A Mezőkövesd ellen megtört a jó tavaszi szériánk, elszenvedte első vereségét Vitelki Zoltán a DVSC trénereként. Jön azonban a javítási lehetőség! Szombaton 17 órától indul útjára…
A Mezőkövesd ellen megtört a jó tavaszi szériánk, elszenvedte első vereségét Vitelki Zoltán a DVSC trénereként. Jön azonban a javítási lehetőség! Szombaton 17 órától indul útjára…
Messze menő következtetést nem szeretnék levonni a Paks elleni győzelemből, de a címben feltett kérdésen azért már tavaly óta sokat gondolkodunk: már akkor is szembetűnő volt,…
Egyszer volt, hol nem volt, a Tiszán és még a Dunán is túl, ahol az ólom és grafit alatt az uránium kigyúl… sőt, még azon is…
Annak idején volt egy viszonylag rövid életű cikksorozatunk, a Mítoszok nyomában, amely statisztikai oldalról vizsgált meg szurkolói vélekedéseket, annak érdekében, hogy megerősítse vagy cáfolja azokat. Az…
Tegnap befejeződött a szezon, és csapatunk elérte az év elején kitűzött célt, nevezetesen a dobogót, a bronzérmes pozíciót. A Paks elleni találkozó előkészületeiről, a mérkőzés hangulatáról…
Abban a szerencsés helyzetben vártuk az NB I 2018/19-es idényének utolsó fordulóját, hogy nem igazán volt szükség számolgatásra. Tudtuk, saját kezünkben a sorsunk, csupán le kell…
Vasárnap véget ér az OTP Bank Liga 2018-2019-es szezonja. Az utolsó fordulóban a Paksot fogadjuk a vasárnapi játéknapon. A tét nem kicsi, hiszen egy győzelemmel biztosan…
Új sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy…
Elképesztően unalmas első félidő után egy hatalmas fordulatot követően kikaptunk Pakson. Igazából ezzel meg is írtam a mérkőzés összefoglalóját, mert nagyon sokat erről a meccsről nem…
Kisvárdán elszenvedett vereségünket követően múlt szombaton legyőztük a Ferencvárost! Két hét leforgása alatt két egymástól teljesen más érzelmi töltetet kaptunk. A kínos zakó után fortyogtunk a…
Nem győztük hangsúlyozni az elmúlt napokban a Paks elleni meccs fontosságát, hiszen egy sorsdöntő négymeccses sorozat kezdőállomása volt a szombati ütközet, amely a későbbiek szempontjából sem…
Az újabb válogatott szünet után a 11. fordulóval folytatódik a magyar pontvadászat. A Loki számára azonban egy sorsdöntő négymeccses etap kezdődik holnap a Paks ellen, aminek…
Az idei május ismét a számolgatásról szól, de mennyivel másabb jelen helyzetben számolgatni, mint tavaly ilyenkor, amikor a kiesés elleni küzdelem legfontosabb meccseit vizsgáltuk. Most három…
Felemás érzésekkel várhattuk a Paks elleni meccset, ugyanis a bajnokságban már 6 mérkőzés óta képtelenek voltunk győzni, viszont a szerdai kupanegyeddöntőben a Honvéd ellen már biztatóbb…
Ha az eddigi tavaszi teljesítményünket vizsgáljuk, akkor bizony egyesen siralmasnak mondanám az őszi diadalmenetünkhöz képest, de szerencsére az utóbbi két meccsen nyújtott játékunk és eredményességünk okán…