Szombat délután tovább folytatódott nyeretlen szériánk. Hiába volt sejthető, hogy a nálunk sokkal jobb formában lévő DVTK otthonában nem realitás győzelemben reménykedni, a végeredményre és a valóságra még sincsenek szavak. 3-1-es vereségünk újabb nehéz eseménye lett ennek a borzalmas ősznek.
Az első félidőt remekül kezdte a Megyeri, Ferenczi, Pellumbi, Kocsis, Dreskovic, Stojkovic, Szuhodovszki, Dzsudzsák, Lagator, Domingues, Bárány kezdővel felálló csapatunk, hiszen Szuhodovszki távoli lövése kicsin múlt, hogy ne legyen bombagól, gólpassz értékű labdáját pedig Stojkovic rontotta el csúnyán. A DVTK a semmiből büntetett, és bár még volt egy Dzsudzsák villanás, de lövése nem talált kaput. A hazaiak viszont újabb meglepő gólt hoztak össze, 2-0 után pedig hiába lett sokkal támadóbb a csapat a második félidőben, csak egy szerencsés – de igazán látványos – Domingues gólra futotta erőnkből, hogy a végén megkapjuk a hazaiaktól a kegyelemdöfést és kialakuljon a végeredmény.
Elemezhetném, mi változott El Maestro első meccséhez képest, hogy mennyire alakította a találkozót fortuna, hogy Szatmári negyedik perces becsúszása kiállítást ért volna-e, hogy Szuhodovszki milyen jól játszik a jobb oldali szerepkörben, hogy Stojkovic milyen buta hibákat követett el az egész első félidőben, de nem igazán találom a szavakat. Bár pontszámok alapján továbbra sem vagyunk lehetetlen helyzetben, a bennmaradásunk mégis egyre távolodik – és valljuk be, az elmúlt hetek, hónapok alapján nem is biztos, hogy megérdemelnénk azt. Csütörtökön fogadjuk a Fradit, vasárnap az Újpestet, és két hét múlva Zalaegerszegen fejezzük be az évet.
Óriási téli megújulásra lesz szükségünk, addig pedig maradok az előző heti megállapításomnál: még ha nem is jönnek az eredmények, muszáj higgadtnak és türelmesnek maradnunk, mert több edző- és szemléletváltás már nem fér bele. S bár most nincsenek szavak, részemről is szól majd a következő hazai meccseinken a lelátón az örök jelszó:
Hajrá, Loki!
Kép forrása: haon.hu – Vajda János
