I. Bánka-Rakaczki emléktorna

logo-jpg-nBizonyára sokan értesültetek már róla, hogy idén először rendezik meg hagyományteremtő jelleggel a Bánka-Rakaczki emléktornát. A torna elsődleges célja, hogy a torna bevételével, – melyet a Bánka Kristóf alapítvány fog kezelni – azonnali segítséget tudjanak nyújtani betegség vagy baleset által nehéz helyzetbe kerülő, az anyagi segítségre rászoruló sportolóknak. Céljuk még továbbá a szervezőknek, hogy a közös és kölcsönös tisztelet megadásával javítsák a szurkolók társadalmi megítélésének szintjét. A LokiBlogot az a megtiszteltetés érte, hogy felkértek minket, képviseljük a debreceni futballszerető közösséget, mi pedig örömmel mondtunk igent a felkérésre.

A megkeresést követően nem volt kérdés, hogy szeretnénk támogatni ezt a kezdeményezést, emellett pedig lázas szervezésbe kezdtünk, hogy összeszedjünk egy olyan csapatot, amellyel részt is vehetünk a megmérettetésen. Végül ez hamar összeállt, és a bloggercsapat néhány „külsős” (a DVSC-t szerető, és a LokiBlogot rendszeresen követő) taggal kiegészülve a mai napon leadta nevezését, és az adományalapba kerülő nevezési díjat a tornára.

A továbbiakban a torna hivatalos kiírását, valamint egy ehhez kapcsolódó videót szeretnénk bemutatni nektek.

„Tisztelt szurkolótársaink!

A magyar labdarúgásban az elmúlt időben akadt néhány olyan szomorú, egyben mellbevágó esemény, melyek minden jóérzésű sportkedvelő ember szívét összeszorították.

Tavaly a diósgyőri Rakaczki Bencét vesztettük el, néhány hete pedig Fülöp Marci távozott közülünk.

Bizonyára mindenki értesült az ex-újpesti Lázár Bence betegségéről. Rengeteg pozitív gesztus és üzenet jutott el szinte minden klubtól Bencéhez, melyek bizonyára meg tudják sokszorozni a korábbi csatár akaraterejét a nehéz harcban.

Ezek a sajnálatos események arra sarkalták az amigeleken.hu diósgyőri szurkolói portál és az UTE Baráti Kör tagjait, hogy létrehozzanak egy olyan összefogást, mellyel segíteni lehet a jövőben a hasonló helyzetbe került sportolóknak.

A terv lényege, hogy olyan szurkolói közösségek kispályás focicsapatait hívjuk egy jótékonysági tornára, ahol kifejezhetjük szolidaritásunkat és közösen tiszteleghetünk a torna névadóinak, Rakaczki Bencének, valamint a szintén fiatalon elhunyt egykori Újpest nevelésű Bánka Kristófnak.

Célunk, hogy a torna bevételével, – melyet a Bánka Kristóf alapítvány fog kezelni – azonnali segítséget tudjunk nyújtani betegség vagy baleset által nehéz helyzetbe kerülő, az anyagi segítségre rászoruló sportolóknak. Célunk továbbá, hogy a közös és kölcsönös tisztelet megadásával javítsuk a szurkolók társadalmi megítélésének szintjét.

Az 1. Bánka-Rakaczki emléktornát 2016. január 23.-án rendezzük meg a Vasas csarnokában 9.00-tól.”

 

A torna hivatalos honlapját ide kattintva éritek el. Mi tehát január 23-án ott leszünk a Vasas sportcsarnokban, várunk szeretettel minden érdeklődőt, gyertek szurkolni nekünk! 😉