A nyolc mérkőzés óta nyeretlen Újpest otthonában képesek leszünk-e tíz év elteltével ismét nyerni? A Diósgyőr elleni döntetlen után vajon képesek leszünk-e idegenbeli győzelemre a tavasszal…
A nyolc mérkőzés óta nyeretlen Újpest otthonában képesek leszünk-e tíz év elteltével ismét nyerni? A Diósgyőr elleni döntetlen után vajon képesek leszünk-e idegenbeli győzelemre a tavasszal…
Optimistán és jó előjelekkel vártuk a tavaszi nyitányt: a télen sikerült megerősíteni a keretet, volt egy hosszú és eredményesnek mondott edzőtábor, az ellenfelünk pedig három nappal…
Az év első meccsét rendezték szombat délután, rögtön egy keleti rangadóval kezdtünk. A DVTK ellen híresen jó hazai mérlegünk van, és annyi minden szólt mellettünk, hogy…
Szombat délután Zalaegerszegen vendégeskedtünk, és azzal a nem kis teherrel léptünk pályára, hogy az idényben még nem nyertünk idegenben az NB I-ben. A két csapat között…
Két fordulópontot tartogatott a Felcsút – DVSC mérkőzés. Dzsudzsák Balázs gólja lehűtötte a hazai rohamokat, mégis kiegyenlítettek az első félidőben, pont akkor, amikor már mi nem…
A csütörtöki fiaskó után arra kerestük a választ, hogy sikerül-e egy ilyen pofonból ilyen gyorsan felállni. Nem volt ugyanis megállás, a Kisvárda ellen folytattuk a bajnokságban.…
Az elmúlt bő tíz év az elszalasztott lehetőségekről szólt a debreceni labdarúgásban. Hányszor írtunk már ezekről: 2014-ben ha nem esünk ki a BATE ellen, akkor még…
A Rapid Wien elleni, idegenbeli odavágón a papírforma vereséget ígért, de abban azért lehetett reménykedni, hogy jó napot kifogva legalább annyit elérhetünk, hogy a hazai visszavágóra…
Nagy érdeklődéssel várta a DVSC szurkolótábora a csütörtök esti Konferencia Liga-selejtező Alashkert elleni visszavágóját. Az idegenbeli győzelem mellett a hétvégi Mezőkövesd elleni fordítás és látványos foci…
Folytatjuk a szezont értékelő sorozatainkat, ma este jön a nagy szezonértékelő LokiZóna adás! Visszatekintünk erre a fantasztikus és feleshetetlen bajnoki évadra, annak minden kulcspillanatára, és picit…
Nem véletlen írtam csütörtöki cikkemben azt, hogy a Honvéd elleni meccset érzem a legnehezebbnek a maradék háromból, hiába ők állnak legrosszabbul a tabellán az ellenfeleink közül.…
Vasárnap Zalaegerszegen vendégszerepel a csapat, és jó lenne egy győzelemmel feledtetni a múlt heti, rossz szájízt hagyó, bosszantó hazai kudarcot. A helyzetünket ugyanakkor nem könnyíti a…
A Fradi ellen hosszú évek után először úgy léphettünk pályára, hogy előzetesen háromesélyesnek tűnt a mérkőzés. Az elmúlt fordulókban ugyanis nem csak a mutatott játék volt…
Kétes előjelekkel vártuk a futballtavasz első mérkőzését. A ZTE látogatott Debrecenbe, akik ősszel elég masszív teljesítményt tettek le az asztalra, és meggyőzően fociztak kedden a Fradi…
Ott voltunk vasárnap Dzsudzsák Balázs válogatottbéli búcsúmeccsén, tisztelegve a csúcsbeállítása előtt. Ezúttal a Hamis Kilences csatornájára készült vlog adás a mérkőzésről, ezt tekinthetitek meg.