LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Erkölcsi forradalom

A magyar válogatott népmesébe illő menetelése kérdések sokaságát borították ránk. Ha az alapanyag nem változott, akkor mi? Bernd Storck személye, vagy a német mentalitás számít? Az egyéni képességeikben szűkösebb válogatottat mi kovácsolta egybe olyan masszív csapattá, mely talán egyetlen más válogatottat sem jellemez? Lokistaként pedig még égetőbbek ezek a kérdések: a jelenlegi helyzetben nem kellene tanulni a válogatottnál történtekből? dzs

Két, talán túlzott kijelentéssel kezdeném:
1) A jelenlegi válogatottnál az elmúlt 50 évben nem volt jobb magyar válogatott.
2) A DVSC-nek sosem volt gyengébb NBI-es kerete a mostaninál.

A válogatottunk esetében minden 6-10 éves korszaknak meg voltak a maguk zsenijei, de csapatként, hosszú távon folyamatos hektikusság jellemezte a játékunkat. Egy-két jó meccset visszaesés követett, ezért könnyen beleestünk a “csak szerencsénk volt” és a “na már megint a magyar átok” monológokba. Milliószor megígérték, hogy na majd most megmutatjuk, jött a blabla, teljesítmény viszont nem volt mögötte. Két éve azonban jött egy Dárdai, majd egy Storck és minden megváltozott. Megtanultunk nyerni, hinni önmagunkban. Nem csupán fizikálisan vagy taktikailag történt előrelépés, hanem a tudatunkban, a gondolkodásunkban, az érzelmeinkben is. Norvégia kiejtését még lehetne a szerencsére fogni, de a károgók hiába próbálkoznak, a kettős győzelmünk megérdemelt és tudatos volt. Ahogyan a tavaszi felkészülési mérkőzéseink, majd az EB csoportmérkőzéseink is arról szóltak, felnőttünk a feladathoz, utolértük Európát.

Bár volt korábban német és holland szövetségi kapitányunk is, vagy az elképzeléseik nem találkoztak valódi képességeinkkel, vagy az MLSZ részéről volt túl nagy szigorúság és megkötötték edzőink kezét. Dárdait és Storckot viszont végre hagyták dolgozni. Azt mondták: ti vagytok az edzők, azt hívtok be akit akartok, úgy játszotok ahogy akartok; ha jól csináljátok, azzal mindenki nyer. Nem sajnálták a pénzt, ha arra volt szükség. Tudtátok, hogy az egész EB-n a magyar válogatott volt a legdrágább, legnívósabb szállóban? (Egy éjszaka két főre 150.000 forintba került.)

Arról nem beszélve, hogy amikor Pintérnek nem ment, képesek voltak beismerni: hibáztak. Nem vártak, mint éveken keresztül megszoktuk már ilyen esetben, arra hivatkozva, hogy majd az idő igazolja a döntésüket. Pintér távozott, Dárdai jött. Aki lelkesedéssel, profizmussal, 100%-ot beleadva végezte feladatát, ameddig csak lehetett, mindezt úgy, hogy közben a Hertha edzőjévé vált. Aztán jött egy Storck, aki a korábbi stáb nagy részét leváltotta, aki a 10 millió edző országában kizárta a kritikus hangokat és olyan váratlan lépéseket tett, amikbe könnyen belebukhatott volna. De ha kellett, a mellőzött Kleinheislerrel, a 10 meccsen és 2 éven át gólképtelen Szalaival, vagy épp 3 csatárral és 3 védővel játszatta keretét (Izland, Belgium), nem törődve a kockázattal.

priskin

És a magyar futballközeg, a közhangulat egyből megváltozott. Lehet itt Oscar-díjas filmünk, a kis országokhoz képest brutális olimpiai aranyesőnk, világverő vízilabdásaink, Bajnokok Ligájában vitézkedő kéziseink, egyiknek sem őrjöngtek úgy, mint az osztrákok elleni győzelemnek, vagy a továbbjutásnak. Megváltozott, mert ismét jó érzés lett szurkolónak lenni, nem látni a háttérben zajló gondokat. Csak a csapatra, a játékosokra, a 90 percre koncentrálni. Arra, amit annyira imádunk.

