LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Kit igazol?

20150507_transNagy a csend a klub háza táján, a szurkolók jóformán unatkoznak, mert nincs miről beszélni a csapattal kapcsolatban. A szezon még javában tart, de számunkra lassan érdektelenné válik az egész, hiszen már a bronzhoz is bravúr kellene, az EL-ben meg szinte biztos, hogy így is el tudunk indulni. Tekintsünk hát előre egy picit a nyárra, és nézzük meg, hogy kiknek jár le a szerződése a nyáron, kik távozhatnak, és adott esetben kiket lehetne a csapathoz csábítani, a realitások talaján maradva.

Kezdjük először is azzal, hogy tőlünk kik távozhatnak, illetve ebből adódóan is milyen posztra kellene első sorban ember a nyáron.

Amit tudunk, hogy három játékosnak jár le a szerződése a nyáron: Mészáros Norbert, Selim Bouadla, Ibrahima Sidibe. Hármójuk közül Selim Bouadla távozása szinte 100%-ra vehető, a középpályást már 2013 telén is vitték volna, ám akkor a bajnoki címért való küzdelem miatt maradt, a nyáron pedig a nemzetközi szereplés miatt nem értékesítettük vélhetően. Mivel júniusban lejár a szerződése, így január óta szabadon tárgyalhat bárkivel, és nem lennénk meglepődve, ha már réges rég meglenne a leendő klubja, csak mi nem kaptunk erről tájékoztatást. Tudva levő az is, hogy Selim szerette volna már rég kipróbálni magát egy erősebb bajnokságban, úgyhogy minden összevág ahhoz, hogy biztosra vegyük az ő távozását. A másik két ember sorsa érdekes lehet. Mindketten benne vannak a korban, emellett mindketten ikonikus alakjai a DVSC-nek, Mészáros már tíz esztendeje a csapatot erősíti, Sidibe pedig két periódusban hat évet taposott már le a Lokinál. Utóbbinak itt él a családja, minden a városhoz köti, így amondó vagyok, ő nem akar sehová menni. Kérdés, a klub mit akar vele kezdeni. Ez az én véleményem, de tett ő annyit a csapatért, hogy ne dobjuk csak úgy ki. Mindenképp hosszabbítanék vele, de nem feltétlenül számolnék már vele kulcsemberként, viszont egy kiváló tartalék lehet, akit bármikor be lehet dobni a csapatba. Mészáros helyzete annyiból más, hogy nem debreceni kötődésű, már olyan szempontból, hogy nem itt született. Pápára valósi, a szülei is ott élnek, így adná magát, hogy 34 évesen, amikor már nem alapembere a Lokinak, adott esetben hazatérjen levezetni. Viszont ismerjük a Pápa helyzetét, vélhetően idén kiesnek, és a csapat jövője is kérdéses, így azt hiszem ezt az opciót kihúzhatjuk. Viszont ő is nagyon sokat tett a klubért, így ha ő maradni szeretne, nem kérdés, hogy szintén marasztalni kell. És biza’ ő is egy kiváló tartalék lehet a csapatban.

20150507lejaroszerzodes

Nekik jár le a szerződése a nyáron

Ez az egyik oldal, van viszont a másik, az élő szerződéssel rendelkező játékosok, akik közül néhányan eligazolhatnak a nyáron. Erre a legnagyobb sansza Varga Józsefnek van, aki vélhetően azért csalódásként élte meg, hogy másfél év légióskodás után újra az NB I-ben kellett játszania idén. A Lokiban stabilan jól teljesít meccsről meccsre, és ha minden igaz, még jövő nyárig van szerződése, így nem lennénk meglepve, ha mondjuk őt értékesítené a klub a nyáron – már ha lesz érte olyan érdeklődő, amivel a klub és a játékos is jól járna. Kapós lehet még Korhut Mihály, aki a válogatottban is bemutatkozhatott már, és szintén évek óta stabil pillére a csapatnak, de valahogy nem érzem, hogy őt komolyabb klub elvinné. Érdekes még Bódi Ádám helyzete is, a fiatal szélső többször is hangoztatta már, hogy szeretné kipróbálni magát külföldön, a szezon során mutatott játékával azonban aligha hívta fel magára a figyelmet a külföldi sztárkluboknak, bár az elmúlt hetekben már végre ismét elfogadhatóan játszik. Vele kapcsolatban törökországi érdeklődésről hallhattunk, kár lenne, ha belevágna egy ilyen bizonytalan kalandba. Sajnos van még egy játékos, akinek a jövőjéről beszélnünk kell, ez pedig Nenad Novakovics. Szerb hálóőrünk a Paks elleni meccs előtt a bemelegítés során sérült meg, és ugyan még hivatalos megerősítés nem érkezett, de nagyon úgy tűnik, hogy hosszabb ideig nem számolhatunk vele, akár féléves kihagyás is várhat rá. Ez esetben pedig kérdéses, hogy egy újabb súlyos sérülés után visszatudja-e még egyszer nyerni a korábbi kiváló formáját.

