A téli leállást követően felemás teljesítményt mutatott a Loki: először a papírformához képest vesztettünk két pontot a DVTK ellen, majd Újpestről a korábbi évektől eltérően sikerült győztesen távozni. Most pedig a tavaszi szezon eddigi legnagyobb rangadója várt ránk szombat este: a bajnoki címvédő Fradi látogatott a Nagyerdei Stadionba. Bár nem mi léptünk esélyesként a pályára, de ahogy Dzsudzsák is megfogalmazta a mérkőzés előtt: „ha csapatszinten szeretnénk fejlődni, ezeken a találkozókon szintet kell lépnünk”. Végül ezt a célkitűzést sajnos csak játékban sikerült megvalósítanunk, eredményben nem.
Hiába döcög kicsit jobban a csapat játéka ebben az idényben, mint az előzőben, a szurkolók kitettek magukért, és így is 12 ezer néző látogatott ki a stadionba. A kezdőcsapat inkább hasonlított a Diósgyőr ellenihez, mint a hétközi mérkőzéshez; nem számíthattunk viszont a hosszú időre kidőlt Kusnyír Erikre, illetve bekerült a kezdőbe többek között az Újpesten duplázó Domingues.
Amennyire rosszul kezdődött az őszi Fradi-Loki a számunkra, annyira jól jöttünk ki most az elejéből: az általam a mérkőzés előtt a kezdőből kikövetelt Manrique az 1. percben máris megszerezte a vezetést egy megpattanó lövésből. A gólnál egyébként mindenképp dicséret illeti Dominguest is a harciasságáért, aki gyönyörűen szerezte meg és készítette le a labdát. Sajnos azonban nem örülhettünk sokáig, mert érkezett a 10. minutumban a szokásos Varga Barnabás gól, így elég hamar egyenlíteni tudott a Fradi. A félidő hátralévő részében teljesen kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, 1-1 nagy helyzettel mindkét oldalon, azonban Megyeri és Dibusz is a helyén volt. Döntetlennel vonulhattak tehát a csapatok az öltözőbe, és ez meg is felelt a játék képének.
A második játékrészben még egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, és inkább mi tudtunk dominálni, veszélyeztetni, Dibusznak többször is résen kellett lennie. Öröm volt nézni, hogy nem csupán egyenrangú partnerei vagyunk a zöld-fehéreknek, hanem néha még talán jobban is játszunk náluk. Aztán a 74. percben viszont megmutatták ők is, hogy miben tudnak biztosan jobbak lenni nálunk: a hatékonyságban. Újabb beadás érkezett ugyanis középre, melyet ezúttal Zachariassen bólintott a hálónkba. Ezután sem adtuk fel, a mérkőzés végéhez közeledve teljesen beszorítottuk a vendégeket a kapujuk elé, de végül nem sikerült egalizálnunk. Bár a Fradi tehát szenvedve, de elvitte végül a három pontot Debrecenből, a Loki mégis – a vereség ellenére is – maximálisan megérdemli a dicséretet, és mellé legalább egy pont is kijárt volna a csapatnak. Arról, hogy miért nem szereztünk mégsem, és miként tehetnénk azért, hogy a jövőben ez másként legyen, a Záró gondolatok között írok majd.
Több játékosunkat is ki lehetne emelni, de nálam személy szerint Dzsudzsák Balázs volt a legjobbunk. Ez talán meglepő kijelentés lehet, mivel csapatkapitányunk sok szempontból nem élete mérkőzését játszotta, én magam is emlékszem hibáira. Mégis, ami miatt kiemelném őt, az a vezérszerep; a kisugárzása, a játékszervezése adott egy pluszt az egész csapatnak, és azt az érzést keltette, hogy még ilyen idősen is magasabb polcon lévő játékos. Mellette kiemelném mindenképpen Dominguest, aki a gólpassza mellett hatalmas melót rakott bele a mérkőzésbe. Nekem a védelemből ezúttal Pellumbi és Ferenczi játéka is tetszett, ellentétben Dreskoviccsal, aki nem élete mérkőzését játszotta, konkrétan mindkét gólt róla kaptuk. Bárányt nagyon sajnáltam, mert hatalmasat küzdött, voltak jó lövései és megoldásai, de ezúttal sem tudott eredményes lenni.
Záró gondolatok:
Csibu a beharangozóban három dolgot jelölt meg a találkozó – mi szempontunkból – valódi tétjeként.
1. Képesek vagyunk-e a Fradi ellen is játszani a saját játékunkat? Erre a kérdésre egyértelmű igennel felelhetünk, és ez nagyon nagy pozitívum. A játékunkat egy percig nem feladva tudtunk egyenrangú partnerei lenni a jelenleg nálunk (és az összes többi hazai csapatnál) magasabb polcon lévő Fradinak.
2. Tudjuk-e bizonyítani, hogy igenis számolni kell velünk minden ellenfélnek? A játék képe alapján ezt is abszolút bizonyítottuk, viszont a végeredmény nem ebbe az irányba mutat. A mérleg nálam ezzel együtt inkább pozitív ebből a szempontból is.
3. A játékosaink – az előző szezonhoz hasonlóan – tudnak-e végre jó teljesítményt nyújtani? Talán itt a leginkább felemás az összkép, ez a várakozás nem annyira jött be;lehet, hogy éppen a jobb egyéni teljesítmények hiányoztak a pontszerzéshez.
