Szombat este a MOL-Fehérvár otthonába látogattunk az NB I 18. fordulójában. A párosítás a hétvége legjobb meccsének ígérkezett, de nem csak a szurkolók miatt, vagy arra gondolva, hogy a hazaiak edzőpárosa nem is olyan rég nem tudott maradandót alkotni a Lokival az NB I-ben; hanem azért is, amit Balage beharangozójából már olvashattatok: évek óta nem volt rá ekkora esély, hogy győzzünk idegenben a Vidi ellen és így egy év alatt többször is nyerjünk ellenük. Hazai pályán ősszel Dombi irányítása alatt már sikerült, de jó lett volna, ha idegenben is bebizonyítjuk: jobb csapat a Loki!
Bár úgy érzem, a Vidi kerete sokkal technikásabb, egyénileg képzettebb játékosokból áll, csapatként idén nem igazán tudtak eddig bizonyítani. 17 meccsükön csupán 5 (!) győzelmet könyvelhettek el, és náluk több veresége is csak a Honvédnak volt a meccs kezdete előtt (8 a Vidinek, 9 a Honvédnak). A Lokihoz azonban ősszel érkezett Blagojevics, és megmutatta, mire lehet képes egy átlagos keret egy jó edzővel: tudatos játék, sokkal kevesebb bekapott gól, értékes győzelmek és amit én mindig is többre értékeltem az egyéni villanásoknál: küzdőszellem és csapatmunka.
A találkozó előtt furcsa esemény borzolta a mieink kedélyét: a csapatbusz lerobbant, a játékosaink többsége taxival érkezett a Mol Aréna Sóstó stadionba. A kezdőcsapatunk csak egy pozícióban változott az előző hetihez képest, Varga József helyét Baráth Péter foglalta el. Megyeri, Kusnyír, Lagator, Dreskovic, Ferenczi kezdett a védelemben, Baráth, Manrique, Dzsudzsák középen és Szécsi, Sós, Babunski a széleken és a támadósorban.
A meccs első perceiben egyből megmutatta a Vidi, mik mára a tervei. Ahogy nem is olyan rég mi is megszoktuk, ezúttal sem hazudtolta meg magát a Huszti-Toldi páros: támadófocival készültek mára is – maximumra tolva. Azonban Schön hiába került szépen helyzetbe, Lagator utolsó emberként tökéletes ütemben szerelte. Az első Loki támadásra sem kellett sokat várni, a 6. percben Dzsudzsák vállalkozott, bár bombája messze elkerülte a kaput. Aztán Megyerinek kellett bravúrt bemutatnia, Kastrati kapott remek labdát Fiolától, Ferenczit elküldte gyufáért, de a lövést már szerencsénkre nem tudta jól helyezni. Ezután bár akadtak kisebb-nagyobb lövőhelyzetek, sem Babunski, sem Nego nem találta el a kaput.
Kezdett eseménytelenségbe torkollni a mérkőzés, amikor nagyon szép passzsorozatot követően, az ellenfél térfelén hosszú ideig adogatva kiugrattuk Sóst, a visszatett labdáját pedig tökéletesen pörgette be a Vidi kapujába Szécsi, de hamar jött a bosszúság: az indítás pillanatában Sós Bence lesen állt, a gól érvénytelen. A támadásunk ettől függetlenül nem csak szép volt, de figyelmeztető jel is lehetett a Vidinek: ha túlságosan kinyílnak hátul, az megbosszulhatja magát. A 34. percben is hagyták, hogy Dzsudzsák cselezgessen, Szécsi beadjon, Babunski pedig érkezzen középen, de fölé pörgetett. „Találjuk már el végre a kaput!” – bosszankodtam, és egy percre rá egy szögletnél Babunski érkezett a rövidre és ezúttal már kaput talált, Kovács és a védők pedig csak nézték, ahogy a labda akadálytalanul ki is köt a kapuban! 0-1!
Az ellenfél nem is volt rest, hamarosan Nego, Schön, Heister és Dárdai próbált meg egyenlíteni, de előbbi lövése kiszállt a stadionból, Schön löketét oldalra ütötte Megyeri, Heister saját csapattársát találta telibe, Dárdai csavarása pedig messze elkerülte a kaput. A Vidi elkezdett kapkodni, egyénieskedni, és ez a mi malmunkra hajtotta a vizet. Előnnyel mehettünk szünetre.
A második félidő eleje nem sokban változott, a Vidi támadgatott, de mi lőhettünk először kapura, Manrique azonban a rövid sarok mellé lőtt. Az 51. percben aztán jött a feketeleves, hiába szereztük meg többször a labdát, azt többször is elveszítettük saját térfélen, Dreskovic pedig túl mélyen védekezett, így Kodro jó labdát kaphatott, amit ki is használt, és Megyeri mellett a kapuba helyezett. 1-1.