Vannak még olyan játékosaink, akik a kezdőbe ritkán férnek csak be, és általában csak a Ligakupában, vagy a Magyar kupában kapnak szerepet. Közéjük tartozik Nagy Zoltán, Igor Morozov, Ferenczi János, Szécsi Márk. Utóbbi két fiatalt mindenképp kölcsönadnám egy NB I-es klubnak, ahol stabilan játszhatnak, és megmutathatják mit tudnak. Ha bizonyítanak, akkor számolhatunk velük, amennyiben nem, akkor sajnos belőlük sem lesz már sosem alapember a Lokiban. Előbbi kettő közül Nagy Zoli idén már játszott kölcsönben Nyíregyen, ám onnan hazaküldték a télen, és Kecskemétre már nem tudtuk kölcsönadni, mert pályára lépett nálunk a nyáron pár perc erejéig. Emiatt a tavaszt szinte végig az NB III-ban töltötte, az utóbbi két bajnokin viszont pályra lépett, a Vidi ellen ráadásul kezdőként. Mivel a posztján bőven megvagyunk, így őt is kölcsönadnám, de akár maradhat is vésztartaléknak. Morozov 2013 nyarán került ide nagy reményekkel, de nagyon korán összeszedett egy nagyon súlyos sérülést, és azóta nem tudja visszaverekedni magát a kezdőbe. A kupameccseken nyújtott teljesítménye alapján egyébként ez annyira nem is meglepő, mint ahogy az sem lenne az, ha a nyáron elköszönnénk tőle.

Vonjuk le a konklúziót: Ha Nova sérülése valóban ilyen súlyos, akkor nem vitás, hogy kell kapus: Verpeczet nem érzem elégnek arra, hogy egy komoly célokért küzdő Loki első számú kapusa legyen hosszabb távon, mindamellett kiváló hálóőrnek tartom, akit sérülés esetén nyugodt szívvel állítok be a kapuba, és a kupasorozatokban is minden félelem nélkül védetném. De kell egy megbízható, rutinos és jó kapus, aki meccseket tud nyerni a csapatnak, mint a Vidinél Calatayud, vagy a Fradinál Dibusz.

A védelem tekintetében középre mindenképp kellene egy ember, méghozzá Brkovics mellé. A szerb védő nagyon stabil tagja lett a csapatnak, régóta szajkóztuk már, hogy a keret legjobb védője, szerencsére az elmúlt hónapokban erre a stáb is rájött. Mészárosról már ejtettem szót, ő ha marad is, a kora miatt már nem lenne nálam kezdő. Morozov távozása esetén pedig még marad Máté, akivel kapcsolatban mindig szkeptikusak vagyunk. Képes jó teljesítményre, de borzalmasra is. Vele is inkább csak csereként számolnánk már a továbbiakban. A széleken nagyjából rendben vagyunk, jobb oldalra Lázár-Jova-Nagy, balra viszont Korhutnak perpill nincs ütőképes cseréje. A fiatalok közül Barna Szabolcs egy meccsen egész jól bizonyított, kérdés, hogy ezt hosszabb távon is tudná hozni, és bedobhatnánk-e a mély vízbe. Ha kell, Jovanovics itt is kisegít, de ez nem megoldás. Kellene ide valaki, az se baj, ha egy olyan univerzális játékos, mint Vadnai volt. Ide lesz majd egy jelöltem.

