A csalódást keltő múlt hét után a listavezető otthonában igyekeztünk javítani – ennél el tudtunk volna képzelni ideálisabb szituációt is. Az előjelek miatt én mégis úgy éreztem, hogy ezen a meccsen igenis van esélyünk győzni is. Elmondom, hogy miért gondoltam így, és hogy végül min múlt, hogy nem sikerült behúzni a három pontot.
A hazai csapatból egy rakás kulcsember hiányzott különböző okok miatt. Szappanos, Windecker, Mezei, Könyves – ez a névsor nagyjából azzal ér fel, mintha tőlünk Megyeri, Szhodovszki, Dzsudzsák és Bárány hiányoztak volna egyszerre. Viszont szerencsére az említett négy játékos rendelkezésünkre áll, hárman pedig a kezdőben is kaptak szerepet. Szuhodovszki ezúttal csak csere volt, Blagojevics ugyanis egy stabilabb, védekezni jobban tudó párosnak szavazott bizalmat a középpályán, így ezúttal Lagator és Manrique kezdtek Dzsudzsák mellett-mögött. Ezen kívül egyedüli meglepetés számomra Vajda kezdőben maradása volt még, így viszont duplán farmoltuk a fiatalperceket, hiszen Baranyai is kezdett. Apropó fiatalpercek: az év eleji cikkemnek utánaszámolva, a fiatalperceket idén már teljesítettük, mindössze nagyjából 3000 pont hiányzik a szükséges pontszám teljesítéséhez, amit már csak magyar játékosok játszatásával is teljesíthetnénk. Tehát legkésőbb három fordulón belül alighanem kimaxoljuk az extra támogatást.
A meccsre rátérve: az élő közvetítésünk során is kitértem arra, hogy az elmúlt hetekben szinte minden meccsünket egy nagy helyzettel kezdtük az első 10 percben, de mindegyiket kihagytuk. Most viszont nem ez volt a helyzet, már a második percben egy nagy lövés után kellett védenie a hazai kapusnak, a kipattanót viszont összeszedtük, és Ferenczi szépen tálalt a második hullámban teljesen üresen érkező Dzsudzsák elé, aki 10 méterről a kapuba helyezett. A korai találat nem csak lélektanilag volt fontos, hanem azért is, mert így mindenképp jönnie kellett az ellenfélnek. Márpedig nekünk az utóbbi időben meggyűlt a bajunk a betömörülő ellenfelek ellen, a kinyíló paksiak ellen viszont volt lehetőségünk megfutni az üres területeket és kontrából újabb gólt szerezve megnyugtató előnyre szert tenni. Ez volt az, ami ma elmaradt, ami miatt végül nem is tudtunk győzni. De ne szaladjunk ennyire előre. Az első félidő a gólunkon kívül kevés említésre méltó eseményt hozott, összességében megérdemelt volt a vezetésünk, hiszen az egyetlen valamirevaló akciót mégis csak mi dolgoztuk ki.
A folytatásban beállt Böde a Paksba, és többek közt ez is volt az, ami feljavította a hazai csapat támadójátékát – hihetetlen, hogy az NB I-es mezőny nagy része nem tud mit kezdeni a már 38. életévében járó, pocakos támadóval. Az a szerencsénk, hogy ma rossz napot fogott ki, mert bár ki tudott magának verekedni jópár ziccert, de a lövései pocsékak voltak. A második félidő közepe táján Bárány zárhatta volna le először az összecsapást, ám a kapusra vezetve nem tudta mellette eltolni a labdát – többször visszanézve az esetet, ennél ő sokkal ügyesebben szokta megoldani az ilyen helyzeteket, most nagyon rossz ütemben és szögben is próbálta eltolni a labdát, a kapusnak így könnyű dolga volt. Simán lehet, hogy jobb mentális állapotban megoldja ezt a szitut, de most ilyen periódusban van.
Ahogy haladt előre az idő, egyre inkább szorultunk be a kapunk elé. Blagojevics cserékkel próbált stabilizálni – a Vajda – Szécsi cserével erősödött a jobboldali védekezésünk, Ojediran és Szuhodovszki beállása szintén érthető volt a vélhetően megsérülő Romanchuk, illetve Manrique helyett, a Bódi – Dominuges cserét viszont nem értettem. Bár abból a szempontból értem, hogy Bódi rutinos, viszonylag jól is védekezik, ám ha vettünk drágán egy fiatal szélsőt, akinek elvileg az a legnagyobb skillje, hogy ő az egész NB I-es mezőny egyik leggyorsabb játékosa, akkor lehet, hogy őt hoztam volna be, bízva abban, hogy egy kontrából lezárhatjuk a meccset. Kocsisra gondolok, aki a Fradi meccs óta eléggé mellőzve lett, hiszen sem a Mezőkövesd ellen, sem most nem kapott lehetőséget. Mi viszont kaptunk egy nevetséges gólt a 85. percben, amit egyébként szerintem a szabályok értelmében nyugodtan lehetett volna érvényteleníteni, hiszen a lesen álló játékos a gólvonalon egyértelműen olyan mozdulatot tett, amivel játékba akart avatkozni. És bár érdemben ez semmin nem változtat, hiszen senki nem tudott volna felszabadítani, de emlékszünk, hogy Thor gólját miért vették el Újpesten…?
Az utolsó tíz perc így igazi adok-kapokká vált, és bár a Bárány – Loncar cserével úgy tűnt, hogy teljesen feladjuk a támadásokat (Dzsudzsák maradt elöl támadóként), az utolsó percekben nekünk, egészen pontosan Szécsinek voltak ziccerei ahhoz, hogy eldöntse a meccset. Háromszor is célt tévesztett, így pedig maradt az igazságosnak mondható döntetlen. Összességében nem rossz ez az első helyezett otthonában, és a meccs összképét tekintve nem is érdemeltünk volna feltétlenül győzelmet, ám amiatt, hogy 80 percen keresztül vezettünk, és a hajrában kaptuk a gólt, ami után még így is nyerhettünk volna, fájó ez a pontvesztés. De ha a következő, ténylegesen nyerhető meccseket hozzuk, akkor sokat érhet még majd ez az egy pont a végelszámolásnál.
Meccs embere: Megyerinek pontmentő védései voltak, Dreskovic tanárian védekezett, Dzsudzsák ezúttal a gólja mellett is jól játszott. Én közülük jelölném ki a legjobbat, de a döntés ezúttal is a tiétek.
Aki lemaradt volna, a meccset együtt néztem Csibuval, amit a YouTube csatornánkon élőben közvetítettünk. Mivel jók voltak a visszajelzések, és sokan is követtetek minket, így biztosan lesz még ilyen majd a jövőben is.
