LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Felkészülés indul!

edzomeccs_14Csütörtök reggel elkezdte a felkészülést a Loki a tavaszi szezonra. Először különféle tesztek és fizikai felmérések vártak a játékosokra, és ahogy Kondás Elemér fogalmazott, az érdemi munka majd csak hétfőtől kezdődik. Lássuk, hogy mi vár a csapatra az elkövetkezendő bő másfél hónapban.

Január 8-án találkozott először a keret 2015-ben, ezt a napot főként fizikai tesztekkel kezdte a csapat. Az egyik legfontosabb információ ezzel kapcsolatban az volt, hogy részt vesz a csapat edzésein a Pécs korábbi 27 éves középpályása, Wittrédi Dávid, aki a télen távozott a Mecsekaljáról közös megegyezéssel. Róla azt kell tudni, hogy első sorban a középpálya tengelyében szeret játszani, de tud baloldali középpályás, és mélységéi támadó szerepkörben is játszani. Ezidáig 66 NB I-es bajnokin 7 gólja és 9 gólpassza van. Igazán egy jó szezonja volt eddig karrierje során, a 2012-2013-as szezonban 29 bajnokin 6 gólig és 7 gólpasszig jutott, ebben az évben mondhatjuk, hogy húzóembere volt a PMFC-nek. És mint ahogy az a számokból is látszik, azt az évet leszámítva egyetlen gólra és két gólpasszra volt képes. Saját elmondása szerint jogosan váltak meg tőle Pécsen, nem érzi magát mentálisan a toppon, és törzsgyökeres pécsiként nehéz volt szülővárosa csapatától elválni. Mindezek tudatában mindenki döntse el maga, hogy szükség van-e egy olyan játékosra, aki az utolsó helyezettnek nem kellett, ráadásul formában sincs, és még csak nem is fiatal…

Az érdemi munka tehát jövő héten kezdődik, és akkor lesz az első edzőmeccs is, egész pontosan szombaton, a román élvonalban szereplő Botosani ellen. A felkészülést egyébként Pallagon kezdi meg a csapat, és vélhetően az edzőmeccsek nagy része is ott lesz. A második héten a Békéscsabát fogadjuk, majd a felkészülés harmadik hetében, január 31-én páros edzőmeccset játszunk a Mezőkövesd és a Nyíregyháza ellen. És ami a fontos, idén is lesz edzőtábor, a már jól megszokott törökországi Belekbe utazik a csapat, ahol ezúttal 10 napot fognak eltölteni. A tervek szerint három darab páros edzőmeccset játszik majd a csapat, azaz összesen hatot, de az ellenfelek kiléte egyelőre ismeretlen. Azt gondolom, jó döntés az edzőtábor, hiszen a játékosok addig is jobban megismerik egymást, összekovácsolódnak az „összezártság” miatt, és az sem elhanyagolandó szempont, hogy kellemes időjárási körülmények mellett lehet készülni minőségi pályákon. No meg persze remélhetőleg minőségi ellenfelek ellen, és nem Gaz Metan, Kassa, Ungvár szintű együttesekkel. A törökországi kiruccanás egyébként február 5-15. között lesz esedékes.

A felkészülés utolsó másfél hetét ismét itthon tölti a csapat, egyelőre egy edzőmeccs megléte ismert, február 21-én a Ferencvárost fogadjuk, ez már amolyan főpróba lesz az egy hét múlva startoló bajnoki szezon előtt. Ejtsünk még szót a tervezett igazolásokról. Kondás Elemér nyilatkozatából megtudtuk, hogy erős a keretünk, innentől már következtethetünk arra, hogy nagy mozgást ne várjunk, bár vezetőedzőnk leszögezte, hogy 1-2 változás mindig kell. A keretet nyilván szeretnénk egyben tartani, elsősorban Varga, Mihelic és Bouadla távozásáról lehetett hallani és olvasni, de úgy tudni, hogy egyikőjük távozása sincs napirenden. Bouadla esetében ez azért lényeges, mert a nyáron lejár a szerződése, így ha nem hosszabbít, akkor most látnánk belőle utoljára pénzt. Pletykák nem nagyon vannak a lehetséges érkezőkről, ahogy azt átigazolási rovatunkban is megírtuk, legutóbb két 30+-os szlovák játékost dobott be a sajtó, de egyikőjük leigazolása sem hinném, hogy reális és valós lenne (nincs is rájuk szükség). Csatárra viszont szükségünk lenne, és ebben olvasóink is egyetértenek, mint az az oldalt látható a szavazásunkon látszik: 61% szerint befejező csatárra mindenképp szükség van. Reméljük a vezetőség is hasonlókban gondolkodik.