LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Alsó-ausztriai próbatételek

Mint ismert, a DVSC vasárnap elutazott a már lassan megszokott nyári osztrák edzőtáborába, aminek ezúttal a festői szépségű Ybs an der Donau település adott otthont. Az utazó névsorral senkit sem untatok, hiszen biztosan megnéztétek már. Helyette inkább dióhéjban igyekszem bemutatni a tervezett ellenfeleinket, amelyek között akad ismerős csapat is azért, akikkel kapcsolatban nem igazán lehetnek jó emlékeink.

Sorrendben a Loki kedden a cseh első osztályú bajnokság legutóbbi hetedik helyezettjével, a Slovan Libereccel kezdi az edzőmeccsei sorát, amely ellenfél csak egy ponttal maradt le a felsőházat jelentő hatodik lépcsőfoktól a legutóbbi kiírásban, a Fortuna Ligában. Ezért aztán a 9900 fős U Nisy Stadionban nem fognak nemzetközi mérkőzéseket lebonyolítani a következő szezonban, holott a keretük többre predesztinálta volna őket. Emiatt nem is maradt el a „vendetta” a vezérkar részéről és átestek egy edzőváltáson. Lubos Kozelt a korábbi harmincszoros cseh válogatott bekk, Radoslav Kovac váltotta, így a 44 éves, egykor Sparta Prágában játékosként és edzőként is megforduló szakemberen a sor, hogy ismét a nemzetközi színtérre kormányozza a liberecieket, akik már egyébként kétszer bajnokok tudtak lenni, ami 2002-ben igen nagy szónak számított, ugyanis nem fővárosi egyletként érték el mindezt.

Keretükben horvát, ghánai, ukrán, két belga és szlovák játékos is van, utóbbi közül a csatárként bevethető Lubomir Tupta pályára lépett csereként a szlovák válogatottban az Anglia elleni egyenes kieséses találkozó alkalmával, de mégis a nigériai Ghali ér a legtöbbet 850 ezer eurós becsült értékével. Szintén az alkalmazásukban áll a veterán Michal Rabusic, aki egy rövid szombathelyi kitérő erejéig belekóstolhatott az NB1-be. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy az 1958-ban alapított csapat címerében a városhoz közeli Jested hegy és azon elhelyezkedő tv torony található. Eleddig négy barátságos meccsen vannak túl és ebből csak a Mlada Boleslavval szemben maradtak alul.

Második ellenfelünk szerdán az osztrák másodosztályú SKU Amstetten gárdája lesz, amely csont utolsóként végzett a bajnokságban azonban, azonban a negyedik DSV Leoben és a tizennegyedik FC Dornbirn licenszproblémái miatt nem kellett elhagyniuk a második ligát, ami az 1974-ben alapított sorozat történetében eddig példátlan volt. Ezért aztán a csapat edzője maradt a mindössze 30 éves Patrick Enengl is, valamint a 3000 fős Ertl Glas Amstetten Stadionban a következő szezonban is játszani fognak Admiral Ligás, azaz második vonalú mérkőzéseket. Az említett csapat egyébként a vasutasokhoz képest igencsak fiatal, hiszen csak 26 éves.

Három nap pihenőt követően pedig az SK Rapid Wien lesz az ellenfelünk, akikről nincsenek jó emlékeink a Konferencia Ligából, legalábbis a visszavágóról semmiképpen, mivel a bécsi, bizakodásra okot adó gólnélküli döntetlen után alaposan arcon csapták a hajdúsági fanatikusokat a bécsi futballisták és egy sima ötöst hintettetek a Nagyerdőn, teltház ide vagy oda. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, hiszen edzőváltáson is átestek és a debreceni meccsen remeklő legjobbjaik közül is többen távoztak a Bundesligába vagy éppen a Premier Leagueba. Ennek eredményeképpen Grüll, Querfeld és Mayulu is továbbállt.

Az érkező oldalon a magyar válogatott Bolla Bendegúz neve ismerősen csenghet számunkra, valamint a Salzburgtól is igazoltak egy középpályást, Sangarét, de a svéd utánpótlás válogatott szélső, Isak Jansson és korábbi játékosuk, a hazaigazoló Louis Schaub mindenképpen erősítés a német Robert Klaus vezetőedző kenyéradójának. A harminckilenc esztendős tréner tavaly ősszel a gyengébb eredmények miatt váltotta a menesztett Zoran Barisicot. Az együttes házi gólkirálya és egyben az osztrák Bundesliga második legjobb mesterlövésze, Marco Grüll a Werder Bremenbe helyezte át székhelyét. Eddig két edzőmeccset játszottak és az alacsonyabb ligás Herzogenburg 11-0-s legyőzésén kívül simán kikaptak a Slavia Prahatól három góllal.

