LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Évzárás jó szájízzel?

629dvscElérkeztünk a 2015-ös naptári esztendő utolsó mérkőzéséhez, amelyen a jelenlegi 7. helyezett DVSC érdekelt lesz a magyar bajnokságban. Erre a találkozóra szombaton kora délután fog sor kerülni a Nagyerdőn, az ellenfél pedig a jelenlegi bronzérmes pozíciót birtokló MTK együttese lesz. Így aztán remélhetőleg az év utolsó tétmeccsére még fejben összeszedetten a mákos bejglire és a karácsonyfára még nem gondolva megpróbálnak olyan eredményt elérni a mieink, ami után ők is és az utóbbi időben igen erőteljesen megcsappant nézőközönség is jó szájízzel tud majd hazatérni. Na de tudunk-e majd jó érzéssel felállni a meccs után? Tudunk-e majd nyerni egy jó formában lévő ellenfél ellen? Holnap megtudjuk a választ.

Ha másért nem akkor a presztízsünk és a mostanság igencsak megtépázott renoménk miatt lenne ildomos egy jó eredményt elérni a fővárosi kék-fehérek ellen. Valamint az elmúlt fordulókban meglehetősen skótok voltak a gólok és a pontok szerzésével is fiúk, így ezért is vagyunk ott ahova jelenlegi teljesítményünk predesztinál minket: a középmezőnyben. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy a Lokomotív jelenlegi formája inkább hasonlít egy hullámvasút pályájához, mint egy egyenes sínpárhoz. Habár a helyzetünk nem reménytelen, legalábbis a tabellára rátekintve elmondhatjuk, hogy mindössze egy győzelemmel és a többi eredmény szerencsés alakulásával máris a dobogó közelben találhatnánk magunkat. Ez azonban feltételes mód és csak kimondva tűnik olyan egyszerűnek…

Félre azonban az önsajnálattal, hiszen az nem visz minket előre… Sokkal inkább az elkövetett védekezési hibákból és elrontott ziccerekből lehet tanulni és reméljük ezekből okult is a Kondás Elemér vezette edzői stáb valamint mi „aranylábúink”. Előbbinek azonban továbbra is nagy fejtörést okoz csapatának összeállítása, hiszen a csapatkapitány, Szakály Péter is csatlakozott az eddigi sérültekhez (Novakovic, Balogh, Máté, Kulcsár és Varga), így már egy fél csapatra való futballista hiányzik a vasutasoknál. Számunkra némi vigaszt jelent az, hogy Bódi Ádám és Zsidai László újra bevethető állapotban lesz, így e két kulcsjátékossal bővülhet a szakmai stáb repertoárja. A másik oldalon is akadhat azért egy fontos hiányzó, (ami talán a Loki malmára hajthatja a vizet) az a testgyakorlók karmesterének, Kanta Józsefnek a hiánya, valamint a csatár Hrepka Ádám sem biztos, hogy tudja vállalni a játékot szombaton.

 lokimtk

Ami a két csapat legutóbbi meccsét illeti, az egy 1-0-s találkozó volt még a Nagyerdőn, amit a cívisek nyertek meg Sidibe 3. percben szerzett góljával még szeptember 12-én. Viszont ha legutóbbi játéknap eredményeit nézzük, akkor az MTK-nak „áll a zászló”, mivel a kék-fehérek hazai pályán 2-1-re legyőzték a Vasast, míg a Loki kikapott ugyanilyen arányban a Videotontól hazai környezetben. Ezek után remélem, hogy legalább jó lesz az évzárás és jó szájízzel hagyhatjuk el Nagyerdei Stadiont. Ellenkező esetben még az a csúfság is megeshet velünk, hogy a 8. helyen telelünk. Még kimondani is szörnyű lenne hétszeres bajnokcsapat szurkolójaként…. Igaz? Ennek miértje viszont már egy másik lapra tartozik.

Annyival még adós vagyok, hogy a szombaton 15 óra 30 perctől kezdődő mérkőzés játékvezetője Farkas Ádám lesz és az M4 Sport élőben fogja közvetíteni a találkozót.