Mondhatni az ősz rangadóját rendezték az NB II 20. fordulójában, hiszen a 2. helyezett fogadta az elsőt, és egy hazai győzelemmel helyet is cserélt volna a…
Mondhatni az ősz rangadóját rendezték az NB II 20. fordulójában, hiszen a 2. helyezett fogadta az elsőt, és egy hazai győzelemmel helyet is cserélt volna a…
Kétarcú csapat a DVSC idén, hiszen a hazai meccseket tükörsimán, gólt is alig kapva hozzuk, idegenben viszont mintha motivációját és koncentrációját vesztené a csapat, ennek pedig…
Az ETO elleni vasárnapi meccsen elég felforgatott csapatot láthatott a közönség, a baj pedig tovább tetőzött. Kazincbarcikára már csak 16 játékossal utazott el a DVSC, a…
A Magyar Kupa 128-as főtáblájának mérkőzéseit rendezik a hétvégén, a sorsolás pedig úgy hozta, hogy az NB III-as Tiszakécske ellen kell kivívni továbbjutást. Kaphattunk volna sokkal…
Nagyon nehéz dolga van annak, aki reálisan szeretné értékelni a Szeged elleni győzelmet. Ott van az egyik oldalon az, hogy egy háromgólos győzelmet nem kell megmagyarázni,…
Vasárnapi győzelmünkkel, illetve a Paks vereségével ismét saját kezünkbe került a sorsunk. Viszont ennek realizálásában csakis magunkra számíthatunk. Nem bízhatunk a riválisok botlásában, és a többiek…
Kedden az Újpest elleni idénybeli tizenötödik vereségünk után legalább azt konstatálhattuk, hogy a küzdés és harcosság már jelen volt a játékunkban, amit a Vitelki érában csak…
A Kalmar és a Levadia kiejtése után a Bajnokok Ligája play-off körét egyfajta jutalomjátékként is felfoghattuk volna, hiszen kiesés esetén is garantált volt az EL csoportkör.…
Rendkívül fontos hetek előtt áll a DVSC. A bennmaradásért folytatott harc szempontjából kiemelkedő mérkőzések várnak ránk, melynek első állomása a Kisvárda elleni hazai csörte volt. Az…
Nagyon fontos három pontot szereztünk a Kisvárda elleni kiesési rangadón, amivel két helyezést is előrébb léptünk a tabellán. Most pedig ismét rajtatok a sor, hogy értékeljétek…
Nem gondoltuk volna 2015 nyarán a Békéscsaba ellen 3-2-re megnyert mérkőzésünkön, hogy közel öt esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét hátrányból fordítva nyerjünk bajnokit idegenben. Azóta…
Ma tartotta a bajnoki főpróbát a Loki, a felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzésén a román másodikligás Universitatea Cluj érkezett Derbecenbe, a találkozót pedig a Nagyerdei Stadionban rendezték.…
Eljutottunk odáig, hogy a 14. fordulóban rendezendő ZTE elleni mérkőzésünket kiesési rangadónak titulálhattuk. Az újonv Zalaegerszeg eddig a jó játék ellenére kevésszer örülhetett (csupán kétszer nyertek,…
Beharangozó cikkünkben említettük, hogy a szövegelés helyett végre tetteket szeretnénk látni a pályán. Nagyon jól hangzik, hogy minden vereség után szépeket nyilatkoznak a játékosok, és a…
Három meccs, kilenc pont, a harmadik meccs zsinórban, ahol legalább három gólt lő csapatunk és nyerünk (a Budapest Honvédnak pedig a negyedik vereség egyhuzamban), és a…