Nem is értem, miért nem számítottunk arra, hogy a hullámverés nem áll meg, csak azért mert már csak két forduló van hátra a bajnokságból. Jelentem: a hullámverés még mindig mozog és jó teljesítmény után mindig képesek vagyunk meglepni mindenkit és elővenni a szokásos, semmit nyújtó játékunkat. Dunaújváros – Debrecen: 0-0.
Ne, ismétlem NE olvasd tovább, ha már olvastad a Honvéd, a Pécs vagy a Haladás elleni összefoglalónkat; sok újdonságot úgysem fogsz kapni… Kezdőcsapatok, a rend kedvéért:
DVSC: Verpecz, Nagy, Mészáros, Máté, Korhut, Jovanovic, Varga, Szakály, Bódi, Kulcsár, Balogh.
Dunaújváros: Nagy, Villám, Szekeres, Vaskó, Hidvégi, Böőr, Jakab, Nikházi, Petneházi, Csehi, Eppel.
A találkozót jó előjelekkel kezdtük, már ami a Pápa elleni 4-0-ás sikert illeti. Aztán jött az eső, meg magas lett a fű és nagyjából a 4. hely is stabilizálódott, a Dunaújváros meg az életéért küzdött odahaza. Így hiába a támadó szellemű, 2 csatáros felállásunk (természetesen Kulcsárral, hisz a betömörülő dunaújvárosi védelmet majd pont ő fogja feltörni), gyakorlatilag mit sem értünk vele. Na persze ez nem csak Kulcsár hibája, hanem az egész csapaté, mert már megint elővettük a taktikát, amivel biztos a bukás. Nem is szaporítanám tovább a szót, ha valaki nem értené meg az alábbi ábrát, javaslom a fentebb linkelt találkozók újbóli megtekintését…
A találkozóról is kellene pár gyakorlatiasabb gondolatot ejteni? Na jó, legyen. A 0-0-ás mérkőzésen gyakorlatilag az történt, hogy mi irányítottunk, de helyzetbe egyáltalán nem kerültünk (vagy ha igen, akkor a dunaújvárosi keménykedést könnyen elnéző bíró sípja is néma maradt, így a jogos tizenegyes is elmaradt). Laposabb volt a játékunk mint a Mihály napi vásáron vett áákcióóós palacsintasütő (bár az még mindig többet ér, mint a ma este másfél órás kínlódása). A védelmünk pocsék, a szélsők nem segítették igazán a támadásokat, a cserék nem szálltak be igazán jól, átlövési kísérleteink gyatrák (és ritkák), az állandó indítgatásoktól meg már kezd hányingerem lenni. Végre itt egy számunkra kis téttel bíró találkozó, miért nem lehet elkezdeni játszogatni, passzolni, tartani a labdát, helyzetet kialakítani?
Na de pár szó az újvárosról is, akik bár az egy pontot begyűjtötték, szimpatikus veszteseknek érezhetik magukat, ugyanis ezzel a döntetlennel gyakorlatilag már most biztos a kiesésük. Mielőtt az egyébként tényleg könnycseppnyi szomorúság arcunkra ülne, meg kell emelni előttük kalapunkat. Nem volt érezhető, hogy ez a csapat kiesőjelölt lenne. Pont azért, mert CSAPAT benyomását keltette. Úgy átmentek rajtunk pár gyors passzal, mint kés a vajon (hogy egy klasszikus mondást is bedobjak a közösbe). Ma a sajátjaink közül Verpeczet kell dicsérnünk: ha ő nincs, itt bukjuk az egy pontot is. Két kapufa, számtalan jó lövés, helyzet adódott a Duna parti alakulat előtt, de a gól csak nem jött össze nekik.
Ezzel pedig elérkeztünk oda, amikor az író megmagyarázza a címadás okát. Igazságos igazságtalanság? Igen. A mi szempontunkból ugyanis a három pontot nem érdemeltük meg, mégis közel kerültünk hozzá, de a tizenegyes elmaradt. Ez pedig akkor is igazságtalanság, ha egyébként a játékunk tényleg nem volt dicsérhető. A Dunaújváros szempontjából pedig épp emiatt válik igazságossá az eredmény; miközben a mutatott játékuk alapján simán 3 pontot érdemeltek volna… de az élet sokszor igazságtalan.
