LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Keressük július legjobbját

Új szezon, új szavazás! Ismét útjára indítjuk sorozatunkat, és minden hónapban megválasztjuk az adott időszak legjobban teljesítő játékosát, hogy aztán egy nagy év végi szavazás keretein belül kiválasszuk a szezon legjobbját is. A 2016-2017-es szezon első szavazásán július legjobbját keressük!

július

Ez már a harmadik szezon, amikor ilyen jellegű szavazás-sorozatot indítunk. Két éve Varga József győzött, az előző kiírásban pedig Balogh Norbert lett a legjobb. Hagyományteremtő jelleggel a győztesnek minden évben névre szóló trófeát adunk át, illetve egy hosszabb interjút is készítünk vele. Bizonyára feltűnt, hogy Norbival még nem készült interjú. A nyár folyamán terveztük a személyes találkozót vele, de sajnos a privát elfoglaltságai miatt nem tudtuk összehozni, így egyelőre a trófeát sem tudta tőlünk átvenni. Nem tettünk le azonban arról, hogy átadjuk neki, így majd a tél folyamán, amikor legközelebb itthon lesz, ismét próbálkozunk. 🙂

Addig viszont bőségesen lesz teendőnk, hiszen hónapról hónapra meg kell választani az új szezon legjobbjait. Most első körben július legjobbját keressük. A vizsgált időszakban hét tétmérkőzést játszott a Loki (ezúttal a június végén lejátszott EL meccset is ideszámítjuk), a szavazáson pedig azok vesznek részt, akik legalább négy meccsen pályára léptek.

Vizsgált mérkőzések:

  • La Fiorita – DVSC 0-5 (Szakály 2, Tisza 2, Kulcsár)
  • DVSC – La Fiorita 2-0 (Tisza, Holman)
  • DVSC – Torpedo Zhodino 1-2 (Tisza)
  • DVSC – Paks 1-1 (Takács)
  • Torpedo Zhodino – DVSC 1-0
  • Vasas – DVSC 3-1 (Ferenczi)
  • DVSC – Gyirmót 4-0 (Horváth, Korhut, Tisza, Takács)

Folytatva az előző szezon „hagyományait”, ez a hónap sem dúskált kiemelkedő egyéni teljesítményekben. Ehhez persze kellett a csapat pocsék szereplése is. Akadt azonban egy figyelemre méltó egyéni teljesítmény: Tisza Tibor öt gólig és egy gólpasszig jutott hét mérkőzésen. Rajta kívül említhetjük még Holman Dávidot, Szakály Pétert és Takács Tamást, akik szintén többször eredményesek voltak. A döntés viszont a ti kezetekben van, a hét során kell eldönteni, hogy ki volt július legjobbja! Szavazni az oldalsávunkban tudtok.