Nézzük a középpályát. Ha Varga Józsit el is adjuk, akkor még mindig van egy kiváló emberünk Zsidai személyében, aki remélhetőleg a következő szezonra 100%-os állapotban lesz. Vargát vele már pótoltuk is, a csere posztot viszont nem bíznánk Ludánszkira, ő jó lesz harmadik számú alternatívának, illetve mindenesnek, ha nagyon nincs emberünk valahova. A fiatalok közül Berdó az, aki ezen a poszton játszik, de ő még nincs kész erre a szintre. Tehát Varga távozása esetén kellene egy csere erre a posztra. Bouadla személyében a másik középső középpályásunk is távozhat. Az ő pótlását meg tudjuk oldani házon belül Miheliccsel vagy Szakállyal, de azért nem bánnánk, ha igazolnánk a helyére egy minőségi irányítót. A széleken azt gondolom nincs gond, jobb oldalon Bódi, Jovanovics, Mihelics, balon Szakály, Bódi, Mihelics. Ők négyen megoldják a két posztot, de cserének itt vannak olyan tehetségeink, mint Sós Bence vagy Bereczki Dániel.

A támadó sor talán a legérdekesebb. Ide már a nyáron, de még a télen is igazolnunk kellett volna játékost, ez azonban elmaradt. A támadó sorunkat jelenleg Sidibe, Kulcsár, Tisza és Balogh alkotja. Előbbi három jócskán benne van a korban, a formájuk meglehetősen ingadozó, de inkább gyenge, míg utóbbi fiatal, rutintalan, viszont van benne potenciál bőven. Ettől függetlenül ez a poszt jelentős erősítésre szorul, kellene egy, de inkább kettő gólerős csatár.

És akkor elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor lehetséges alternatívákat keresünk az előbb felvázolt helyekre. Nézzük tehát posztonként.

Kapus: Megmondom őszintén, ide nincs jelöltem. A magyar NB I-ben nincs olyan kapus, aki számunkra elérhető lenne, és egyértelmű erősítést jelentene. Felvetődött több szurkolónál a győri Pogacsics, és a szombathelyi Rózsa, mint lehetséges alternatíva, de ők szerintem komolytalanok, egyikük sem jobb Verpecznél egy fokkal sem. Úgyhogy ide mindenképp külföldön kell szétnézni, hívni kell próbázókat, többet is, és közülük a legjobbat szerződtetni, ahogy annak idején Novakovics is a csapathoz került.

Középső védő: Stílszerűen a széteső Győr két alapemberét, Lipták Zoltánt és Lang Ádámot említem meg elsőként, közülük is inkább utóbbi lenne az, aki óriási erősítést jelenthetne. Megszerzésüket nehezíti, hogy több klub is szeretné őket megszerezni, a Diósgyőr például mindkettőt szívesen látná, de Langért nem lepne meg, ha a Fradi és/vagy a Vidi is harcba szállna. Az MTK-s Kálnoki-Kis Dávid is jó célpont lehet, viszonylag fiatal, ellenben rengeteg NB I-es meccsel a háta mögött biztosan erősítést jelentene. Emellett az MTK nevelésű játékosok rendre beválnak nálunk. Neki egyébként lejár a szerződése a nyáron, emiatt az MTK tavasszal száműzte felnőtt keretéből, az ő megszerzése tehát szintén nem okozhatna nehézségeket.

20150507_vedok

Velük a védelem közepe erősödhetne

Balhátvéd és védekező középpályás: Említettem, hogy balhátvéd posztra lenne egy nagyon jó kis jelöltem, akivel ráadásul egyszerre két csereposzt foldozását is megoldhatnánk. Ő pedig nem más, mint a pécsi Mohl Dávid, aki már két ízben is játszott nálunk, igaz első alkalommal egy súlyos sérülés miatt alig láttuk őt a pályán, legutóbb pedig csak két Európa Liga meccs erejéig kaptuk őt kölcsön. Őt is kitették a keretből az ősz végén, a pécsieknél nincs jövője. Annak idején Kecskeméten, de még Pécsen is sokat játszott középső középpályásként, ezért is gondolom, hogy vele egyszerre két posztot is megoldanánk, csakúgy, mint anno Vadnaival. Tehát kedves klubvezetés, amennyiben van mód az ő leigazolására, mindenképp meg kéne próbálni. Egyébként ha már univerzális játékos, a csere középpályás posztra lenne még egy jelöltem: a győri Djordje Kamber, aki belső védőként is bevethető, de első sorban középpályás. A két éve bajnokságot nyert csapatnak kulcsjátéka volt, kicsit már benne van a korban, éppen ezért viselné el talán jobban a padozást, de akár a kezdőbe is számolhatnánk vele.

