LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Augusztus

vote.1Ebben a szezonban minden hónap végén szavazást fogunk tartani, hogy kiderítsük ki volt a legjobb játékos, illetve melyik volt a legszebb gól az adott időszakban. A mostani, augusztusi kiírás azonban kivételes, hiszen a júliusi időszakot is magában foglalja. A voksokat minden esetben három játékosra, illetve találatra lehet leadni, és a jelöltek az adott hónapban lejátszott tétmeccsekről kerülnek ki. Tehát újra lehet szavazni, voksok leadása az „Elolvasom” gombra való kattintás után.

Az elmúlt másfél hónapban csak keveseknek – túlságosan is kevésnek – sikerült folyamatosan olyan játékot mutatni, amely elvárható és elfogadható. Egyeseket sérülésük akadályozott meg a jó teljesítményük folytatásában, mások pedig elég rapszodikusak voltak, azonban így is voltak, akik kiemelkedtek.

Lőttünk szép számmal gólokat is, de nagy bomba nem volt, kijátszott akcióból is keveset értünk el, több szerencsés találat született. Született persze olyan is, amely után elégedetten bólogathattunk, mivel higgadtságot, precizitást és pontosságot tükrözött.

Emlékeztető