Mitől mindez? Mert a vezetőktől a legismeretlenebb alkalmazottig mindenki elkezdett a “szabályok szerint játszani”. Mert végre nem csak duma lett, hogy mindent megteszünk, hanem tényleg ez történt. 2-3 év alatt a válogatottnál, az NB I-es szigorításai miatt sokat szidott MLSZ, erkölcsi forradalmat hajtott végre. Így lett az EB szinte leggyengébb keretéből csoportelső válogatott. Ki hitte volna?!

Tourrettes, 2016. június 24. Bernd Storck szövetégi kapitány (b) és Szalai Ádám, a magyar válogatott játékosa a franciaországi Tourrettes-ben tartott edzésen 2016. június 24-én. A magyar csapat a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon június 26-án Belgium válogatottja ellen játszik. MTI Fotó: Illyés Tibor

A DVSC rossz úton jár, valahol ott, ahol a válogatott a 2000-es években. Egyes játékosok akkor is főszerepet kapnak, ha előtte éveken keresztül lebőgtek. A vezetőség tagjai változatlanul kitartanak ódivatú képzelgéseik mellett. Nem a csapat és nem a játékosok kerülnek középpontba, hanem a pénz és a kockázati tényezők minimalizálása.

Nem kell ide új edző, hiába mondott csődöt az elmúlt években nem csupán a pálya szélén (nulla, azaz 0 idegenbeli EL vagy BL siker), hanem erkölcsileg is (trendi szurkolók) a stáb. Az energiák nem a klub körüli tevékenységek minél gyorsabb rendezésére, az átláthatóságra mennek el, hanem cégek, személyek, önkormányzatok, egyéni érdekek közötti hadakozásra. A játékosokat nem értéknek, hanem eldobható műanyagpohárnak tartjuk, akikre ha nincs szükségünk, pár perc alatt úgy eltüntetjük, mintha soha nem játszott volna itt. A kapcsolati háló alapján választjuk ki a keretünk játékosait, és nem törődünk a negatív hangokkal, hiszen a futásteljesítményünkkel minden rendben van. Éveken át tojunk a nézőkre, a múltra hivatkozunk, a múltban élünk, és nem változtatunk semmin, hiszen az kockázatos.

Megelégszünk a bronzéremmel, a “felsőházzal”, a nemzetközi kupás hellyel. Nem zavar minket, ha a Fradi a Nagyerdei Stadionban ünnepel kupagyőzelmet, bajnoki címet. A kevés bérletes és jegyvásárló tényét elhárítjuk a statisztikákkal. A problémák esetén mindig mindenki más a hibás és nem tartunk önbírálatot. Az önkritika helyett inkább elégedettek vagyunk és csodálkozunk, hogy mások nem azok és “mindenki csak kritizálni tud”.

kondas_elemer_8

Az erkölcsi forradalom, amit a válogatottnál közösen éltünk át, a DVSC ajtaján még csak nem is kopogtat. Saját születésnapját elfeledve, adósságokat görgetve, a szurkolókat félretájékoztatva,  a játékosait és az utánpótlást lenézve mégis elvárják tőlünk, hogy örüljünk annak ami van, szurkoljunk, vegyünk (végre tényleg) kedvezményes bérletet. De közben elfelejtik, hogy amíg nincsenek rendben a belső körülmények, addig lehet itt veretlen bajnoki cím, hiába. Amíg nem látjuk, hogy van koncepció, ígéretes játékosnevelés, önfeledt játék a pályán és teljes odaadás a játékosok és a stáb részéről, addig hiába minden aprócska előrelépés.

A válogatott esetében kristálytisztán látszik: ha a belső problémákat megoldjuk, ha közösen egy irányba húzzuk azt a bizonyos szekeret, és mindent megteszünk ami tőlünk telik, akkor elképzelhetetlen, hogy ne járjon vele együtt a siker és az öröm. Erre az erkölcsi forradalomra óriási szükség lenne a hajdúságban is – kérdés, hogy mennyit kell még böjtölnünk érte. Bízzunk benne, hogy nem sokat.

Csibu