LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A hétvégi bajnoki utózöngéi

fradi1-600x400

A vasárnapi Ferencváros-Debrecen mérkőzés élménybeszámolóját már tegnap olvashattátok, most pedig követekzzék magának a mérkőzésnek az összefoglalója. A megszokottakkal ellentétben most rendhagyó módon, újfajta elemzéssel készültünk: a blog jelenlegi öt szerkesztője egyaránt elmondja a véleményét a mérkőzéssel, és az azt követő eseményekkel kapcsolatban.

Mit vártál előzetesen a mérkőzéstől, milyen eredménnyel lettél volna elégedett?

Látnes: Óvatos, kockázatot nem vállaló játékot vártam a mieinktől, hiszen nem voltunk győzelmi kényszerben, nem nekünk kellett neki menni az ellenfélnek. Ugyanakkor bíztam benne, hogy az egyre inkább kinyíló zöld-fehérek ellen, veszélyes ellencsapásokat vezetve a magunk javára tudjuk fordítani a meccset. Szóval küzdelmes győzelmet vártam.

SiD13: Bíztam egy szoros győzelemben, de előzetesen egy döntetlennel sem lettem volna elégedetlen.

nyida: Szoros győzelmet vártam, de valahol tudtam, hogy ebből jó eséllyel iksz lesz. Számítottam rá, hogy nyomni fog a fradi, márcsak kényszerből is, mi pedig az üresen maradt területekre belőtt labdákra apellálunk.

csibu99: A tavaszi szezont látva egyértelmű, de nehéz Loki győzelmet vártam, 2-1-es idegenbeli sikert tippeltem.

JuveFan18971991: Természetesen minden szurkoló győzelmet vár, nem volt ez másképp velem sem, pláne a nagy rivális Fradi otthonában. De azért előzetesen aláírtam volna az egy pontot is, főleg annak tudatában, hogy utánunk Vidi-Győr meccset rendeztek.

Ki volt szerinted a mérkőzés legjobbja?

Látens: Nem tudok senkit sem kiemelni a csapatból, mindenki erősen átlagosat nyújtott. Mihelic állt még hozzá a legközelebb, de ő is nagyon eltűnt a második félidőben, így emlékezetesre az ő produkciója sem sikeredett.

SiD13: Novakovics bár benne volt a gólban, és pár hazagurításnál is megtréfálta a pálya talaja, azért a négy-öt bravúrja nagyon kellett a pontszerzésahez. De Mihelic is jól játszott újfent.

nyida: Nekem Selim volt az MVP. Igaz, hogy sokszor faultolt, viszont a támadójátékunk miatta nem volt teljesen halott tegnap. Novakovics hasonló: sokat bénázott lábbal és a gól előtt sem kellett volna kimozdulnia, , viszont parádés védései voltak emellett. Korhutnak még jár egy piros pont.

csibu99: Nehéz megítélni, mert Novakovicsot és Bouadlát éreztem a leginkább agilisnek, de előbbi azért benne volt a gólban, utóbbi pedig a nagy akarás mellett több hibát is vétett. Mellettük Mihelicről, Volasról, valamint Zsidairól is jó benyomásom volt. Úgyhogy most nem emelnék ki egyetlen labdarúgót.

JuveFan18971991: Novakovics. Nem értem azokat, akik szerint bizonytalanul és idegesen játszott, szerintem ha ő nincs, akkor nem biztos, hogy ponttal távozunk vasárnap. Böde ziccere mellett még több nagy helyzetnél védett magabiztosan.

volasgolorome

Ki okozott csalódást a pályán lévők közül, azaz kivel nem voltál megelégedve?

Látens: Selim rossz napot fogott ki, sok hibával, dekoncentráltan futballozott, s bizony többször durva volt. Mivel sokat volt azért játékban, így ez most jobban kitűnt, mint a támadók egyébként eléggé indiszponált játéka.

SiD13: Nekem Selim játéka nagyon nem tetszett, rengeteget szabálytalankodott. De Szakály, Morozov és Máté sem volt a toppon tegnap.

nyida: Máté az Achillesünk, ez most látszott. Egyetlen konstruktív mozdulata sem volt, a romboláson kívül semmi mást nem csinált.

csibu99: Szakály továbbra sem találja szünet előtti formáját, a többiekkel viszonylag elégedett vagyok.

