LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Lehetetlen küldetés?

kulcsár vidi 2013-09-15_180226A lehető legnehezebb feladat előtt áll a Loki az OTP Bank Liga tizenegyedik fordulóját megelőzően, az eddig veretlen Videotonhoz látogat csapatunk. A legutóbbi győzelemmel talán elindultunk kifelé a gödörből, egy vasárnapi siker pedig újabb hatalmas lökést adhatna ehhez. Az esélyek ezúttal nem mellettünk szólnak, így a szokásosnál is jobb teljesítmény kell a három pont megszerzéséhez.

 

A két csapat formáját össze sem lehet hasonlítani, a Vidi veretlenül vezeti a bajnokságot, és gyakorlatilag tíz forduló után ki lehet jelenteni, hogy innen csak ők veszíthetik el a serleget. Ezzel szemben mi a középmezőnyben kullogunk, bár a két héttel ezelőtti győzelem valamennyit segített rajtunk, még mindig nyolc pontra vagyunk a dobogó legalsó fokától is. A piros-kékek és köztünk egyébként tizennyolc egység a különbség, ami tíz meccs után hatalmasnak tűnik. Gólok szempontjából is sokkal rosszabbul állunk, a Vidi huszonhét lőtt mellé mindössze hármat kapott, mi tízet szereztünk, és nyolcat szedtünk be… Végül nézzük az előző szezon egymás elleni eredményeit: ősszel az Oláh Gáboron győztünk kettő-egyre Volas és Sidibe góljaival, tavasszal pedig Fehérváron ugyanilyen arányban diadalmaskodtunk Szakály és Máté főszereplésével.

vidi-loki14

Kondás mester újfent nem tudja pályára küldeni egy az egyben azt a csapatot, amelyiket szeretné, hiszen a védelemből kiesett Mészáros, a csatársorból Sidibe, de eltiltott még Zsidai is. A védelembe így bekerülhet Mészáros első számú helyettese, Brkovics. Mellette vélhetően Máté kap helyet (az elmúlt hetet az észt válogatottnál töltő Morozov helyett, teszem hozzá), a bal szélen Korhutnak biztos a helye, jobb szélre pedig Lázár kerülhet, vagy ha Jovanovicsnak nem jut hely a középpályán, ő is szóba jöhet. Merthogy az ő helyére Bódi kerül vissza a tippem szerint, középre két védekező szellemű játékos Vargával, valamint Vadnaival. Bal szélen így Szakály bizonyíthat ismét. Ha Jovanovicsnak mindenképpen helyet szeretnénk szorítani, akkor Bódi mehet át a bal szélre, középen pedig a Vadnai, Szakály kettősből kezdhet egy Varga mellett. A csatársorban Kulcsár és Seydi felépült, előbbi vélhetően kezdeni is fog, méghozzá Tisza mellett. Örömhír továbbá, hogy René Mihelic is játékra kész, rá valószínűleg a cserék között számít majd vezetőedzőnk. Ahogy remélhetőleg Balogh Norbertre is, aki a Honvéd ellen már biztatóan mozgott. Az elmúlt meccsekkel ellentétben ezúttal várhatóan kevés lehetőségünk lesz, az eddigi találkozókon tapasztalt helyzetkihasználásból kiindulva éppen ezért nem sok jóra számítok, de hátha ezúttal megemberelik magukat a srácok. Fontos kérdés lesz, hogy mennyire tudjuk kikapcsolni a Vidi -magyar szinten- félelmetes támadó sorát Kováccsal, Gyurcsóval és Nikoliccsal, mert ha ez nem sikerül, hiába erőlködnek a támadóink elől.

A Vidi összeállítását nem nehéz telibe találni, az alapcsapat adva van, amin nincs is sok oka változtatni Carillonak. Elől Nikolics bombaformában játszik, tizenkét gólt szerzett eddig, ami figyelemre méltó teljesítmény. Hátul is összeszedettek, a Szolnoki-Juhász-Vinicius-Stopira négyes nagyon egymásra talált, mögöttük pedig Calatayud megadja a kellő magabiztosságot a védekezéshez. Hogy velük szemben mire lehet képes Kulcsár és Tisza, azt nehéz megmondani, ha jó napot fognak ki a védők, akkor tartok tőle, hogy nagyjából semmire. A Vidi általában ráerőlteti akaratát az ellenfelekre, amihez mi nem vagyunk hozzászokva. Sok múlhat azon is, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni ehhez a stílushoz, bár az még akár jól is elsülhet, hogy nem egy kontrára építő ellenfél áll velünk szemben.

A mérkőzés vasárnap 16:30-kor kezdődik, és az M1 közvetíti.

Hajrá Loki!

(a kép forrása: civishir.hu)