagy Sándor – 2 
Sajnos ez a mérkőzés megmutatta, hogy miért nem jutott Nagy Sanyi a Lokinál magasabb szintre: időről időre becsúszik egy-egy érthetetlenül gyengén sikerült mérkőzés. A Kukesi-párharc során az albánok kapusához képest egy külön kategóriának érezhettük a mi hálóőrünket, és ez ezúttal sem volt másként, csak most negatív előjellel. A büntetőnél rossz ütemben mozdult ki, a második gólra pedig inkább nem is szeretnék semmit sem mondani. Ugyanakkor mindnyájan emberek vagyunk, hibázunk, és szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy az elmúlt két szezonban mennyivel több olyan mérkőzés volt, amelyen pontokat hozott nekünk kapusunk, mint amennyin elvitt egy-egy hibája. Néha úgy érzem, hogy éppen az a szokványostól eltérő, kissé nyersnek és kiforratlannak tűnő technikája és mozgása okozza az érthetetlen hibákat, mint ami a hatalmas védésekhez is vezet. Mi magunk is felidéztük Malinauskas hasonló potyáját, de azért szerencsére a két kapus között ezen kívül nincs olyan sok hasonlóság. Szóval fel a fejjel, Sanyi, lesz még elég mérkőzés, amin javíthatod a hibádat!
Kinyik Ákos – 5
Papíron nem néz ki jól, hogy két gólt is az ő oldaláról kaptunk, ugyanakkor érzésem szerint egyiknél sem ő hibázott. Mindeközben védekezésben és támadásban is aktív volt, kifejezetten szép dolgokat mutatott. Remélem, hogy nem súlyos a sérülése, mert a védelmünk egyik legstabilabb tagja.
Szatmári Csaba – 3
Ezúttal is gyenge meccset fogott ki, a büntető előtti szituációnál legalább akkorát hibázott, mint Nagy Sanyi. Bár volt egy-két szép mentése és jó megoldása is, de az utóbbi hetekben időzített bombának érzem a kapunk előtt. Ráférne egy kis pihenés, csak éppen irreálisan szűkös a keretünk hátvédek terén (is).
Pávkovics Bence – 3
Sajnos ezúttal is bizonytalannak éreztem, ráadásul a 3. gól előtt egyértelműen hibázott. Eddig sajnos a nemzetközi mérkőzéseken nem tudja az előző szezonban mutatott formáját hozni, de az is tény, hogy ilyen fiatalon ezek a tapasztalatszerzések kellenek a fejlődéshez.
Ferenczi János – 4
Bár próbálkozott becsülettel védekezésben és támadásban is, de ezeken a mérkőzéseken jön ki igazán, hogy se nem egy hátvédalkat fizikálisan, se nem erre a posztra lett felkészítve taktikailag. Ettől függetlenül a védelmünkben én most nem vele kapcsolatban érzékeltem az igazán nagy problémákat.
Varga Kevin – 4
Ezúttal is nagyon akart, küzdött, de sajnos kevesebb sikerrel, mint korábban. A gólhelyzetben lehet, hogy rossz döntést választott a kapáslövéssel, de annyiban meg kell védenem, hogy egyébként egyáltalán nem volt rossz elképzelés, inkább a kivitelezéssel akadt gond.
Haris Attila – 5
Az ő játéka lényegesen jobban tetszett, mint a Kukesi elleni mérkőzéseken. Keményen belement a párharcokba, és az, hogy az olaszok nem tudtak folyamatosan átrohanni a középpályánkon, talán a leginkább neki volt köszönhető. Ettől függetlenül főleg a támadásépítésben ezúttal is akadtak bosszantó hibái.
Tőzsér Dániel – 3
Nagyon látványos volt, hogy ez a nemzetközi iram már egyáltalán nem való neki: olyan volt a mozgása, mint egy Trabié a Forma1-es pályán. Sajnos mindezek mellett a pontrúgásai sem ültek, pedig ezeken a mérkőzéseken különösen is fontos lenne ezeket a lehetőségeket minél jobban kihasználni. (Ja, és a harmadik gólt páholyból nézte végig…)
Szécsi Márk – 3
Látványosan szenved a középpályán, nem ízlik neki ez az új szerepkör. Az első félidőben rossz volt nézni kivétel nélkül az összes megmozdulását. A második játékrészre javult némileg, de ez így nagyon kevés. Ja, és kifejezetten felidegesített azzal, amikor egy egyszerű passz helyett sarokkal akarta indítani a szélen futó játékosunkat, és ezen halt el a támadásunk. Ezek a felesleges flegmázások nem férnek bele.
Nikola Trujic – 4
Nagyot küzdött jelentősebb eredmény nélkül. Ezúttal inkább a rakkolós oldalát láthattuk, és kiderült, hogy hajlandó a védekezésből is kivenni a részét. Ugyanakkor támadásban hiányzott a plusz a játékából, vélhetően azért, mert csak ennyit hagytak neki.