Mennyire befolyásolta a mérkőzés kimenetelét az időjárás? Lehet egyáltalán az erős szélre fogni a bekapott gólt?

Látens: Nyilván nem voltak ideálisak a körülmények, de a meccs kimenetelét egyébként nem befolyásolta. Határozott nem a válaszom.

SiD13: Valamennyire biztos megzavarta Novakovicsot a szél, de ez nem menti föl. Az eredményt ettől függetlenül szerintem nem befolyásolta túlzottan az időjárás, a mutatott játék viszont mindkét fél részéről jobb lehetett volna, ha kevésbé fúj a szél.

nyida: A szél nem tett jót a meccsnek, de a szél mindkét csapatnak fúj. Talán segített a gól előtt, de nem lehet arra fogni: biztosított Morozov is, ráadásul 17 méterre volt a kaputól Somália,más esélye nem is lett volna; megkapták ezt az ajándékot.

csibu99: Nem lehet azt mondani, hogy ne befolyásolta volna. Úgy gondolom, hogy jobb körülmények között a mérkőzés is jobb lett volna, de a bekapott gólt nem fognám az időjárásra.

JuveFan18971991: Valamelyest befolyásolta, ez szerintem a bekapott gólunknál is megfigyelhető volt, hogy megtréfálta Morozovot és Novakovicsot is, hogy lelassult a szélben a labda. Illetve az első félidőben több olyan helyzete is volt a Fradinak, ami a szél miatt veszélyesebb volt a kelleténél. Összeségében pedig valamelyest rányomta a bélyegét a meccs színvonalára is az időjárás

 zsidaifradiellen

Elégedett vagy az eredménnyel? Mire lehet jó hosszútávon ez az egy pont?

Látens: A többi eredmény ismeretében teljesen jó az egy pont, a végső elszámolásnál sokat jelentő, hasznos döntetlen ez most. A játékot elnézve, nem is nagyon akartunk ennél többet. S ami nagyon jó, hogy úgy tűnik, a bajnoki hajrában nem lesz rajtunk teher a rangadókon.

SiD13: A rangadókon már nem minket nyom a győzelmi kényszer, úgyhogy alapvetően elégedett vagyok, ráadásul a Vidi veresége miatt ezzel is növeltük az előnyünket.

nyida: Egy gyalogot feláldozott Elemér a játékfilozófiája (idegenben inkább legyen sabil a védelem) oltárán. Az eredmény elmegy, az egy pont nem rossz, a fradi egyre frusztráltabb, ezt tekinthetjük fél sikernek 🙂

csibu99: Már a Vidi meccs előtt is azt mondtam: láthatóan a döntetlenért harcoltunk a második félidőben, azaz taktikai utasítás volt – ami sikerült, teljesítette a csapat amit kért tőlük Kondás Elemér. A jelenlegi évet figyelembe véve én abszolút megbízom a szakvezetésben, azaz ha nekik jó volt a döntetlen, nekem is tökéletes. Pláne úgy, hogy tovább nőtt az előnyünk!

JuveFan18971991: A meccs összeképét tekintve igen. Értékes pontot szereztünk abban a stadionban, ahonnan pokolian nehéz ponttal távozni, még ha idén nem is szerepel jól a Fradi. Hosszú távon majd meglátjuk mire jó, az mindenképp leszögezhető, hogy letudtunk egy újabb nehéz idegenbeli túrát, és még ezzel a döntetlennel is sikerült növelni az előnyünket a tabella élén.

Min kellett volna változtatni ahhoz, hogy meglegyen a győzelem?

Látens: Sokkal kezdeményezőbben kellett volna fellépni, jóval több és minőségibb labdával ellátni a támadókat. Valamint erőltetni a párharcokat már a pálya közepén is, s a szerzett labdákból futóversenyre késztetni a Fradi védelmét. Ehhez képest passzívak voltunk, teljesen átengedtük nekik az irányítást, s lassú volt az átmenet.

