Hosszú, viszontagságos, de annál izgalmasabb hétvégéken keresztül zajlott LokiBlog tippjátékunk. A magyar bajnokság véget ért, így jöhet az eredményhirdetés, melyben különösen sokan lehetnek érdekeltek. Sőt, a cikk végén egy kisebb titokról is felfedjük a leplet. Olvass tovább!
Szeptemberben indított foci tippjátékunk nem volt újdonság azok számára, akik korábban is olvasták a blogot. Azonban, ahogy a blog egyéb részein is folyamatosan próbálunk javítani, előrelépni, úgy az idei tippjátékunkban is próbáltunk szintet ugrani azáltal, hogy hétről hétre lehetett leadni a voksokat. Mindezt megfejeltük azzal, hogy 8 kiemelt kommentelővel „tippharcot” vívtak szerkesztőink, a leadott tippekről pedig minden héten cikkben számoltunk be. Osztottunk, szoroztunk akkor is és most is. Lássuk!
A legutóbbi, 33. fordulóban csupán egy mérkőzés volt szinte teljesen érdektelen (DVTK-Paks), a másik 5 találkozó a nemzetközi kupaszereplés, a dobogó és a kiesés szempontjából is érdekes eseményeket ígért. Az érdekes események egyike, hogy a DVSC bár nem nyert, mégis bronzérmet szerzett, a másik különleges helyzet pedig az MTK-Vasas találkozó végeredménye (0-2) volt, ezzel ugyanis kiesett a Puskás Akadémia. Tippjátékunkban is hatalmas csata bontakozott ki, hiszen még 4 játékos is potenciális bajnokesélyesnek érezhette magát. A „tippcsapatok” közötti párharc pedig bár már eldőlt, a fórumozók nyilván szorosabbá szerették volna tenni a végét egy általuk kiharcolt végső győzelemmel.
Az eredmények váratlansága miatt (4 vendég siker, amiből épp a DVSC és a Honvéd maradt ki…) a hétvégén már a 3 pont is hatalmas eredmény volt, ezt pedig csak lorious és (K)oo(L) érték el, nagy gratuláció nekik! Az átlagos érték 1 és 2 pont között vándorolt, ez pedig előrevetíti azt is: az élmezőnyben különösebben nagy mozgás nem alakult ki. A fórumozók összesen 10, az adminok pedig 12 pontot értek el, így az utolsó fordulót is mi nyertük, ez most így alakult. A két csapat párharcának végeredménye:
Összesen 79 tippelő gyűlt össze szeptember óta, hogy megmérkőzzön egymással. Közülük 45 tippelő legalább 12 hétvége során tippelt, így ők jogosultak a vigaszdíj megnyerésére (lásd lejjebb). Ebből fakadóan sajnos volt 34 olyan játékosunk, akik hamar feladták, elfeledték, elhagyták játékunkat. Ez talán természetes is, de bízunk benne, hogy a következő évi változtatásainkkal lecsökken majd ez az arány – és titkon azt is reméljük, hogy elérjük majd a 100 tippelőt. A legalább 12 meccsen tippelő játékosok közül egyébként a fordulónkénti átlagpont 2,5 – 3 közé esett: minden olyan hétvége, ahol legalább 4 telitalálatot szerzett valaki, különlegesen jónak volt mondható.
Mielőtt bemásoljuk ide a pontos végeredményt, jöjjön még egy kis emlékeztető:
A pontos eredménysor és az aktuális ranglista itt megtekinthető: Ranglista
A játékunk szabályait itt találod: LokiBlog Tippverseny Szabályok
VÉGEREDMÉNY
/ Sárga: Kommentcsapat | Piros: Admincsapat /
A győztes tehát nem más, mint NORTON,
aki 75 pontja mellett az egyedüli volt, aki elérte a 3 pont/forduló átlagot!
Ezzel ráadásul a kommentcsapatnak hozta el a nem kis dicsőséget!
Gratulálunk!
Nyereményed egy ajándékcsomag, melyben LokiBlog könyöklőt, matricát, hűtőmágnest és kitűzőt találsz!
A vigaszdíj feltételét, azaz legalább 12 fordulóban való részvételt 45 tippelőnk teljesítette. A sorsolás „tisztasága” érdekében Nortont mint nyertest, illetve a LokiBlog adminokat „kizártuk”, így összesen 35 nevet „dobtunk be a kalapba”. A random.org segítségével történt meg a sorsolás, a nyertes pedig Kovács Szilárd lett! Gratulálunk! Nyereményed egy exluzív LokiBlog könyöklő!
Kérjük a nyerteseket, vegyék fel velünk a kapcsolatot az info@lokiblog.eu e-mail címen!
Most pedig, jöjjön a bejelentésünk:
Többen jeleztétek, hogy remélitek: lesz még folytatás. Nos, Sammy nem kis feladatot vállalt be – automatizálni a tippeket! Gondoljatok bele, milyen jó lenne egy olyan felület, ahol csupán pár kattintással lehet tippelni, egyből láthatóak a sikeres és sikertelen tippek, az aktuális ranglista! Nos, ez a felület már másfél hónapja készül, jelenleg 90%-os készültségen van, ha pedig a tervek szerint haladunk vele tovább, akkor nemhogy a következő idény első bajnoki mérkőzésére elkészül, hanem már az EB előtt rendelkezésünkre áll majd! Amennyiben így lesz – márpedig mi nagyon szeretnénk, hogy így legyen – akkor egy EB tippjátékot is indítunk, a rendszer egyfajta béta-tesztjeként. A nyertes jutalma pedig valami igazán különleges lesz: terveink szerint Marseille-ből hoznánk haza egy magyar relikviát a győztes számára. Amennyiben a rendszer működőképesnek bizonyul, júliustól egy megújult aloldalon lehet majd egymással megvívni nb1-es tippcsatáinkat!
Érdemes lesz tehát velünk tartani, júniustól ismét él majd felhívásunk: Játékra fel!
Csibu