
Egy rövidke téli szünetet követően hétvégén folytatódik a szezon, a tavaszi menetelés célja pedig a feljutás minél előbbi bebiztosítása, valamint felkészülni a következő, remélhetőleg már NB…
Egy rövidke téli szünetet követően hétvégén folytatódik a szezon, a tavaszi menetelés célja pedig a feljutás minél előbbi bebiztosítása, valamint felkészülni a következő, remélhetőleg már NB…
A hétvégén számunkra is elkezdődik a tavaszi szezon, folytatódnak az NB II küzdelmei. Az őszi szerepléssel megalapoztuk magunknak, hogy a tavaszi mérkőzéseket már kvázi az NB…
Az év első élő adásában körbenézünk, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján. Zajlanak a felkészülési mérkőzések, dübörög a játékospiac (már ahol) és hétvégén már…
Az év utolsó LokiZóna adása több szempontból is különleges lesz. Egyrészt az egész őszi szezont értékelni fogjuk, sok témával készülünk, másrészt hosszú idő után újra élőben…
Az NB II-ben az utolsó idei fordulót rendezték, az NB I-ben viszont még hátra van kettő is idén. Kibeszéljük a hétvége mérkőzéseit, közte természetesen a debreceni…
Ezen a hétvégén is rendeztek fordulót mindkét osztályban, az NB I-ben pedig két edzőnek is kifelé áll a szénája, mi több, Bódogot már menesztették is Kispestről.…
Az elmúlt egy hétben két NB II-es fordulót is rendeztek, és persze hétvégén volt NB I-es forduló is. Eheti adásunkban ismét egyszerre beszéljük ki a két…
A hétközi mérkőzés összefoglalójának címében már utaltam arra a különös jelenségre, ami a csapat idei szereplését jellemzi: itthon sima, többnyire háromgólos (és legtöbbször 3-0-ra végződő) győzelmek,…
Kétarcú csapat a DVSC idén, hiszen a hazai meccseket tükörsimán, gólt is alig kapva hozzuk, idegenben viszont mintha motivációját és koncentrációját vesztené a csapat, ennek pedig…
A magyar válogatott szívet melengető sikerei után azt hihettük, hogy szeretett csapatunk is folytatja majd ezt a tendenciát és újabb örömöket okoz majd a szurkolóinak, de…
A válogatott EB-re történő kijutása után még ráadásként behúzta az NL csoportját is, így a következő kiírásban már az A csoportban játszunk. A hétvégén pedig NB…
Vasárnap délután ismét pályára lép szeretett csapatunk, méghozzá Csákváron. Ellenfelünk nem nyújt túl acélos teljesítményt, hiszen utolsó előttiek a bajnokságban a DEAC-ot megelőzve, míg mi őrízük…
Előző adásunk óta eltelt több, mint két hónap, így volt miről beszélgetnünk. Rengeteg mérkőzés és sok fontos esemény történt ebben az időszakban, így minden fontos történésre…
Az előző héten két fordulót is rendeztek az NB II-ben, és mint ma kiderült, egy ideig biztosan ezek voltak az utolsó, nézők előtt megrendezett összecsapások Magyarországon.…
Nagy port kavart a Békéscsaba pénteki bejelentése, miszerint a sok megbetegedett futballista miatt nem állnak ki vasárnap a DVSC elleni bajnokin, noha halasztani szerettek volna, ám…