LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ikertornyok #9

ikertornyokboritoIkertornyok elnevezésű, elsősorban humoros rovatunkban a Loki játékosaihoz, a klubhoz kötődő személyekhez keresünk vicces és hihetetlenül hasonló párokat: közéleti személyeket, fantáziafigurákat, más sportolókat. Ismét beindítjuk ezt a rovatunkat, és a kilencedik részben a Debrecenbe nemrég visszatért Adamo Coulibaly hasonmását találtuk meg…

…Omar Sy személyében!

adamo_nagyfotoAdamo Coulibaly Párizsban született, de szülei elefántcsontparti származásúak. Fiatal korát a francia fővárosban töltötte, majd különböző kisebb gall csapatoknál kezdett el focizni. A futball mellett azonban dolgoznia kellett, hogy meg tudjon élni. Amikor a negyedosztályú Poissyban játszott, akkor a francia autógyártó óriásnál, a Peugeot egyik helyi üzemében kapott targoncakezelői állást éjszakai műszakban. Később azonban szépnek mondható karriert futott be: megjárta Belgiumot, majd a Lokinál vált belőle nemzetközi szintű futballista, és négy év magyarországi légióskodás után a francia Lens igazolta le őt. Teljesült a nagy álma, és játszhatott a Ligue 1-ben. Kétéves kitérő után 2015 őszén tért vissza Debrecenbe, ahol felesége és gyermekei is élnek.

SANTA BARBARA, CA - JANUARY 29:  Actor Omar Sy arrives at the Santa Barbara International Film festival at the Arlington Theater on January 29, 2013 in Santa Barbara, California.  (Photo by John M. Heller/Getty Images)

Omar Sy honfitársa Adamonak, hiszen ő is Franciaországban, egészen pontosan Trappesben született 1978-ban. A francia színész leghíresebb szerepe az Életrevalók című filmben volt, ami a második legmagasabb bevételt hozó francia film. 2012. február 24-én megkapta a César-díjat az Életrevalókban nyújtott szerepéért, így ő lett az első sötét bőrű színész, akit kitüntettek ezzel. Ugyanezen szerepért a Satellite Award legjobb színész díjra is jelölték. (wikipedia)

És hát akkor lássuk őket egymás mellett is. Ugye, hogy hasonlítanak?!

coulysy