Jövő héten pedig zárásként a szlovák második helyezett MSK Zilinával fognak meccselni Dzsudzsákék, ami mindenképpen kiváló erőfelmérő lehet feltehetően a legerősebb összeállítású csapatunknak. A zöld-sárga színű mezesek edzője a DVSC-nél megfordult és dicstelenül távozó Zdenek Scasny fia, Michal. A 45 éves tréner tavasszal már hat meccs erejéig beugrott és ezek szerint jó benyomást tett a zsolnai elöljárókra, mert Jaroslav Hynek helyett az új szezonban ő fog dirigálni a kispad mellett. Hasonlóan a Lokihoz, számukra is csak két körös volt a nemzetközi kupakalandozás, miután az észt Levadiát búcsúztatták, de a belga Gent már igen rágós falatnak bizonyult, hiszen mindkétszer öt gólt kapva búcsúztak 10-3-as összesítéssel, így a 11253 fős Stadion pod Dubnomban elért két gól csak szépségtapasznak volt jó a hazai pályán. 2010-ben ellenben sikerült a Bajnokok Ligájának csoportkörébe is bejutni, ahol a Chelsea, Spartak Moszkva és az Olympique Marseille várt rájuk, de nulla ponttal, három rúgott góllal és tizenkilenc kapott góllal szereztek keserű tapasztalatot a legnagyobbak játszóterén.

Az 1908-ban alapított klub jelenlegi korelnöke egyértelműen a 38 éves és hetvenháromszoros szlovák válogatott belső védő, Tomas Hubocan, aki megjárta hajdanán az orosz Zenitet és Dinamo Moszkvát is, ahol Dzsudzsák Balázs csapattársa is volt egy kis ideig, de a francia Marseille és török Trabzonspor mezét is magára ölthette. A többi játékostársa valójában kölyök hozzá képest, hiszen a 26 éves cséká, Minarik mellett csupa fiatal alkotja a keretet. Kameruni és ghánai légiósok alkotják az afrikai különítményt, valamint egy észak-macedón játékosuk van még Stojcevszki személyében. Legeredményesebb játékosuk David Duris volt kilenc góllal az előző évadban, akit Sauer és Jambor követett szorosan, de utóbbit a román Rapid Bukarest idő közben leigazolta.

Végül az osztrák másodosztályú és ugyancsak ezüstérmes SV Rieddel fognak még megmérkőzni Srdjan Blagojevics fiai. Az osztrák Bundesligától tíz ponttal lemaradó SV Ried együttese a felső-osztrák Ried im Innkreis városából származik, akik hazai mérkőzéseiket a Josko Arenában játsszák, ami több mint 7000 fős. 1912-es alapítási évével, alig fiatalabb, mint a DVSC. Az is igaz azonban, hogy nem is tudtak eddig olyan eredményeket felmutatni, mint a vasutasok. Két kupagyőzelem mellett két másodosztályú aranyérem és három ebből a fajtából a harmadik ligában. A 34 éves Maximilien Senftnek tehát fel lesz adva a lecke, hogy az legnagyobbak közé emelje csapatát, amivel egy újabb trófeát tehetne bele a klub trófeatermébe.

A tavalyi garnitúrából a legjobb mesterlövész Grosse és Eza volt, akik ketten egy híján huszonöt gólt vállaltak, de a japán Niki Havenaar védő létére hétszer is megzörgette az ellenfelek hálóját. Legértékesebb játékosuk Wolmouth, Grosse és Bajic egyaránt 400 000 eurós értékkel. Utóbbi egyébként volt a Rapid Wien játékosa, majd postafordultával egy szezont követően gyorsan vissza is tért. Eddigi barátságos meccseik alapján azzal nem lehet megvádolni őket, hogy gólínségben szenvednének, miután legutóbb a Jahn Regensburg ellen hétgólos találkozón nyertek 4-3 arányban, de a Wacker Burghausent is legyőzték 3-2-re.