LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Egy hiba, két pont

68Először veszítettünk pontot hazai pályán, de öröm az ürömben, hogy csak döntetlen lett a meccs vége, így a veretlenségünk megmaradt. Siránkozni, a végítélet eljövetelét prédikálni nem kell, mert így is három pont az előnyünk. A hideghez képest sokan voltak a stadionban, akik egy kemény és izgalmas mérkőzést láthattak. Az őszi bajnoki cím már a miénk, ezt már senki sem veheti el, a cél, hogy tavasszal is a csapat nevével kezdődjön a tabella.

 Nehéz meccsre számítottunk egész héten, nehezebbre, mint az eddigi hazai mérkőzéseken. Ebben nem is csalódtunk, a Honvéd játékát nagy jól megszervezte Supka Attila, már az első percekben észrevehető volt a kispestieken, hogy taktikailag teljesen fel vannak készítve. Habár ők is a biztonságra törekedtek, de többször is veszélyesen támadtak le minket, valamint könnyebben is tudták átvenni a meccs irányítását, mint más csapatok. Ez a Honvéd jó csapat, a végelszámolásnál a dobogó közelében lesz, de nagyobb koncentrációval, pontossággal és sebességgel nyerhettünk volna. Keseregni nem kell, a csapatunk jó és fejlődőképes.

69Az első negyedóra nagy iramot hozott, mindkét csapat megpróbált gyorsan gólt szerezni. A szívroham kerülgetett, mikor a második percben Hajdú majdnem megszerezte a vezetést a vendégeknek, de szerencsére Novakovic ismét hozta a szokásos bravúrját. Az első pár perc egyértelműen a Honvédé volt, a játékosaink mintha egy kicsit még az öltöző melegére gondoltak volna, de az ordító kispesti ziccer után észbe kaptak, és szép fokozatosan vették át az irányítást. Hol az egyik, hol a másik kapunál járt a labda, a srácok sem kímélték egymást, beleadtak apait-anyait. A kezdeti lendület után a fővárosi piros-feketék visszaállták, átadva a kezdeményezés lehetőségét a hazaiaknak, ami meg is bosszulta magát, hiszen a huszonharmadik percben Szakály megszerezte a vezetést. Ekkor talán sokan már a fieszta gondolatával játszottak, de a csapatkapitány gólját nem követte több, ráadásul a játék képe is változott egy kicsit. A Honvéd kezdeményezőbben lépett fel, elvégzett egy pár veszélyes szögletet, volt egy-két lövésük is, de nagy átütő erőt nem mutattak. Keménykedésben viszont élen jártak, amihez még egy fontos pártfogót is találtak. A félidő végére csökkent az iram, a szünet jókor jött.

 

70Nem is kezdtük rosszul a második félidőt, hiszen már a negyvennyolcadik percben volt egy helyzetünk, fel is rémlett, hogy így kezdődött ez első is, csak akkor a kispestieké volt a ziccer. Ezután a mérkőzésen egy rossz periódusunk volt, először Bódit tarolta le nagyon csúnyán Hajdú – ezen a meccsen csak a hentes tudományát láthattuk – majd pedig Simac óriási hibáját használta ki a Torghelle – Danilo duó. Bódi ma jobban játszott, mint Pécsett, de még mindig nem a szezon eleji formáját hozza. Azt azért hozzá tennénk, hogy a csapatjáték szempontjából csak a sérülése után derült ki, hogy mennyire fontos láncszem is ő. Yannick sajnos nem tudja Ádám teljesítményét hozni se védekezésben, se támadásban, habár egy jó beadása volt. Az egyenlítés után azonnal magasabb fokozatba kapcsoltunk, beszorítottuk az ellenfelet, habár a Honvéd át is adta a területet. Egy-két veszélyesebb kontrát vezettek, de a lefújásig irányítottuk a meccset, rést sajnos nem sikerült találni, mert jól tömörültek a kispestiek. Az utolsó fél órában a meccs egyre durvább lett, aminek két sérülés lett az eredménye. Nagy helyzetünk már nem adódott, Nikolic lövése és Szakály fejese voltak a legveszélyesebbek, de ezekből sem született gól.