Sajnos nem ez volt az utolsó ilyen hibasorozatunk a középpályán, gyakorlatilag mi tartottuk így életben sokszor a fehérvári támadásokat, ezt pedig vérfrissítéssel igyekeztünk javítani. A 60. percben Varga állt be Baráth helyére, a 70. percben pedig Mance és Bódi váltotta Babunskit és Sóst. Talán ennek is köszönhetően, az utolsó 15 perchez érkezve végre ismét helyzetekkel jelentkeztünk. Bódi távoli lövésénél kellett figyelnie Kovácsnak, aztán Ferenczi kapott remek kiugratást, de lövése szögletre pattant, egy percre rá pedig Mance lekészítését bombázta kapura Manrique a tizenhatos közepéről, de egy védő hatalmasat blokkolt, maradt a döntetlen.
A 81. percben is mi kerültünk helyzetbe, de minden lövésnél volt valahonnan egy-egy blokkoló védő, így a gól elmaradt. De azt jó volt látni, hogy inkább mi támadtunk, az érződött, mi jobban akarjuk a győzelmet. Más kérdés, hogy a 82. percben Kodro majdnem megduplázta góljai számát, de ebben az esetben mi blokkoltunk, név szerint Lagator. A válasz sem váratott magára sokáig, Dzsudzsák kapáslövése azonban középre ment, pont a kapus ölébe. A hajrára Romanchuk és Loncar is beállt Kusnyír és Dzsudzsák helyére, de a hosszabbításra így is elfáradtunk, igyekeztünk ölni a játékot és valahogy ponttal távozni Székesfehérvárról. A hazaiak óriási nyomást helyeztek ránk, sorra jöttek a támadásaik, szögleteik, de végül átvészeltük ezt az időszakot is. Végeredmény: Fehérvár – DVSC 1-1.
A döntetlen igazságos eredmény, még úgy is, hogy abszolút elkerülhető gólt kaptunk (bár igaz ez a másik oldalon a mi találatunkra is). Ma hiányzott belőlünk az a fineszesség, amivel eldönthettük volna a találkozót. Az első félidőben jobban játszottunk, a másodikban viszont a 70-85. perc közötti időszakot leszámítva nem éreztem a csapatban a győzelmet, sőt az utolsó percekben alig vártam, hogy lefújják a találkozót, mert hiába nem egy verhetetlen brigád ez a jelenlegi Vidi, az egy pont most nagyon fontos volt és idegenben én akkor is pozitívan értékelem ezt, ha a tabellán jelenleg megelőzzük a fehérváriakat.
A meccs legjobbját ezúttal nehéz megválasztani, mert senki nem nyújtott kimagaslóan jó teljesítményt. Pár nevet azért bedobok, hogy számomra kik voltak pozitívabb szereplők: Lagator és Dreskovic az esetek többségében jól helyezkedtek, volt mindkettejüknek fontos szerelése. A középpályán Manrique ma nagyon sokat robotolt, kár, hogy lövései nem találtak kaput. Babunski mezőnybeli munkája is fontos volt, de gólt is szerzett mellette, Dzsudzsák pedig ezúttal is kiosztott pár forintos labdát, no meg egy gólpasszt. Én közülük fogok majd három játéksora szavazni, és a szokásos formában ezt te is megteheted az alábbi űrlapon:
Kicsit visszaugorva az előző bekezdésre: tabella. 24 ponttal az ötödik helyen állunk (bár még a ZTE beelőzhet minket a forduló végéig), de továbbra is olyan kis különbségek vannak a csapatok között pontszámban, és olyan messze még a vége (van hátra 15 (!) forduló), hogy óva intek mindenkit attól, hogy lefutottnak érezze a bajnokságot, vagy kijelentse, hogy most már meg van a bennmaradás. A két utolsó is képes volt pontot csenni sokkal erősebb ellenfél ellen: a Vasas a Felcsút és előtte a Fradi, a Honvéd pedig a Kisvárda ellen gyűjtött be 1-1 pontot. 2-3 rosszul sikerült forduló alatt pedig könnyen a kiesőzóna közelében találhatjuk magunkat.
Hét közben nekünk és következő ellenfelünknek, a Paksnak is Magyar Kupa szereplés jön (ETO-DVSC, Monor-Paks), és mentálisan fontos lenne, hogy bárhogyan is, de továbbjutóként fogadjuk hétvégén a paksiakat – aztán haza is küldjük őket pár góllal. Izgalmas hét jön, jó szurkolást a meccseinkhez!
Hajrá, Loki!
Csibu
