LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Így is lehet: kommunikáció a szurkolókkal

A számtalan kisebb-nagyobb sérelem, a táborok közötti (vagy akár azokon belüli) nézeteltérések, rivalizálások közepette van néhány olyan ügy, amiben konszenzus van. Ilyen például a válogatott és az NB I megerősödésére való igény, vagy a játékvezetés színvonalának és tisztaságának jogos kritikája. Hasonlóképpen, a magyar szurkolók már évek, de inkább évtizedek óta klubszimpátiától függetlenül egyetértenek abban, hogy kedvenc klubjuk nem megfelelően kommunikál feléjük. Debrecenben ez egy különösen sarkalatos (és makacs) probléma, de a Semleges Térfélben hétről-hétre láthatjuk, ahogy más magyar csapatok törzsszurkolói is hétről-hétre felróják ugyanezt a klubjuknak. Leggyakrabban azt kifogásoljuk, hogy a szóban forgó sportegyesület 1. nem érezteti a szimpatizánsaikkal, hogy fontosak és hogy megbecsülik a lelátóról kapott támogatást 2. a klub filozófiájáról, játékstílusáról és konkrét (!) céljairól nem folytat nyílt és őszinte párbeszédet 3. egyszerre próbál a múlt sikereivel takarózni és lerázni magáról a sokévnyi tradíció (számukra) terhes nyomását, miközben azt érezteti a szurkolókkal, hogy ilyen dolgokról beszélni szentimentalizmus és naiv romantika 4. piaci alapon működő modern futballt hazudnak, melyben a fanatikusoknak többé nem jut kitüntetett szerep. Lehet ezt máshogy is csinálni? Hát hogy a viharba ne lehetne! De biztos drága. Frászt. Semmibe sem kerül.

Ennek az írásnak az az apropója, hogy pár nappal ezelőtt a belga rekordbajnok, az RSC Anderlecht hírlevele landolt a mailboxomban. Nem szurkolok nekik, csupán annyi történt, hogy idén márciusig bezárólag Belgiumban éltem fél évet, tavaly decemberben pedig kíváncsiságból kilátogattam a legközelebbi élvonalbeli csapat egyik mérkőzésére, ami történetesen az Anderlecht volt. A jegyvásárláshoz csináltam egy fiókot, ezért megvan nekik az email címem, és bizonyára megengedtem, hogy néhanapján küldjenek nekem is levelet. Máskor talán el se olvasnám és kitörölném, ez a levél viszont megfogott. Olyan volt, mint egy nyugat felől jövő zápor a száraz sivatag közepén. Az alábbiakban változtatás nélkül:

És most magyarul:

