“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel sorozatunkban, melynek harmincadik részében egykori védekező középpályásunk, az időnként hatalmas gólokat lövő Kiss Zoltán következik.
Kiss Zoli igazi helyi kötődésű játékosunk volt: Debrecenben járta végig a szamárlétrát, és külföldi kitérőit leszámítva sosem szerepelt más magyar csapatban. Nem számított különösebben technikásabb játékosnak, de rengeteget robotolt, csípett, rúgott, harapott. Emlékszem, hogy a bombagóljait is mindig erőből oldotta meg, sosem a finom csavarásokkal vétette észre magát.
És bizony a nagy kupasikereinkből is kivette a részét, különösképpen a BL-menetelésünkből. Ha nincs ugyanis a Kalmar ellen az a hatalmas lökete az odavágón, akkor ki tudja, mi történik később. De 1-0-ás vezetésnél a saját térfele közepéről indított, majd mialatt a védő kiszenvedte a labdát a oldalvonalon túlra, ő lendületből felért, Dombi gyorsan bedobta neki a labdát, ő pedig egy átvétel és megtolás után külsővel hatalmas gólt ragasztott 19 méterről a hosszú alsóba. Ráadásul azon kívül, hogy élményszámba ment az a találat, arról sem szabad megfeledkezni, mennyire hatékonyan szűrte meg egész meccsen az ellenfél támadásait Varga Józsival együtt.
Bár annak idején valószínűleg szürke iparosként nem az ő kiválása volt a legfájóbb veszteség nekünk, szurkolóknak, de azt talán nem is kell taglalnom, mennyire elférne jelenleg a védekező középpályás pozíciójában egy ilyen munkabírású játékos.
Hajrá Loki!
Enderson
