A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. Sorozatunk hetedik epizódjának alanya pedig nem más, mint Kabát Péter.
Kabát vitathatatlanul az Újpest vezéralakjának számított. Nem csupán a kollektíva gólfelelősi szerepét töltötte be, hanem lélektani hadvezérként is funkcionált a gyepszőnyegen. Mindezt a gárda vezérkara a csapatkapitányi karszalag ráruházásával honorálta. A tavalyi – sokak szerint – edzőbuktatással megspékelt szezon csúfos kudarccal zárult, hiszen a bajnoki álmokat szövögető együttes még a dobogóról is lecsúszott. Az újpesti publikum részéről, a szálakat a háttérben furmányosan mozgató Kabát lett megnevezve a csúfos szezon egyik főkolomposaként. A pletykák szerint előfordult, hogy miközben sérültet jelentett, aközben makkegészségesen vívott ádáz harcot a pókerasztal mellett a Lurdy-házban. Ennek valóságtartalmát persze nem lehet megcáfolhatatlanul igazolni. Az mindenesetre tény, hogy a két öltözői hangadóként számon tartott játékos – Tóth és Kabát – lábára az idény végeztével sebtiben útilaput kötöttek. A lilák sportigazgatója, Kovács Zoltán nem éppen hízelgő szavak társaságában söpörte le az asztalról a támadó bérezési igényeit, ebből kifolyólag szabadon igazolhatóvá vált. Mellesleg, hiába végzett mindkét évében fölényesen a házi góllövőlista élén, az újpesti szimpatizánsok túlnyomórészt nem hullajtottak könnyeket a távozása miatt.
Szima Gábor ellenben nem volt rest megadni neki azt a summát, amit a IV. kerületben szentimentális elragadtatásból fakadó vágyálomnak tartottak. Azzal a szándékkal öltötte magára a piros-fehér mezt, hogy megszerzi pályafutása első magyar bajnoki címét. Sokan persze óva intették, hogy a fővárosi pezsgéshez illesztett életvitele után langyos vízként fogja megélni a debreceni mindennapokat. Nem fogja jól érezni magát… vetítették előre a károgók. Másfelől azt mindenképp tudnia kellett, hogy a debreceni közönség nem fogja rögvest a tenyerén hordozni. Sőt, kifejezetten ellenérzésekkel viseltetik iránta, így pusztán futószalagon szállított gólokkal tudja magát elfogadtatni. Bizony megesett, hogy pacsizás helyett, valaki egy nevelő szándékú jobbhorgot próbált elhelyezni az orcáján. Adottnak tekintette a kezdő státuszt a csatársorban, ami a karcsú támadó részleget elnézve – az igazat megvallva – nem tűnt szürreálisnak. Az első három találkozón minden tükörsimának látszott. A paksi vendégjáték alkalmával parádés gólt ragasztott a rövid felsőbe, majd itthon duplázott a Kecskemét ellen, bár az egyik találatát később Coulibalynak adták. A következő három fellépésen viszont nem jutott szóhoz, a Metaliszt ellen pedig idő előtt zuhanyzásra kényszerült. Komolyan vehető forrásból lehet tudni, hogy a mellőzést nehezen emésztette, így több kérvényezett viziten is presszionálta az illetékeseket a nagyobb játéklehetőség érdekében. A nyomásgyakorlás eredményre vezetett, s persze Herczeg András is tisztában volt vele, hogy a beilleszkedéshez vezető leggyorsabb út a minél több pályán töltött perc.
A Ferencváros ellen lélektanilag fontos gólt jegyzett, majd vehemens természete miatt újfent piros lappal bűnhődött, ami kis híján két pontba került. Eltiltás, sérülés, hányattatások. Csupán a decemberben sorra kerülő harkovi EL-meccsen került vissza az összeállításba. Reményt keltő játék, vereség, kiábrándító viselkedés. Egy ukrajnai őrbódéval vívott öklözése villámgyors leléptetéssel végződött. Az idény csúcspontjaként kétszer is beköszönt Komanék budapesti vendégjátéka alkalmával. Kedvező fordulatot véltünk fölfedezni a Kabát-sagában. Ráadásul a télen meglehetősen önostorozó felhangokkal tarkított nyilatkozatokat adott, ám a mostani fényében már kilóg a lóláb. Nem volt az más, mint álszent, képmutató és sablonos parasztvakítás.
Aztán a felkészülési időszakban kidomborodott, hogy Scasny megkerülhetetlen tényezőként veszi számításba. A formába hozó összecsapásokon rendre eredményes tudott lenni, majd az MK-visszavágón a Kecskemét hálóját is megzörgette. A kecsegtető kilátások után kijózanító pofonként hatott a mélyrepülése. Az első tavaszi fordulóban ziccert és büntetőt hibázott. A Honvéd ellen momentuma sem akadt, így a cseh tréner kegyeit is elvesztette, aki a kispadra száműzte a vergődő támadót. A Győr és a Siófok ellen csereként beállva fél óra jutott neki, de megfeszülve sem tudott színt vinni a játékunkba. A labdával elvétve találkozott, félelmetes hírű lövései, gyatra felszabadításokká silányultak. Kondás a debütáló meccsén tíz minutumot szánt neki, hogy aztán már a padra se férjen oda. Ismételten sérültet jelentett, de szereplését talán már amúgy sem forszírozta az égvilágon senki. A felek útjai elváltak, hiszen Kabát teljesítményét kizárt dolog volt a továbbiakban ilyen busás áron méltányolni. Hazudnék, ha bajnoki címet kívánnék neki… a citromdíj viszont okvetlenül kijár neki. Másokra mutogatás helyett, ildomos volna elgondolkodnia azon, milyen erőfeszítéseket foganatosított azért, hogy kiszorítsa a fonalat tavasszal iszonyatosan elkapó Kulit? A két ék formáját nem is érdemes egy lapon említeni. Arról nem beszélve, hogy az eredmények szintén a tar fejű mestert igazolják.
Jelen állás szerint Bernáth, Komlósi, Ramos és Czvitkovics júliustól szerződés nélkül árválkodik. Coulibaly távozási szándéka pedig nem újkeletű. Ergo az uborkaszezon számunkra garantáltan nem lesz izgalommentes.
(A kép forrása: nso.hu)