  1. Bekezdés: “Most már tiszta. Az új szezon augusztus 7-én kezdődik. Eközben mi keményen dolgoztunk, tiszteletben tartva a közösségi távolságtartást. És már borzasztóan várjuk, hogy a víziónkat és a focinkat a következő szintre emelhessük.”
  2. Bekezdés: “[A víziónk] meccseket nyerni domináns, technikás és támadófutballal. Ezek vagyunk mi. Meccseket nyerni egy olyan csapattal, ami lehetőséget ad a saját nevelésű belga tehetségeinknek. Jeremynek (Doku – a szerk.), Yarinak (Verschaeren – a szerk.), Sambinak (Lokonga – a szerk.), Markonak (Pjaca), Francisnek (Amuzu), Siebennek (Dewaele), Killiannak (Sardella), Antoinenek (Colassin). Ebben hiszünk. A fiatalokban bízunk. Ezen az úton megyünk tovább a következő idényben. Mert azokban a pillanatokban, amikor ment nekünk, láttuk, hogy megéri. Ez az Anderlecht.”
  3. Bekezdés: “Becsüljük a fiataljainkat. Befektetünk a fejlődésükbe. Minden nap jobbá tesszük őket azzal, hogy olyan top-játékosokkal vesszük őket körül, mint Hendrik (Van Combrugge), Michel (Vlap), Kemar (Lawrence), Amir (Nasri) és Vincent (Kompany). Így építünk egy kiegyensúlyozott csapatot, amelyik jövö szezonban a bajnokság tetején fog küzdeni.”
  4. Bekezdés: “Most kivételes és bizonytalan időket élünk. A válság mindannyiunkra hatással van, beleértve a klubot, beleértve a szurkolóinkat.”
  5. Bekezdés: “Szurkolóink hűséges támogatása példátlan volt az előző évadban. Fantasztikusak voltatok. Nem felejtettük el a jelenléteteket és a bátorításotokat. Ezért szeretnénk kifejezni hálánkat, és mindenkinek lehetővé tenni, hogy továbbra is támogathassatok minket.”
  6. Bekezdés: “Jövőre is a stadionunkban szeretnénk tudni titeket. A Ti stadionotokban. Ezért teszünk egy gesztust, erőfeszítést: ha június 30-a előtt megváltod a bérleted, 20% kedvezményt adunk. Így tudjátok támogatni szeretett klubotokat a következő szezonban is.”
  7. Bekezdés: “Bárkinek, aki pénzügyi nehézségekkel küzd, és nem tudja egyben kifizetni az összeget, lehetősége van két részletben fizetni. Amennyiben bármelyik meccs zárt kapuk mögött kerülne megrendezésre, a klub egyenként visszatéríti ezen mérkőzések árát. Több infó itt és itt.”
  8. Bekezdés: “Még mindig mi vagyunk az ország legnagyobb klubja. És együtt ismét az RSC Anderlectet fogjuk az ország legjobb klubjává tenni. Együtt olyan dicsőséges jövőt építünk, amilyen a múltunk. Ezért van rátok szükség minden eddiginél jobban. (franciául:) Egyszer lila, mindig lila.”

Kell ehhez bármit hozzátenni?

Nem nagyon, de azért én megpróbálom összeszedni, mik azok, amiket sürgősen el kell tanulnunk e levél írójától:

  • Forma: a levél terjedelme pont ideális. Nem ereszti túl bő lére az üzenetet, 1 perc alatt végig lehet olvasni, ugyanakkor nem egy semmitmondó 5 mondatos közlemény, amit muszájból írtak csak meg. Gyönyörűen tagolt, minden bekezdésnek megvan a maga funkciója, felépítése logikus.
  • Stílus: a világosan meghatározott célközösség számára érthető, ugyanakkor nem túlzottan lebutított megfogalmazás és nyelvezet.
  • A játékosok keresztnevükön történő említése: telitalálat, máris úgy érzem magam, mintha a családom egyes tagjairól beszélnénk. A célközönség ebből tudja, kikről van szó, így viszont a “mi fiaink”, akik lehetnek akár a jövő világsztárjai, egy csapásra elérhetővé váltak a fanatikusok számára.
  • *Nagy slukkot szívok a lélegeztetőgépből, amire azután kötöttek rá, hogy ezt megláttam és elájultam* Ezek leírták a klubfilozófiát, a célokat, a játékospolitika vezérelveit és a játékstílus alapvető elemeit egy szurkolóknak szánt levélben!!! Mostantól kezdve ha meccsre megyünk, tudjuk, mit fogunk látni! Ha pedig nem azt, akkor tudjuk, hogy mit kellett volna látni, és számonkérhető lesz a vezetőségen! Itt a világvége…
  • Fontos a szurkoló: ez talán a leglényegesebb tanulság mind közül. Leírták, hogy kellenek a fanatikusaik a céljaik eléréséhez (pénzügyileg is és morálisan is), elismerték a lelátón nyújtott teljesítményüket, és azon nyomban azt is elárulták, mivel tudnak a legtöbbet segíteni jelen helyzetben.
  • A klub akar valamit, és tesz azért, hogy megkapja. Végtelenül szimpatikus gyakorlat. Jelen esetben az a célja az Anderlechtnek, hogy a bérletesek száma ne csökkenjen, még ha az amúgy jóléti állam Belgium gazdasága meg is roppan, az emberek pedig szorosabbra húzzák majd a nadrágszíjat. Ennek érdekében csökkentették a bérletárakat, és – ilyet még soha nem láttam – a kevésbé tehetősek részletre is megvehetik. Eközben a magyar klubok vezetői, játékosai folyamatosan figyelmen kívül hagyják azokat a kutatásokat, melyek a bérletesek elmaradásának okát keresik – és általában meg is találják. Ehelyett pedig országos tendenciákkal és elkényelmesedett szurkolókról szóló mítoszokkal takaróznak.
  • A klubszeretet, a büszkeség, a klubidentitás húrjainak pengetése: így kell a szurkolókkal beszélni, és bármit megtesznek érted. Punktum.
  • Múlt, jelen, jövő: itt muszáj összevetnem egymással az RSCA-t és a DVSC-t. Egy Anderlecht-kaliberű csapatot vezetni hatalmas teher. Ők a belga rekordbajnok, nyertek többek között 30 bajnoki serleget, 2 KEK-et, egy UEFA-kupát és két Európai Szuperkupát. Egy ilyen királyi klubhoz tartozni dicsőség, ugyanakkor a nyomás is hatalmas, különösen akkor, ha történelmi mélyponton van. Ha valahol, akkor itt megszokta a szurkolótábor a sikereket, és az eredmények mellett elvárás a szép támadófutball is. Ez a tradíció. Kicsit olyan, mint a Real Madridnál. A DVSC ezzel szemben majdnem egy évszázadon át egyáltalán nem volt komoly tényező a magyar fociban, egy mesteredző és egy aranygeneráció (meg egy más habitusú Szima) kellett ahhoz, hogy ma azt mondhassuk: mi vagyunk az elmúlt 15 év legsikeresebb magyar csapata. Azonban van egy alapvető különbség a két egyesület vezetőségének kommunikációjában. Mindketten leírják, hogy az elmúlt X év legsikeresebb csapata az adott országban. Csakhogy egészen más dolog következik belőle. Az Anderlechtnél az, hogy őszintén felvállalják azt, hogy most nem mi vagyunk azok, de itt van egy terv, egy koncepció, egy vállalás, ami arra irányul, hogy ez ismét így legyen. Debrecenben pedig az, hogy a szurkolónak nincs joga kritizálni, hiszen állhatunk akár kieső helyen is, a nagyjából egy évtizedes (egyébként 6 éve véget ért) sikerkorszakunk mögé mindig elbújhat a vezetőség. Ugyanezen okból kifolyólag felmentésre kerül bárminemű terv, koncepció vagy vállalás megfogalmazása és annak konzekvens betartása alól. És ez a vérlázító. Mert NER ide, Fradividi-dominancia oda, a víziónak, és az arról szóló párbeszédnek a szurkolók és a klub között csak három akadálya van: a közöny, a lustaság és a kivagyiság.

Jajj, Lucas, megint csak a nyugatmajmolás, kolbászkerítés, mi nem vagyunk az Anderlecht, megint Nyugatonmármegoldották, meg kinek van erre pénze meg ideje?!

Szeretném jelezni, hogy nem igényel semmi extra anyagi befektetést az, ha tisztelettel, és az ő nyelvükön kommunikálunk a szurkolókkal. Energiabefektetést a már meglévő klubalkalmazottaktól, azt igen. Azt igényel. De ezen praktikák egyike sem ördögtől való: a legtöbb magyar gimnáziumban tanítják magyarórán, illetve a magyar egyetemek kommunikáció és médiatudomány szakjain (vagy az én esetemben anglisztikán), illetve egész biztos, hogy az újságíróképzéseken is tananyag. Feltéve, hogy odafigyelt a firkászjelölt.

Zárszóként csak annyit szeretnék mondani: ha elégedett vagy a jelenlegi magyar gyakorlattal, ami semmitmondó közleményekkel és konkrétumokat nélkülöző célpótlékokkal kommunikál feléd, leszarja a tradíciókat és a klubidentitást és nem azért jársz a stadionba, hogy jól érezd magad, vagy megbecsülve, akkor sajnálom, hogy raboltam az idődet. Ha viszont egyetértettél velem, ne felejtsd el, amit itt olvastál. Ne rendezd le annyival, hogy ez a nyugati gyakorlat, nekünk pedig nem jár. De igenis jár! Ez legyen a norma, ez legyen a mérce. Ezt kérd a kedvenc klubodtól, amikor csak teheted, jelezd, hogy erre van igény. Mert semmibe nem kerül, de értéke felbecsülhetetlen.

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas