Rovat: DVSC

Beharangozó
Van-e innen visszaút?
28

Nem hittem volna, hogy lehetek még az egy héttel ezelőtti borzalom után még idegesebb és reményvesztettebb, de hát sajnos a Loki bebizonyította, hogy mindig van lejjebb. Ugyanis…

Analízis
InStat: DVSC – Paks
7

Az új szezonban is folytatjuk tavasszal kezdett sorozatunkat, azaz minden mérkőzés után közzétesszük a találkozó statisztikáit egy rövidke elemzéssel. Az első fordulóban lejátszott DVSC – Paks…

Összefoglaló
Kurva gyenge!
27

Szégyen, gyalázat, nincs jobb szó a tegnapi produkcióra. Gálának indult, horror lett a vége. Rég nem égtünk ekkorát nemzetközi porondon, most újra éghet a pofánk. A…

Beharangozó
Ezek nem a BATE
15

Ahogy az várható volt, a félamatőr san-marinoi bajnok, a La Fiorita nem különösebben izzasztott meg minket az Európa Liga első selejtezőkörében, és bár a debreceni visszavágó elég…

Ranglisták
Power Rankings #1
1

A hétvégén elrajtol az OTP Bank Liga 2016-2017-es idénye, ennek apropóján pedig idén is szeretnénk végigvinni a sokak által kedvelt Power Rankings sorozatot. Tavaly picit újítottunk,…

Analízis
Kicsit rágósabb falat jön
5

A La Fiorita búcsúztatása után az Európa Ligában egy kicsit már rágósabb, de reményeink szerint még emészthető ellenfél jön szembe a második körben a Lokival. Ez pedig…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #14 – Máté Péter
4

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Összefoglaló
Megvan az első!
40

A lefújást követően óriási ünneplés kezdődött el a pályán, és a kispadoknál egyaránt. Hiszen megvan az első! Kondás Elemér kinevezése után 1899 nappal (több, mint öt…

Analízis
Fortuna jó kedvében volt
4

Az Európa Liga első selejtezőkörében San Marinó-i ellenféllel találkozunk, továbbjutás esetén pedig a második fordulóban a fehérorosz kupagyőztes Torpedo BelAZ Zhodino következne. Kövezzenek meg, eszem ágában sincs,…

Eszmefuttatás
Erkölcsi forradalom
14

A magyar válogatott népmesébe illő menetelése kérdések sokaságát borították ránk. Ha az alapanyag nem változott, akkor mi? Bernd Storck személye, vagy a német mentalitás számít? Az…