Zsóri Dániel – 4
Nehéz egyértelmű véleményt mondani a teljesítményéről. Egyfelől voltak kifejezetten zavaró és érthetetlen labdakezelési hibái, olyanok, amik után méterekre pattant tőle a játékszer. Másfelől viszont óriásit küzdött egyedül az ellenfél térfelén, és fizikálisan meglepően jól fel tudta venni a versenyt az Torino játékosaival. Ha technikailag sikerülne őt még csiszolgatni, akkor sokkal nagyobb erősségünk lehetne már ennyire fiatalon is. (Már ameddig egyáltalán még a mi játékosunk…)
∼•∼
Haruna Garba – 4
Ezúttal ő sem tudott annyit mutatni, mint a korábbi meccseken, de így is volt pár szép labdatartása, illetve a végén mellélőtt egy helyzetet. Továbbra is jó igazolásnak érzem, és jó lenne őt minél hamarabb megfelelő erőnléti állapotba hozni.
Kusnyír Erik – 4
Kényszerűségből állt be Kinyik helyett. Korrekt módon megoldotta a feladatát, de annyira sokat nem játszott, hogy ennél messzemenőbb következtetést le lehessen vonni belőle.
Pintér Ádám – 0
Örömteli, ugyanakkor árulkodó is a becserélése. Nagyon szurkolok annak, hogy ebben a szezonban minél több játéklehetőséghez jusson, mert kifejezetten tehetséges játékosnak tűnik.
∼•∼
Herczeg András
Az, hogy eljutottunk idáig, egyértelműen az ő érdeme. Az, hogy most nem tudtunk jobb eredményt elérni, legfeljebb annyit jelez, hogy az emberi csodák sosem lehetnek határtalanok.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Nehéz ilyenkor reálisan értékelni. A mérkőzés nem volt rossz iramú (főleg az első játékrész), ugyanakkor kiemelkedően jó összecsapásnak sem mondanám. A csapatunk a viszonylag sima vereség ellenére is küzdött, akart, így nincs szívem ennél rosszabb osztályzatot adni, az egyéni hibák ellenére sem. A játékvezető kb. azt hozta, amire számítani lehetett: lejtett a „hazai” pálya. A büntető viszont egyértelműen jogos volt, a leshelyzeteket pedig jogtalanul kérjük számon a bírón, ahogy azt mai Facebook bejegyzésünkben is jeleztük. Maradjunk abban, hogy összességében nem a bírón múlt a dolog.
Záró gondolatok:
Ez a mérkőzés kifejezetten tanulságos volt, így érdemes a pozitív és negatív következtetéseket is levonni belőle.
Negatívum, hogy
- fizikálisan, erőnlétileg, taktikailag, illetve gyorsaság szempontjából nagyon le vagyunk maradva, és még egy ilyen, kreativitást nagyjából nélkülöző csapat is simán győzni tudott csupán ezek miatt ellenünk,
- a játékoskeretünk még mindig olyan, mint az ementáli sajt: több benne a lyuk, mint a sajt. Egyszerűen nevetséges, hogy csak egy ilyen kispaddal tudunk elutazni egy Torino ellen, úgy, hogy egyébként csupán Bódi sérült,
- szinte nincs olyan meccsünk, amelyen ne kellene legalább két-három kifejezetten gyenge egyéni teljesítményt túlélnie valahogy a csapatnak.
Ugyanakkor pozitívum, hogy
- a játékosok tényleg nagyon odatették magukat, a hozzáállásukat csak dicsérni lehet (bár ez talán elvárható egy ilyen mérkőzésen),
- a támadásépítésünk sokkal kevésbé volt sematikus, mint a Torino játéka; érződött, hogy pont nem ebben a „pluszban”, hanem abban vagyunk lemaradva, amit lehetne (kellene) fejleszteni, főként a fiatalkori képzés során.
Amit én ezekből kiemelnék, az a futball tanulható és ösztönös részei közötti különbség. Az, hogy ki mennyire tehetséges focista, némileg lebutítva mondhatjuk, hogy a gének függvénye. Az viszont, hogy ebből ki mit hoz ki, sokkal inkább a mentalitáson, a körülményeken és a képzésen múlik. (A testalkat pedig valahol ezek keveréke: miközben számos dolog ott is a genetikán dől el, mindeközben pl. az izomzat nagyban fejleszthető pluszmunkával.)
A mérkőzést nézve egyáltalán nem éreztem egy percig sem azt, hogy a mi focistáink kevésbé lennének tehetségesek. Ez az egész egyáltalán nem a genetikán, az általunk nem kontrollálható dolgokon múlik, sőt: a magyarok ilyen téren szerintem egyáltalán nem panaszkodhatnak. Az viszont, amit ebből kihozunk, már fájóan eltérő, és nem a mi javunkra.
Ahhoz, hogy ez megváltozzon, el kellene jönnie annak a pontnak, amikor a magyar foci résztvevői ennél a jelenlegi külső, szerény szemlélői szerepnél többre vágynak, és ezért hajlandóak is tenni. Ha egyszer (talán) mindez majd megtörténik, és az eltökéltség végre áthatja a hazai (és debreceni) futballközeget, akkor egy dologban bízhatunk: nem az ösztönös (tehát nem fejleszthető) dolgokban van lemaradásunk, így tehetünk is ellene.
Addig is viszont, összességében elmondhatjuk, hogy bármennyire bosszantó ez a vereség, csak a realitás köszönt vissza, amiből viszont rengeteget lehetne tanulni. Kérdés, hogy erre a tanulásra végre a magyar foci készen áll-e.
Hajrá Loki!
Enderson
(fotók: dvsc.hu)
