Rovat: élő

Podcast
ST Live – Lightos hétfő
0

Magyar Kupa fordulót és bajnokikat rendeztek a héten. A legérdekesebb napok kétségkívül Debrecenben teltek, hiszen kínos kupakiesés és edzőváltás történt a hétvégi bajnoki előtt. Ezekről is…

Podcast
LokiZóna [S4E3] – Mi lesz most?
5

Rég jelentkeztünk már beszélgetős műsorunkkal, a LokiZónával, mely most a felpörgött események miatt igencsak indokolt. Várunk titeket ma este, az MTK elleni bajnoki után egy kis…

Podcast
ST Live – Előny-e az emberhátrány?
0

A hétvégén két csapatnak is sikerült végrehajtania azt a bravúrt, hogy emberhátrányban mérkőzést nyerjen. Így aztán adódik a kérdés, hogy hátrány-e az emberelőny… Fordulókibeszélő ezúttal is,…

Podcast
ST Live – Felborult a tabella
0

Számos meglepetéseredmény született a hétvégén az NB I-ben, az alsóházi csapatok feltámadásának pedig ezúttal mi voltunk a legnagyobb vesztesei. A hétvégi fordulóról, első és másodosztályról lesz…

Podcast
ST Live – Szertefoszlott VB-álmok
0

Az előző néhány nap ismét a válogatott mérkőzésekről szólt, a magyar csapat pedig Albániával és Angliával találkozott. Az eredmény felemás, egy viszont szinte 99%-ban kijelenthető: válogatottunk…

Podcast
ST Live – Rangadók hétvégéje
0

Fejér megyei rangadó, szegény ember keleti rangadója és derby – ez volt a hétvége programja az NB I-ben. De rendeztek érdekes összecsapásokat a másodosztályban is. Ezekről…

Podcast
ST Live – Kupa hétvége
1

Ezen a hétvégén nem rendeztek bajnoki fordulót egyik osztályban sem, hiszen Magyar Kupa meccseket rendeztek országszerte. Volt azonban hétközi forduló az NB II-ben még a múlt…

Podcast
LokiZóna [S4E2] – Minden kiderül?
1

Ma újabb adással jelentkezik a LokiZóna. Az új idény második részében az elmúlt hetek eseményeiről, így a bajnokság első öt fordulójának tapasztalatairól lesz szó főképp, és…

Podcast
ST Live – Vissza a valóságba…
0

A várakozáson felüli Európa Bajnoki szereplés után ismét gyorsan visszarántott minket a valóságba a magyar válogatott. A szeptemberi vb selejtezők során előbb Anglia ellen itthon, majd…

Podcast
ST Live – Megtört sorozatok
2

A hétvégén több sorozat is megszakadt az élvonalban, oda a Kisvárda hibátlan mérlege, először tudott győzni a Vidi és a Honvéd, és sajnos mi is elveszetettük…

Közlemény
ST Live – Gólszüret
0

A 3. fordulóban gólgazdag mérkőzéseket láthatott a közönség, ezek közül is kiemelkedik a legtöbb találatot hozó és legfordulatosabb meccs, a Paks – DVSC 3-3-as döntetlen. NB…

Podcast
ST Live – Paprikás forduló
0

Repkedtek a piros lapok az NB I második fordulójában, az öt mérkőzésen összesen 8-szor mutatták fel a játékvezetők, de az NB II-ben is akadtak paprikás hangulatú…

1 7 8 9 10 11 25