LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Kölcsönjátékosok

Varga-József2A szezon végeztével itt az ideje, hogy megnézzük, hogyan szerepeltek a kölcsönbe adott játékosaink, ki milyen évet zárt, van-e benne potenciál, és van-e rá sansz, hogy a következő idényt a Lokinál töltse, ha igen, akkor milyen szerepet szánunk neki.

Varga1_VVElsőként talán a legnagyobb értékünkkel kezdjük, Varga Józseffel. Ő ugyebár a télen került a Bundesliga sereghajtójához, a Fürthöz, abban a reményben, hogy megmutathatja magát egy nívós nyugat-európai bajnokságban, ahol fejlődhet, és később akár egy nagyobb csapat is lecsaphat rá jó pénzért. Mint tudjuk, ez a terve sajnos nem jött össze, mindössze hat mérkőzés jutott neki a Bundesligában, ezeken egy piros lapot is összeszedett. Az már korábban eldőlt, hogy a Fürth nem tart rá igényt, így visszatér a DVSC-be. Szerződése még három évig, 2016-ig szól, tehát ha most nyáron nem adjuk el, még a későbbiekben is kaphatunk érte szép összeget, az a veszély pedig nem fenyeget, hogy ingyen távozik. De a napokban egyre több hírt hallunk afelől, hogy nem feltétlen vágyik külföldre, és hajlana a Lokiban való maradáshoz. Ebben az esetben nagy erősítést jelentene a számunkra. Viszont továbbra is vannak külföldi ajánlatai, így képlékeny a dolog, hogy marad-e.

Potenciál: 5/5

Esély a maradásra: 75%

20110325-1501salamiA két és fél éve igazolt Eugéne Salami Kecskeméten töltötte ezt az esztendőt, és nem is szerepelt rosszul. A még mindig csak 24 éves nigériai támadó 19 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és 4 gólt szerzett, betalált többek közt a bajnok Győr kapujába az 5-2-es KTE sikerrel végződött találkozón. Őt még annak idején Zdenek Scasny kérésére igazolta a klub, de abban a fél évben nem tudta meggyőzni játékával a szakmai stábot, így a következő őszt Nyíregyházán töltötte az NB2-ben. Ott sem volt rossz mérlege (12 meccs 8 gól), majd a tavaszt a DEAC-ban húzta le, de ott már gyengébb statisztikát produkált (14/2). Végül a szezon elején az a Kecskemét vette kölcsön, ahonnan sok meghatározó játékos távozott a támadó sorból. Az ősszel még kevesebbet, a tavasszal, Horváth Ferenc irányítása alatt viszont egyre többet játszott, és végül négy gólig jutott. A gyenge csatársorunk miatt az ő maradására látok némi esélyt.

Potenciál: 5/3

Esély a maradásra: 65%

stevo2A bosnyák Stevo Nikolic helyzete érdekes. Tavaly nyáron nagy reményekkel érkezett az egykori bosnyák gólkirály, de egy év alatt nem tudott meggyőző produkciót nyújtani. Az előző idényben 20 mérkőzésen lépett pályára a Lokiban, 5 gólt szerzett. Emlékezetes volt a ZTE ellen szerzett mesterhármasa. Mindez kevésnek bizonyult, idén kölcsön adtunk őt a szlovák Spartak Trnavának. A szlovák élvonal utolsó előtti helyén végző csapatnál az ősszel 6 mérkőzésen játszott, 1 gólt szerzett. Télen olyan hírek voltak, hogy ismét csapatunknál van, de azóta semmit nem tudni róla. Az is elképzelhető, hogy már szerződése sincs a Lokival. Mindenesetre akár hogy is van, elképzelhetetlen, hogy valaha is pályára lép még a DVSC színeiben.

Poetnciál: 5/2

Esély a maradásra: 0%

balajtiadamSzintén érdekes a fiatal Balajti Ádám helyzete. Nagy reményekkel és nem kevés pénzért igazoltuk őt le Miskolcról annak idején, de tehetségéből semmit nem mutatott nálunk. Megjárta kölcsönben az Újpestet és az MTK-t, utóbbiban töltötte az elmúlt másfél évet. Tavaly az NB2-ben még egész jó átlagot produkált (13 meccsen 7 gól) idén azonban az NB1-ben nem brillírozott. Az őszi szezonban mindössze hatszor lépett pályára, 129 percet töltött a pályán, ami valamivel több, mint egy meccsnyi idő. Az ősz végére viszont az MTK csatárproblémái miatt egyre többször kapott lehetőséget, a tavasszal már öt ízben a kezdőcsapatban is helyet kapott, így összességében 22-szer lépett pályára a szezonban, de mindössze 2 gólig jutott. Valószínűleg már rég lemondtunk róla, kérdés, hogy fizet-e érte az MTK, vagy újra kölcsön adjuk nekik, esetleg valami számunkra is előnyös játékoscserével oldjuk-e meg a dolgot.