Azt gondolom viszont, hogy egy dologra egészen biztosan jó volt ez a mérkőzés: láthattuk, hol állunk jelenleg az építkezési folyamatban; honnan hová jutottunk el, és mi a következő lépés. Bár az utóbbi időben adott esetben gólokat is kaptunk hátul elkövetett labdavesztésekből, mégis azt mondhatjuk, hogy mostanra lett egy stabil alapjátéka a csapatnak, amit a mérkőzések többségében, az ellenfél letámadása esetén is tud játszani. Emellett az is látszik, hogy egy-két rosszabb nap kivételével (lásd a mezőkövesdi mérkőzést) a betömörülő védelmek ellen is van elképzelésünk és jellemzően ezekből a játékszituációkból is tudunk helyzeteket kialakítani. Ezek olyan dolgok, amelyek a hosszú távú fejlődés és előrelépés szempontjából elengedhetetlenek, és ilyen téren tudok hinni abban, hogy egyszerűen az idő előrehaladtával egyre jobbak és jobbak legyünk a sok gyakorlásnak hála. Az mindenesetre ennek előjeleként már most látszik, hogy egy Fradi ellen is tudjuk a saját alapjátékunkat üzembiztosan felvállalni és érvényesíteni.
Éppen ezzel összefüggésben ki merem azt is jelenteni, hogy az idei szezon szenvedését valójában kisebb részt okozza az, hogy nem működik a játékunk, az elképzelésünk. Abban sem hiszek, hogy kiismertek volna minket; valójában kellő komplexitás van ahhoz a játékfelfogásunkban, hogy ne lehessen evidens módon megfojtani azt (bár sajnos a Rapid meccs óta tudjuk, hogy a körülmények kedvezőtlen együttállása hová vezethet…). A problémát én most sokkal inkább az egyéni képességekben, illetve azok hiányában látom, különösen a támadóink esetében. Nem szeretném ezt a kérdést lebutítani arra, hogy mennyire nehéz pótolni Babunskit (nagyon) vagy mekkora hiba volt elengedni Mancet (szerintem mérsékelt, mert a mi játékunkba sokkal kevésbé illett bele, mint a ZTE felfogásába). Ha ugyanis valóban előre szeretnénk lépni a következő szezonban, és már konkrét kitűzött célként a dobogóért harcolni, akkor nem függhet ennek a realitása attól, hogy éppen miként sikerül egy-egy távozót pótolni. Ennek az ambiciózus tervnek az alapjai – ahogy fentebb is írtam – adottak, és a következő lépéseket most egyértelműen az átigazolási piacon kell majd megtenni. Ennek szerintem a legfontosabb része az, hogy a „majdnem” játékosok eltűnjenek a keretünkből, és hatékony, fókuszált focisták érkezzenek a helyükre. Ennek tökéletes példája Oliveira, aki néha meglepően szép dolgokat mutat, de az éles helyzetekben mindig kevésnek bizonyul, és így összességében egy igazi „majdnem” játékos: mindig épphogy nem jó, amit csinál. Sajnos jelenleg túl sok ilyen „majdnem” játékos van a keretben, főleg támadóposztokon, és ezt nem tudja elviselni a csapat játéka. Személy szerint félek tőle, hogy ebben az átigazolási ablakban is érkezett egy ehhez hasonló játékos Kocsis Dominik személyében, de őszintén remélem, hogy rácáfol erre a hipotézisemre. Egy dolog biztos: ha nem sikerül következő nyáron az összes támadó jellegű pozícióra minőségi igazolást hozni, akkor ennél sokkal jobban jövőre sem fogunk szerepelni, és a jó játék akkor is csak időnként, véletlenszerűen párosul majd a megérdemelt eredménnyel.
Végezetül pár gondolat erről a szezonról, és arról, hogy mennyire úszott el a dobogó, illetve mi történik, ha nem jön össze a nemzetközi kupaindulás. Én személy szerint jelenleg nem látok esélyt arra, hogy az első három hely valamelyikén végezzünk, mert nem eléggé stabil hozzá a csapat. Ez egyébként szerintem egyáltalán nem tragédia, ha mellette tényleg épülni tudunk ebből a szezonból, és a jövőben hasznosítjuk ezeket a tapasztalatokat. Ha már a Fradi meccs: éppen azon gondolkoztam a találkozó előtt, hogy gyakorlatilag reménytelen, hogy a Fradi ellen egymást követő két mérkőzésen jó eredményt érjünk el, így a Magyar Kupa miatt kicsit féltem is tőle, hogy esetleg most pontot vagy pontokat szerzünk a bajnokin. Félreértés ne essék: a vereség sem garancia a továbbjutásra a kupában. De – visszakanyarodva a korábban leírtakhoz – ha esetleg a kupában is kiesünk ellenük, akkor sem történik tragédia, mert egy építkezési folyamatban vagyunk benne, ahol talán a tavalyi év volt a realitásokhoz képest kiugró szezon.
Egy dolog biztos: alakuljon bárhogy ez az idény, csak akkor lesz reális esélyünk a következő lépcsőfok megtételére és a versenyképességünk növelésére, ha tényleg levonjuk a szükséges következtetéseket a nyáron. Ellenkező esetben jövőre is le tud majd minket győzni a Fradi csupán azzal, hogy ők képesek hatékonyan focizni.
Hajrá, Loki!
Enderson
