LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Barna Szabolcs: Nagyon izgatott voltam!

barna_szabolcsÚjabb interjúval kedveskedünk nektek, legújabb alanyunk a DVSC tehetséges balhátvédje, Barna Szabolcs volt, akit sok szurkoló tavasszal ismerhetett meg, amikor a Ligakupában hibátlan teljesítménnyel rukkolt elő a Videoton legjobbjai ellen a negyeddöntő visszavágóján. A 19 éves játékosnak még nincs NB I-es mérkőzése, viszont rendre alapember az NB III-ban szereplő DVSC-DEAC-ban, és idén nyár óta már a felnőtt kerettel együtt készül hétről hétre. Fiatal reménységünk mesélt arról, hogy hogyan jutott el a DVSC első csapatáig, eddigi válogatott szerepléseiről, illetve jelenlegi és jövőbeli terveiről is.

 Kicsit mesélj pályafutásod korábbi szakaszairól, hogyan jutottál el a DVSC felnőtt csapatához?

Óvodás koromban kezdtem a labdarúgást Pocsajban. A Bozsik programnak köszönhetően felhívtam magamra a figyelmet és megkérdezték a szüleimet hogy tudnának-e hordani heti 2-3 edzésre Debrecenbe. A szüleim ezt bevállalták, így kerültem a Debreceni Honvéd Olasz Focisulihoz. Nagyon szép éveket töltöttem el itt, sokat jártunk külföldi és hazai tornákra egyaránt. 2010-ben sokan átkerültünk az OFS-ből a DVSC-hez. A korosztályos ranglétrákat végigjártam – legtöbbször az egy évvel idősebbek közt-, és eljutottam az NB3-as csapatig. Most nyáron sikerült felkerülnöm a felnőttek közé, és az első csapattal kezdeni a felkészülést.

Szerepeltél már valamelyik utánpótlás válogatottban? Ilyen szempontból elégedett vagy a pályafutásoddal, vagy van hiányérzeted?

Igen, az U15-ös, U16-os és U17-es válogatottban is többször szerepeltem. Az U17-es éveimbenbarnasz azonban voltak sérüléseim, a legkomolyabb egy bokaszalag-szakadás volt. Aztán az EB előtt benne voltam a bő keretben, ahonnan sajnos kikerültem. Ha nem hátráltattak volna annyit a sérülések, lehet, hogy lett volna esélyem bekerülni. Természetesen van bennem hiányérzet, jó lenne most is válogatottnak lenni, tapasztalatokat szerezni.

Hogy látod a helyzeted a Lokinál? Poszt riválisod a válogatott keretében is szerepet kapó Korhut Mihály, aki hosszú évek óta kirobbanthatatlan a csapatból. Látsz esélyt arra, hogy rövid időn belül lehetőséget kapj mondjuk bajnoki mérkőzésen is a csapatban?

Korhut minden kétséget kizárólag nagyon jó játékos. Az, hogy ő a riválisom, megnehezíti a dolgomat, de amiatt mindenképp jó, hogy magasan van a léc és így nagyobb a motiváció is. Természetesen reménykedem a mielőbbi NB1-es szereplésben, de tudom, hogy még sokat kell tapasztalnom, fejlődnöm.

Nem gondolkodott még a klub vagy te magad azon, hogy esetleg kölcsönbe menj mondjuk egy NB II-es gárdához? Egy osztállyal feljebb nagyobb fejlődési lehetősége van egy fiatalnak, mint az NB III-ban.

Nyáron volt szó a kölcsönadásomról, de az MLSZ fiatal játékosokra vonatkozó szabálya miatt ezt inkább hanyagolták, így maradtam. Nyilván minél magasabb az osztály, annál keményebb is, de most ez így alakult.

Fiatalként egyébként mennyire lehet fejlődni az NB III-ban? A szurkolók többségének az a véleménye, hogy ott nem tud olyan rutint felszedni egy játékos, ami elég az NB I-be, a sebességkülönbségről már nem is beszélve, ami a két osztály között van.

Úgy gondolom, hogy lehet fejlődni az NB3-ban is. Azt szerintem senki sem várhatja el, hogy NB3 után, NB1-es meccs nélkül az első élvonalbeli mérkőzésen parádésan játsszon. Meg kell hogy szokja a meccs iramát, a légkört is, a nyomást stb.

barnaszabiSok szurkoló a tavaszi székesfehérvári Ligakupa meccsen látott téged először a felnőtt csapatban, és a szinte az alapcsapatával felálló Vidi ellen igencsak meggyőző teljesítményt nyújtottál, hogy emlékszel vissza arra a meccsre?

Nagyon nehéz mérkőzés volt, nagyon izgatott voltam, főleg mikor megtudtam, hogy a legjobbjaival áll fel a Vidi. Sőt, az izgalom még enyhe kifejezés volt, de hát nehéz ellenfél ellen lehet igazán helytállni. Nagyon boldog voltam hogy sikerült jó eredménnyel zárni a találkozót.

A fiatal labdarúgók általában külföldi karrierről álmodoznak, neked vannak ilyen ambícióid? Ha adódna lehetőséged, hogy külföldre szerződj, melyik ligába szerződnél legszívesebben?

Én is, mint sokak, külföldi karrierről álmodozom. Ha adódna lehetőség, kihasználnám, kipróbálnám magam egy másik ország bajnokságában is. Természetesen most az NB I a cél, de hosszú távra nézve talán Németországot próbálnám ki legszívesebben.

Kit tekintesz példaképednek, akár Magyarországról, akár külföldről?

Példaképem úgy igazán sosem volt. Nyilván vannak játékosok akiknek a játéka jobban tetszik. Ha egy nevet kellene mondanom, akkor David Alabara esne a választásom.

Köszönjük szépen a válaszaidat, további sok sikert kívánunk piros-fehér felszerelésben!