SiD13: Az egész meccshez másképp kellett volna hozzáállni, sokkal bátrabb és gólra törőbb játékot felmutatni, de szerintem az egy pontért utaztunk a Puskásba, azt pedig elértük ezzel a taktikával is.

nyida: Tökösebben kell játszani, ennyi. Nem csinálunk belőle hétpecsétes titkot, hogy a biztos védekezésből gyors kontrákra játszunk, de gondoljunk bele: két döntetlen helyett egy győzelem és egy vereség és máris egy ponttal több van a zsebben. Arról nem is beszélve, hogy sok szurkolónak büdös az ilyen teszetosza felfogás. Lényeg a lényeg: akármilyen stratégiával megyünk neki a meccsnek, teljes mellszélességgel a csapat mellett állok.

csibu99: Gyengébb Fradi kellett volna. Annyit játszottunk, amennyit engedtek, Doll jól megszervezte a védekezésüket. Ma ennyire voltunk jók, ilyen is van.

bodenemtudmittenni

Tekintsük kicsit előre, kedden Ligakupa meccs a Puskás Akadémia ellen. Mit vársz a meccstől, kiknek szavaznál bizalmat?

Látens: Megnyugtató előny kiharcolását várom mindenképp. Tisza, Sidibe, Bódi, Ludánszki, Brkovics nálam ott lenne a kezdőben kedden.

SiD13: Megnyugtató előnyt kellene szereznünk a visszavágóra, ami nem lesz könnyű. Szerintem a Felcsút nagyjából az alap csapatával fog kezdeni, mi pedig a tartalékokkal, ettől függetlenül reálisnak érzek egy több gólos győzelmet.

nyida: Kinek szavaznék bizalmat? Egyértelmű: a fiataloknak. Karikás nagyon szimpatikusan nyilatkozott, remélem újra szerepet kap. Nem nagy ügy, ha kiesünk, játszanak a fiatalok.

csibu99: A fiatalok, kupameccseken játszók tökéletesen megoldják majd a feladatot és legalább egy góllal nyernek.

JuveFan18971991: Vélhetően azok kapnak majd szerepet, akik a Győr és a Nyíregyháza ellen is játszottak. Egy jó, nyílt sisakos meccset várok, remélhetőleg a mi győzelmünkkel.

A bajnokságban nagyon nehéz sorozatban vagyunk, a következő négy meccsünk sorban a Pécs, a Videoton, a Győr, és az MTK ellen lesz. Hány megszerzett ponttal lennél elégedett ezeken a meccseken?

Látens: Tisztességes széria következik, ettől független legalább 9 pont megszerzésével lennék csak elégedett. A Pécset otthon verni kell, a Videoton mindent el fog követni, hogy visszakerüljön lőtávolon belülre. A Győrnek azonban muszáj visszavágni az őszi rettenetért, az MTK pedig idén újra súlytalan.

SiD13: Nyolc ponttal már elégedett lennék, de az sem lepne meg, ha ennél is többet gyűjtenénk. Szerintem egyébként a következő négy fordulóban el is dől, hogy meglesz-e a hetedik bajnoki címünk, vagy sem.

nyida: Ha csak extrapoláljuk a tavaszi teljesítményt – három mért adatra azért merész illeszteni – akkor nyolcat szerzünk. Hét pont az előnyünk, és ha nem táltosodik meg egy csapat sem a végéig, akkor 21 pont is elég az utolsó 10 meccsen, feltéve, hogy a Videoton nem ver meg minket.

csibu99: A Pécset mindenképpen meg kell verni, ahogy az MTK-t is. A Vidi és a Győr ellen ha nyerünk, miénk a bajnoki cím. Ha kikapunk akkor nagyon szoros végjáték lesz. Reálisan nézve 7 pontra számítok, ha kicsit optimistább vagyok és belekalkulálom azt, hogy most tényleg egy jó Loki jött össze, akkor egyértelmű, hogy +12 pontunk lesz 4 fordulóval később!

JuveFan18971991: Hazai pályán nyerni kell, idegenben pedig nem szabad kikapni. Ebből könnyű kiszámolni, hogy 8 ponttal már megelégednék. Egyébként véleményem szerint, ha a Vidi és a Győr ellen nem kapunk ki, akkor fél kézzel már kezünkben foghatjuk a bajnoki trófeát.

(A képek forrása: haon.hu, telesport.hu)