 

A mérkőzés döntetlent hozott tehát, az iram nem volt rossz, de az egyenlítés után a Honvéd célja egyértelműen az eredmény megtartása volt. Elégedetlenek nem lehetünk, de maradéktalanul boldogak sem, mert a győzelem elmaradt. A szurkoló már csak ilyen, szép játékot és gólzáporos győzelmet szeretne látni, habár tudjuk, hogy ezt lehetetlen minden meccsen hozni. Habár az ellenfél nem sokat engedett, de most észre lehetett venni, hogy egy-két játékos néhány momentum kivételével teljesen eltűnt egész meccs alatt. Sokszor vezettünk támadást a bal oldalon, de mikor nem sikerült áttörni ott a védelmen, akkor nem forgattuk át Bódihoz – pedig egyedül állt – hanem a védőknek tettük vissza. Néha lassan és körülményesen játszottunk, talán úgy gondoltuk az első gól után, hogy már a zsebünkben van a győzelem.

71

Érdekesség

Itt most nem taktikáról lesz szó, nem is konkrétan a meccsel kapcsolatos eseményekről, hanem két jómadárról. Egyikük a játékvezető, Kassai Viktor. Nagyon büszkék vagyunk eddig elért eredményeire, de már túlzásba viszi az állandó előnyszabályok adását, az elsiklást a kis – nem is annyira kicsik – szabálytalanságok fölött. Egyszerűen túl lazára veszi a figurát, a lapok sem dísznek vannak a zsebében. Habár azt jól kiszúrta, hogy Coulibaly csak feldobta magát, de Hajdút bőven kiállíthatta volna. A másik „jól teljesítő” szakember a kommentátor, Deák Horváth Péter volt. Nem való futball mérkőzés közvetítésére, ha csak a rádión keresztül hallgatom a meccset, akkor most abban a hitben élnék, hogy a debreceni játékosok aprítják az ellenfelet. Torghelléről is olyan érdektelen sztorit mondott, hogy az valami elképesztő volt. Nem baj, legalább már azt is tudjuk, hogy a helyes kiejtés a „torcselle”, az olasz felmenők okán.

 

Percek, események

2. perc: Abass ment el a jobb oldalon, majd középre adott, de a labda lepattant. Pont Hajdú elé, középről lőhetett tisztán, Novakovic hatalmas bravúrral védett.

23. perc: Coulibaly kapott labdát a bal oldalon, cselezett egy kicsit, majd keresztbe lőtte, a hosszún pedig Szakály becsúszva érkezett, és a hálóba lőtt. 1-0

54. perc: Simac próbálta kicselezni Torghellét, ám elvesztette a labdát, a kispestiek csatára viszont megindult vele. A tizenhatoson belülre érve Danilohoz passzolt, aki a bal felsőbe lőtte a labdát. 1-1

56. perc: Varga szépen cselezte ki a Honvéd védőit, majd pedig kiszorított helyzetből a lécre emelt, gólt érdemelt volna.

74. perc: Yannick ad be balról, Nikolic kapásból lő tíz méterről, de Sánta kiütötte.

82. perc: Selim szögletét Szakály fejeli éppen a kapu fölé az ötösről, de a labda picit megpattant Johnson fején.

 

Pontosztás

Novakovic – 7: Rögtön a meccs elején egy hatalmas bravúr, magabiztosság egész meccsen, a gólról nem tehetett.

Nagy – 7: Nem játszott rosszul, sokszor veszélyesen futott fel, szép cseleket is bemutatott. A védekezést is szépen megoldotta.

Simac – 5: Ma szürke volt, a gól az ő hibája, előfordul, de többször utolsó emberként ne cselezzen.

Mészáros – 6: Kiemelkedőt nem nyújtott, hozta a kötelezőt.

Korhut – 8: Szenzációs volt, nagyon jól védekezett, a támadásokhoz is fellépett. A meccs embere.

Bódi – 6: Fontos láncszem, sokszor állt egyedül, de labdát nem kapott.

Varga – 7: Józsika is jól játszott, a játéka észrevehetetlen, de nagyon fontos. Ha kell, védekezik, ha kell, támad.

Szakály – 6: A gólon és a veszélyes fejesen kívül nem mutatott sokat.

Selim – 5: Nem játszott jól, rossz megoldások, gyenge és erőtlen passzok. Akart, de nem ment, biztos csak rossz napja volt.

Kulcsár – 5: Ez ma nagyon kevés volt, mintha a pályán se lett volna. Ebből jövő héten cserepad lehet.

Coulibaly – 6: Gólpasszt adott, sokszor mozgott ki a szélekre, de ilyenkor nem volt bent senki. Harcolt keményen, még Kassait is megpróbálta átverni.

Yannick és Nikolic: Alapvetően nem sokat tettek hozzá, de ketten egy helyzetet összehoztak.

Dombi: Beállt, de nem zavart sok vizet.


(A képek forrása: dvsc.hu)