Irányító középpályás: Ide három jelöltem is van. Közülük ketten tehetséges fiatalok, akikért vélhetően komoly összeget kéne letenni az asztalra, ami a mi esetünkben nem igazán reális. Mégis megemlíteném a pécsi Márkvárt Dávidot és a kecskeméti Kitl Miklóst. Mindketten meghatározó emberei csapatuknak, és szemtelenül fiatalok, Márkvárt 20 éves, Kitl pedig még csak 17 (!). Utóbbi idén robbant be a Kecsóba, és végig alapembernek számított, már négy gólja van. Érte állítólag már a Fradi be is jelentkezett, legalábbis erről olvashattunk a napokban. Ha maradunk a realitások talaján, akkor is találunk megfelelő jelöltet, aki ráadásul ingyen lenne. Naná, azért mert őt is a Győrben focizik: Pátkai Máté. Az MTK nevelésű középpályás 2012 óta erősíti a győrieket, és azóta szinte végig alapembernek számított. Amolyan igazi mindenes a középpályán: egyszerre tud jól szűrni, és támadni is, kellőképp kreatív, megvan tehát benne minden, ami erre a posztra kell. Gyakorlatilag egy az egyben be lehetne őt illeszteni Bouadla helyére. Ami az ő leigazolása ellen szól, hogy szintén kinézte őt a Fradi is, de olyanról is lehetett hallani, hogy külföldön folytatná pályafutását. Minden esetre, ha a most felsorolt összes játékos közül választanom kellene valakit, akit mindenképp leigazolnék, ő lenne az, hatalmas erősítést jelentene.

20150507_kpk

Két univerzális játékos, és három klasszikus középpályás – közülük 1-1-et szívesen elnéznénk.

Csatár: Elérkeztünk a legkényesebb poszthoz. Ide a magyar NB I-ből nehéz megfelelő játékost szerződtetni, de azért lenne három jelöltem. A Győrből szabaduló Rudolf-Priskin páros ingyen megszerezhető lenne, azonban magas bérigényük miatt nem biztos, hogy reális az ide hozataluk. Rudolf Debrecenben lett focista, ezt mindenki tudja, szerintem ő is, számára tehát nem lenne ismeretlen a közeg, viszont ami ellene szól, azaz utóbbi években mutatott formája, és az elválás módja annak idején. Minden esetre ha megjönne az esze, és lejjebb adna az igényeiből, egy próbát megérne, mert nem felejtett ő el focizni. Priskin más tészta, ő ezer szállal kötődik az ETO-hoz, idén elég jól is megy neki, viszont nehezen tudom elképzelni, hogy más magyar csapat mezét magára húzná. Így esetében első sorban külföld jöhet szóba. A harmadik jelöltem a Kecskemétben futballozik, ő pedig a szenegáli Bebeto. 23 éves futballista, másfél éve játszik lila-fehér mezben, előtte egy fél évet már Kaposváron is lehúzott. Idén a csapat húzóembere, kilenc gólos. Jó testfelépítése, kellő gyorsasága és technikája van, egy próbát megérne, szerintem nem vallana szégyent. Csatárposztra itthonról amúgy nehéz igazolni, így hát ide is vélhetően külföldön kell szétnézni. Ez leginkább próbázók sorát jelentheti, de azért lenne egy titkos favoritom. Emlékszünk még Adamo Coulibalyra? Na jó, ez hülye kérdés volt… A francia támadónak nyáron jár le a szerződése a Lensnél, amely egyébként már biztosan búcsúzik a francia élvonaltól. Nem lepne meg, ha a csapat vezetősége újra építené a keretet, és nem kínálna új szerződést az augusztusban már 34. életévét betöltő támadónak. Ha Coulibaly úgy gondolkodik, hogy két év alatt megkereste azt az összeget, amire nálunk nem volt lehetősége, és adott esetben szeretné Debrecenben elképzelni a jövőjét, akkor tárt karokkal várjuk őt, 1-2 szezonig még az NB I királya lehetne kis túlzással.

20150507_csatarok

Közülük kettőre tartanánk igényt, az egyik mindenképp Adamo lenne.

Összeszedtem tehát nagyjából, hogy mi vár ránk a nyáron, hol lehetnek távozóink, hova kell majd igazolni, dobálóztam itt pár névvel, aminek valószínűleg a fele sem reális, de bízzunk a legjobbakban. A hozzászólások között örömmel várjuk a ti javaslataitokat: Kit kéne leigazolnunk?