A találkozóról beszéljenek még egy kicsit a játékosértékelések, aztán menjünk aludni és felejtsük el ezt az egészet.
Verpecz: 8 – Kicsit soknak tűnhet, de egyrészt mentett nekünk egy pontot, másrészt több óriási bravúrja is volt, harmadrészt önmagához képest is meglepő volt magabiztossága és ezzel nálam kiérdemelte a magasabb osztályzatot. Bárhogyan is, csapatunk legjobbja volt.
Nagy: 4 – A támadásokban egyáltalán nem tudott segíteni, láthatatlan volt.
Máté: 5 – Hol jól, hol rosszul védekezett. Végül is nem kaptunk gólt…
Mészáros: 4 – Tudom, elfogult vagyok, mert nem kapja ő is ugyanazt a pontot mint Máté, de ma annyira lassú és körülményes volt és néha olyan könnyedén mentek el mellette, ami miatt gyengébbre értékelem. Persze gólt nem kaptunk, de nem neki köszönhetjük.
Korhut: 5 – Becsülettel próbálkozott, egy-egy jó megiramodása is volt, de ha nincsenek megfelelő társai, nem tud ő sem kibontakozni. Ráadásul a védekezésébe is többször kisebb hiba csúszott.
Jovanovics: – Hamar le kellett jönnie, nem tűnt súlyosnak a sérülése, reméljük hamar helyrepofozzák a Loki saját kis terminátorát.
Varga: 6 – Azt nem mondom, hogy nincsenek szavak játékára, de ha valaki Verpeczen kívül igazán dicsérhető volt, az ő. Nagyon sokat kapott, reméljük egyik sem komoly seb. Nagyon sokat tett a csapatért.
Szakály: 4 – Láthatatlanul jött-ment a pályán és bár néha próbálkozott, mintha a lelkesedés hiányzott volna belőle, néha fájó volt látni, mit művel csapatkapitányunk.
Bódi: 5 – Ó, de szívesen adnék nagyobb pontszámot, mert ő is a jobbak között lett volna, ha nem csak cselezgetni tud meg párharcokat nyerni (faragták rendesen a srácot), hanem az ívelései, passzai is pontosabbak.
Kulcsár: 3 – Könyörgöm mondja meg nekem valaki, hogy mit keres ő a kezdőcsapatunkban? Miéért ő? 🙁 A futás megy neki, de ez nem amerikai foci, könyörgöm.
Balogh: 5 – Ma ő is kevésbé élt és a szokásos cselezős megoldásai, kis passzai sem olyan nagy százalékban sikerültek. De rajta (hasonlóan Bódihoz) látszott a küzdőszellem, az akarat, a célratörő foci. Persze más lenne a helyzet, ha befújják az ellene elkövetett szabálytalanságot a 16-oson belül… Nem az ő hibája, hogy ma nem kapott maga mellé igazi játszótársakat, de ennél egy picit tőle is több kell majd.
Cserék:
Mihelic: 4 – A védekezésből kivette részét serényen, de támadásban semmit nem nyújtott. Érdekes, hogy a mérkőzés végén őt cserélte le Kondás Elemér.
Szécsi: – Nem kapott sok időt, de az alatt is volt egy átlövése, amivel már önmagában többet tett le az asztalra mint Kulcsár.
Ferenczi: – Beállt pár percre, ezzel gyarapította NB1-es meccsei számát.
Hamarosan jön az MTK elleni ligakupa elődöntő visszavágója, majd az utolsó forduló előtti napon (a Győr utolsó NB1-es meccse lesz az egy darabig) a Real Madrid elleni barátságos nosztalgiavonat is átrobog a Nagyerdőn, hogy aztán a szezont a Magyarország-Litvánia találkozóval zárjuk le, már ami Debrecent illeti. Persze közé még beékelődhet egy ligakupa döntő is, de talán nem kockáztatok vele sokat, ha megígérem nektek: ennél a meccsnél ezek csak jobbak lesznek.
Hajrá Loki!
csibu
