LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Dávid és Góliát

PárharcNem is olyan régen az Újpesttel és a Lokival kapcsolatban ez a párhuzam csak úgy volt értelmezhető, hogy az UTE felelt meg Góliátnak, mi pedig voltunk a kicsi Dávid, aki talán valami csoda folytán megverheti a nagy múltú fővárosi csapatot. S noha a ’90-es években kezdődtek egyenlőbb – mert egyenlőek a mai napig sincsenek – feltételek teremtődni a honi labdarúgásban, a mi csillagunk kezdett felemelkedni, míg a liláké leáldozni, Debrecenben mindig megmakacsolták magukat, és az elmúlt tíz évben nyolcszor raboltak legalább egy pontot. Most azonban teljesen más a helyzet.

Manapság minden józan gondolkodású ember a hasonlat említése kapcsán Góliát alatt a DVSC-t érti, s az Újpest az, amelynek csupán valami nem várt fortély alkalmazásával van esélye a győzelemre. Nem elég, hogy az elmúlt szezon során darabjaira hullott a csapatuk, a nyáron „sikerült” még tovább zülleni, s most már ott tartanak, hogy a vadonatúj sportigazgatót kivéve mindenki által kedvelt Mészöly Géza edzőt is megbuktatták. Nem bízták a véletlenre, belső aknamunkával alaposan előkészítették a lépést. Ezek – bár nem a gyufaárus lány képzeletének szüleményei – nem kezelhetők tényként, de még ha azok lennének, akkor sem tartoznának ránk. A tény az, hogy a IV. kerületben egy „exdebreceni” vezetés van kialakulóban, mely Bartha Csaba ügyvezetővé való kinevezésével kezdődött, s most Zoran Szpisljak vezetőedzői posztjával folytatódik. Szintén tény, hogy vele két meccs alatt szereztek két pontot a lilák, míg Mészöllyel négy alatt nullát. (Mondjuk, ha nem akarják megbuktatni,… – de nekünk ezzel nem kell foglalkozni.) Mondhatjuk tehát, hogy feljövőben vannak, viszont van is honnan, nagyon is.

loki_ute2Hétvégi ellenfelünknek nem jön jól a hajdúsági túra, igen csekély esélyük mutatkozik a bravúrra, hiszen a felsoroltak mellett még a számos sérült is nehezíti volt pályaedzőnk dolgát. Érdemi játékosból azért nem sokan maródiak: Vermes, Rubus, Fehér és Balajti. Ebben a szezonban még egyikükre sem hárult főszerep, így valószínűleg megoldják majd a pótlásukat. Számunkra kissé keserű, de ellenünk már játszhat az egymeccses eltiltását a Diósgyőr ellen letöltött Rajczi Péter. Ő sosem mulasztja el, hogy kedveskedjen pár Pestről hozott madárlátta felrúgással védőink számára. Kabát Péter is – ha nem is biztos, hogy kezdőként – minden bizonnyal ismét focizik majd az Oláh Gabi gyepén, és reméljük, hogy ezúttal csak focizik. Ha a kezdő csatár személye nem is, a 4-2-3-1-es felállás szinte borítékolható. Szpisljak mindkét eddigi mérkőzésén – még hazai pályán is – ezt alkalmazta, az is kétségtelennek tűnik tehát, hogy alapvetően kontrákkal próbálnak majd operálni. Amennyiben el találna tűnni az ékük Mészáros és Simac között – ami azért nem olyan nehéz -, a reménytelen beíveléseket valószínűleg felváltják majd az – a DVTK ellen játszott találkozójukból kiindulva még reménytelenebb –  átlövések. Az Újpest fiataljainak sokat kell még kínlódniuk, hogy levethessék magukról a rutintalanság bélyegét, remélhetőleg ehhez az első lépést – az első gólt – nem ezen a hétvégén fogják elkönyvelni.  Talán a lila-fehérek leggyengébb pontja éppen az, hogy a pályán ott van rutin – a csatároknál -, ahol a legkönnyebben pótolható lenne, és épp ott nincs – a kezdőkör környékén és a védősorban -, ahol elengedhetetlen lenne.

loki kezdő9A mi portánk manapság mentes a botránykeltő bulvárjelenetektől, teljes az összhang mind a csapatban, mind annak környezetében. Eltiltása letöltése után visszatérhet Coulibaly, s az oly annyira hiányolt Varga Józsi is bevetésre kész. Nincs tehát akadálya, hogy beseperve hetedik győzelmünket, átgyalogoljunk az Újpesten is. A védelmen nincs sok értelme változtatni, minél stabilabb, annál jobb. A középpályára ellenben valószínűleg visszatér a már említett Varga, Ramos bár lőtt egy győztes gólt, s kiosztott egy élményszámba menő gólpasszt, saját posztján voltak kilengései. Továbbá Yannick ezúttal szerintünk a padon kezd majd, visszaadva ezzel a helyet Rezesnek. Janika nagyon jól szállt be a Videoton ellen, ám legutóbb Pápán nem tudta ugyanazt hozni, immár 90 percen keresztül. Csatárfronton Zahovaiko hosszan tartó sérülése ellenére kellemes gondok gyötrik Kondás mestert, ugyanis a lendületes Kulcsár Tamás, a (már-már) kiegyensúlyozott Coulibaly, és a feltörekvő Nikolic alkotta trióból csak ketten léphetnek pályára – legalábbis az elején.

Egy múlt heti nyilatkozatában egyébként mesterünk választ adott arra a sok Olvasónkat foglalkoztató kérdésre, hogy miért késlekedik a friss szerzemények beillesztésével: szereti az állandóságot, a fix dolgokat. Ezek szerint Alisicék csak valamely alapember kiesése esetén juthatnak szóhoz.

A találkozót egyébként Iványi Zoltán fogja vezetni. Bár Bede Ferenc már nem játékvezetősködik, jó lenne, ha a szelleme sem kísértene holnap a Nagyerdő felé, nem lenne ugyanis ildomos, ha a fent említett fortély a bíró tevékenységében lenne felfedezhető. Mondjuk a legjobb az lenne, ha semmilyen fortélynak nem lennénk a tanúi, és simán legyűrnénk az Újpestet – egy kis gólkülönbség javítással fűszerezve.

Hajrá, Loki!