Az NB I 9. fordulójától kezdődött tippjátékunk, melyben a találkozók végkimenetelét kell helyesen megjósolni. A játékra már több mint 60-an(!) gyűltünk össze szerkesztők és kommentelők egyaránt. Ezúttal nem készültünk semmilyen elemzéssel és összevetéssel, csupán lehetőséget biztosítunk számotokra, hogy a hétvégi forduló eredményeinek ismeretében módosítsátok a múlt héten leadott tippjeiteket a hét közben megrendezésre kerülő elhalasztott fordulóra.
(Még most sem késő játszanod velünk! Amellett, hogy az első hely sorsa jó darabig nem fog eldőlni, minden részvevő között, aki legalább 12 körön keresztül játszik velünk, szintén ajándékban részesül!)
Emlékeztetőül: ezeket tippelte az Admincsapat és a Fórumcsapat erre a fordulóra (számukra is van lehetőség módosítani)
A mérkőzések (kérjük mindenki ebben a sorrendben tippeljen, lehetőleg 1, 2, X formátummal). Aki módosítani szeretné a múlt héten leadott tippjét, az most itt megteheti, ha viszont nem szeretnétek változtatni, akkor nem muszáj kommentelni, a legutóbb leadott tippek érvényesek maradnak. Emellett ha valaki korábban nem tippelt, akkor most természetesen megteheti.
15. forduló:
1. Vasas–Békéscsaba
2. Puskás Akadémia–Újpest
3. Honvéd–Paks
4. Haladás–DVSC
5. DVTK–MTK
6. Ferencváros–Videoton
Na és akkor most irány a kommentzóna! Te mit tippelsz?