“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel sorozatunkban, melynek huszonkilencedik részében gyorsan jött, gyorsan ment tehetségünk, a Fradi ellen Puskás-díjas gólt szerző Zsóri Dániel következik.
Ha létezik olyan játékos, akinél nem is lehetett kérdés, melyik meccset válasszam, az Zsóri Dániel. Debütáló NB1-es mérkőzésén csereként beállva, a hosszabbításban egy elképesztő ollózással megszerezni a győztes gólt mesébe illő történet. Az pedig, hogy utána magyar játékosként a Puskás-díjat is el tudta (teljesen megérdemelten) nyerni ezzel a megmozdulással, még hihetetlenebbé teszi a történteket. Az is egyértelmű, hogy az előző szezon legjelentősebb megmozdulása volt, ami hatalmas médiaérdeklődést váltott ki (szokás szerint irreális végletekkel), rengeteg interjú készült Zsórival, és később a gólját számos neves focista, köztük a díjra szintén jelölt Messi is méltatta.
A folytatás viszont már nem tűnik ennyire szép történetnek. És itt egyáltalán nem arra gondolok, hogy ezt követően nem sikerült NB1-es meccsen újból a kapuba találnia, mert ilyen fiatalon ez benne van a pakliban. Nem is arról beszélek, hogy még alap szinten sem szólalt meg angolul a díjátadó gálán, mert ez még pótolható hiányosság. A probléma inkább azzal van, hogy a nyári átigazolási időszak végén Zsóri a Fehérvárhoz igazolt, ahol azóta sem kap érdemi játéklehetőséget, és ez akár a karrierjébe is kerülhet.
A kérdés pedig itt is adott: miért igazol egy játékos nagyobb célokért küzdő, magasabban jegyzett klubhoz már azt megelőzően, hogy az aktuális csapatában tartósan bizonyítani tudott volna? A pénzért? Tényleg megéri hosszútávon? A presztízsért? Ugyan már, a Fehérvár sosem lesz igazán presztízst jelentő csapat. Vagy azért, mert valamilyen okból muszáj volt neki? Ebbe pedig bele sem akarok gondolni. Egy dolog biztos: eddig pont annyira rossz döntésnek tűnik ez a váltás, mint amennyire azt mindenki várta. Kérdés, hogy ezt miért csak az érintettek nem látták.
Hajrá Loki!
Enderson
