LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Tettek kellenek, nem üres szavak!

lokifradib

Most ha egy szóval jellemezhetném a DVSC soron következő bajnokijával kapcsolatos érzéseimet, az a szokatlan lenne, hiszen most szombaton az utóbbi évek gyakorlatától eltérve fordított lesz a felállás.  Ugyanis mi lehetünk a mérleg nyelve, és eldönthetjük, hogy elmarad-e a bajnokavatás vagy sem.

Ugyanakkor én abban reménykedek, hogy a futballtörténelem nem fogja megismételni önmagát, mert ha mégis, az igencsak kellemetlen lenne számunkra. Hogy miről is beszélek? Arról, ami 15 évvel ezelőtt egész pontosan 2001. június 23-án történt. Akkor az Oláh Gábor utcán 2-0-ra győztek a zöld-fehérek, és ez akkor a bajnoki címüket jelentette, amelynek ünneplését bizony megsínylette szeretett városunk és Nagyerdő is. Őszintén remélem, hogy a játékosaink átérzik e 90 percnek a súlyát és nem engedjük meg azt a szívességet a fővárosiaknak, hogy a Nagyerdei Stadionban ünnepeljenek.

A képlet rendkívül egyszerű: a vendégek csakis győzelemmel tudnák bebiztosítani a bajnoki címüket, míg a hazaiak számára is ugyanúgy csak a 3 pont lenne az elfogadott, hiszen a jelenleg 5. helyen álló cívisvárosiak mindössze négy pontra vannak az ezüstérmes pozíciót birtokló MTK-tól. Ez pedig nem is olyan nagy különbség, amit az esetleges körbeverések és a pontok szorgalmas gyűjtögetése lehetővé is tenne. Csakhogy ahhoz, hogy mindez teljesüljön is a támadójátékunkon és nem utolsósorban a helyzetkihasználásunkon kellene nagyon javítanunk. Erre jó példa a Vasas (0-0), a Honvéd (0-3) és az MTK (0-1) elleni fellépéseink, amelyeken nekünk bloggereknek sajnos nagyon könnyű dolgunk volt az összefoglalók megírásakor, mert alig volt értékelhető megmozdulásunk támadásban, aminek köszönhetően nulla azaz nulla gólt sikerült szereznünk. Ezzel nem dicsekedni akartam, csupán érzékeltetni, hogy bizony lenne mit bepótolni gólszerzés terén és lenne miért kárpótolni a még kitartó Loki szurkolókat a holnapi nap. Valamint ami a két gárda idei meccseit illeti, volna miért visszavágni a zöldeknek! Ugyanis ősszel ugyanitt 3-0-s sima vereséget szenvedett a Kondás legénység, majd mintha csak indigóval lemásolták volna, a Groupama Arénában is hármat lőtt Thomas Doll legénysége és egyet sem kapott. A legközelebb viszont kétségkívül a Magyar Kupa elődöntőjének odavágóján volt a revanshoz a hajdúsági egylet, de akkor a Mészáros Norbert vezette védelmünk hiába kapcsolta ki a gólkirály-jelölt Bödét a játékból, a sok kihagyott ziccer miatt végül csak 0-0-ra végeztek egymással a felek.  Kondás Elemér ahhoz a mérkőzéshez képest kénytelen lesz nélkülözni a sárga lapos eltiltását töltő válogatott Korhut Mihályt valamint bokasérülést szenvedő Ibrahima Sidibét.

lokifradi

Ami a ferencvárosiak bajnoki formáját illeti, legutóbbi három bajnokijukat kilenc ponttal zárták, míg előtte a Diósgyőr rabolt tőlük egy pontot otthon, és nagy meglepetésre kikaptak a Budapest Honvédtől 2-1-re. Ez is azt mutatja, hogy nem verhetetlen csapat a Ferencváros és ők is foghatnak ki egy gyengébb napot. Nekünk azonban nem szabad erre apellálni, hanem ugyanolyan elszántsággal és harci szellemben kifutni a gyepre, ahogy a kupaelődöntőn tettük és be kell lőni az adandó helyzeteinket.  Ezt azonban leírni és kimondani könnyebb, mint megcselekedni.

Ezúttal tényleg tettek kellenek és nem sablonszerű, hiábavaló fogadkozások, amelyek egy-egy balul sikerült mérkőzés után csak csupán üres szavak. Mutassátok meg, hogy számotokra ez egy igenis fontos mérkőzés a presztízs és a kitűzött célok elérése miatt. Csupán arra kérlek titeket több tízezer szurkolótársam nevében, hogy ne engedjétek meg, hogy a történelem ismételje magát!

A mérkőzést egyébként az M4 Sport élőben fogja közvetíteni 18:30 perctől és a játékvezető Farkas Ádám lesz.