LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Pécs, Plexi, „makkos cipő”…

macskaszemmel…Az eredményjelzőn az áll 0-2, ezt nem lehet magyarázni. Csak ültem elképedve 90 perc hozzánk nem méltó játék után és azt kérdeztem magamtól: mi történt velünk? Loki fanatikusként ilyesmiket éreztem át, ám volt bennem egy kis elégtétel is ezek mellett. Ez volt az a felem, amely a meccs alatt tagadhatatlanul a kedvencét bíztatta, aki ezúttal az ellenfél keretét erősítette. Szóval ez számomra nem csak egy gyalázatos meccs volt, amit hamar el akarok felejteni, hanem annál sokkal több. Nézzük vissza tehát az eseményeket az Én szemszögemből, „macskaszemmel”.

A PMFC és a DVSC játékosok igazi őszi, esős időben vonultak ki a pályára. A szemközti lelátón, ha végignéznek, alig látnak pár száz szurkolót. És ekkor felvillan egy sárga mez a C2 szektorban, amin Poleksic neve áll. Ez volt a jele annak, hogy mindegy hol játszik, Ő mindig is piros-fehér marad. Én már csak tudom, hiszen Én voltam az, aki így tisztelgett. Az elszomorítóan alacsony számú közönségtől még egy nagy tapsot is kapott. Ránéztem Plexire és csak ennyit mondtam magamban: „Mindent bele!”

Semmi hangulat nem volt, amíg meg nem érkezett a pécsi szurkolótábor. Hihetetlen! Olyan messziről, időt és pénzt nem sajnálva képesek voltak eljönni bíztatni kedvenceiket. A nagy távolság sem állítja meg őket, ellenben a Mi ultráinkkal, akiknek ehhez elég egy stadion kártya. Van min elgondolkodni kedves szurkoló társaim! Ha valóban élünk-halunk a Lokiért, nehogy már egy ilyen dolog gátoljon meg bennünket abban, hogy kimenjünk a meccsekre. Ez persze csak az Én véleményem, de annyi biztos, hogy hangulat szempontjából a PMFC érezhette magát hazai környezetben.

DEBRE20140913012-365x365

Volt időm ilyeneken gondolkodni, hiszen a meccs színvonala elég gyenge volt. Sok idő eltelt mire megszoktam, hogy a kapu, amiben Poleksic állt nem egyenlő miénkkel. Valami ilyesmi érzés fog el egy Szpari-Loki rangadón is: hogy kinek szurkolok, az nem kérdés, ám mégis köt valami az ellenfél csapatához, amit nem tagadhatsz le. Nem tudhatod milyen ez, amíg át nem élted.

Nem is szeretnék több szót fordítani a mérkőzésre. Sokkal eseménydúsabb volt az az idő, amit a játékos-kijáróban töltöttem a meccs után. Először Plexivel beszélgettem a kialakult helyzetről, a folytatásról, majd összefutottam László Gyula freestyle labdazsonglőrrel, aki éppen Véber Györgynek mutatta meg miket tud. Több se kellett a pécsiek mesterének, a bemutató után „öregember nem vénember” címszó alatt öltönyben és „makkos” cipőben állt neki fiatalokat megszégyenítően trükközni a játékszerrel. Nem semmi! Nem kérdés, lehetne mit tanulni tőle a mai labdarúgóknak.

vadmacska01

(Az első kép forrása: dvsc.hu)