Poetnciál: 5/2

Esély a maradásra: 0%

viniciusAz évek óta örök ígéretnek titulált Vinicius Galvao a szezont még úgy kezdte, hogy a kaposvári bajnokin az NB1-ben játszott a Lokiban, aztán került Bognár György csapatába az NB2 nyugati csoportjában vitézkedő Csákvárba. Ha hinni lehet a transfermarkt adatainak, akkor 23 mérkőzésen lépett pályára, 3 gólt szerzett, és 10 gólpasszt osztott ki, viszont az osztályozós helyet nem sikerült megcsípniük, így kiestek az NB3-ba. Nagy probléma vele kapcsolatban a fizikuma és az öncélú játéka, bár a gólpasszok száma éppen nem erről tanúskodik, de aki látta már játszani, az tudja, hogy mire gondolok. Ő egy NB2 szintű játékos, az NB1-be kevés. Ha nálunk marad, akkor mehet Létavértesre feljuttatni őket az NB2-be, ha ott nem akar játszani, akkor marad ismételten az NB2-es kölcsönjáték.

Potenciál: 5/1

Esély a maradásra: 10%

huszakAnnak idején ígéretesen indult nálunk Huszák Tamás pályafutása, sokan az új Dzsudzsáknak titulálták, aztán valahogy megállt a fejlődésben. Tavaly a Siófoknál volt kölcsönben, idén az NB2-es Tatabányánál szerepelt. Alapembere volt a csapatnak, 27 bajnokin 6 gólt szerzett, és sikerült az osztályozós helyek egyikét megcsípniük. Már 24 éves, így további fejlődésen nem nagyon mehet keresztül, sajnos rá is az igazi, mint Viniciusra, egy NB2 szintű játékos. A Lokinál egész biztosan nem marad, az NB3-ba már talán túl jó játékos, így számára is marad az újabb kölcsönadás, vagy a közös szerződésbontás.

Potenciál: 5/1

Esély a maradásra: 0%

olahgHuszákhoz hasonlóan Oláh Gergő is Tatabányán töltötte a szezont. A 24 éves védekező középpályás, csak úgy, mint Vinicius, az ősszel még pályára lépett Kaposváron NB1-es bajnokin, aztán került az NB2 nyugati csoportjában szereplő csapathoz. Mondhatni alapembernek számított, hiszen 21 bajnokin szerepelt, 1 gólt szerzett, 7 sárga lap díszeleg a neve mellett és egy ízben kiállították őt. Mivel már ő is benne van a korban, így nagy jövő nem áll előtte, neki is az NB2 való, vagy az NB3 a Létavértessel. Nem látok esélyt arra, hogy valaha is pályára lépjen a DVSC-ben bajnoki mérkőzésen.

Potenciál: 5/1

Esély a maradásra: 5%

kronerkelemenVégezetül essen szó két fiatal tehetségről, akik áprilisban érkeztek az NB2-ben vitézkedő, de év közben megszűnő Vácról, Króner Martinról és Kelemen Patrikról. Mindketten 19 évesek, tehát fiatalnak számítanak. Króner Martin ballábas védő, ráadásul Szécsi Márkhoz hasonlóan fiatal kora ellenére már U21-es válogatott, míg Kelemen Patrik csatár. Ők a szezonból hátralévő kevés időt Létavértesen töltötték, és mind a nyolc NB3-as bajnokin pályára léptek, azonban Króner végig alapemberként, Kelemen viszont többnyire csereként kapott szerepet. Előbbiben jóval nagyobb potenciál van, és érdemes lenne már a következő szezonban nálunk tartani, és tétmeccsen pályára küldeni, ami a fejlődését szolgálja, vagy pedig egy NB1-es kis csapathoz kölcsönadni, mint Korhut esetében tettük azt, neki nagyon jót tett a kaposvári kölcsönjáték. Utóbbinak egyelőre a Létavértesben jobb helye van, először ott kell bizonyítania.

Potenciál: Króner: 5/3; Kelemen: 5/1

Esély a maradásra: Króner: 50%; Kelemen: 0%