LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Kuti Krisztián: Igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni

Kisebb nyári pauza után ismét megszólaltattunk valakit a DVSC játékosai közül. Ezúttal a választásunk a beugró szerepét tökéletesen eljátszó, és a Mezőkövesd ellen győztes gólt fejelő Kuti Krisztiánra esett. Ebben az interjúban választ ad eddigi mellőzésének okáról és feleleveníti érzéseit a hirtelen jött bajnoki debütálása, valamint a három pontot érő gólja kapcsán.

kuti

– Az elmúlt években nagyon eltűntél szem elől, pedig korábban Magyar Kupa és Ligakupa meccseken is láthatott téged a debreceni közönség. Mesélj kicsit az elmúlt néhány szezonodról, tavaly például az NB3-ban is csak 12 mérkőzésen léptél pályára.

– Így van a tavalyi évem nem volt egyszerű, mert egy betegség miatt hosszú kihagyásra kényszerültem, így ebben az időszakban nem is tudtam folyamatosan játszani.

– Vélhetően nem csak a szurkolóknak, hanem neked is meglepő volt, hogy Herczeg András így hirtelen bedobott a mélyvízbe. Bandi bával már dolgoztál korábban, hogy ennyire megbízott benned, és bizalmat szavazott neked? Hogyan élted meg a bemutatkozást az NB I-ben?

– Igen, picit engem is meglepett a dolog, de nagyon örültem, hogy Herczeg Bandi bá bízott bennem és engem nevezett a kezdőbe. Nem dolgoztam vele együtt, de ismer már régóta. Nagyon örültem, hogy bemutatkozhattam az NB1-be, igyekeztem mindent tőlem telhetőt megtenni, hogy jó benyomást tegyek.

– Mi volt az oka annak, hogy a korábbi vezetőedző, Kondás Elemér nem szavazott neked bizalmat? Volt-e valamilyen személyes ellentét közted és közte?

– Mint már említettem, körülbelül az utóbbi egy évben betegségem miatt nem lehet rám, úgy számítani. Nem volt semmilyen ellentét köztünk.

dsc_0162_custom_– Már a második élvonalbeli mérkőzéseden gólt szereztél, méghozzá győztes gólt, aminek az értékét tovább növeli, hogy nem ez az elsődleges feladatod, hiszen védő vagy. Korábbi pályafutásod során is volt már arra példa, hogy védőként gólt szereztél?

– Nagyon örültem, hogy sikerült gólt szereznem, ami ráadásul 3 pontot ért a csapatnak. Volt már rá példa, de nagyon ritkán.

– Érzésed szerint mennyire biztosít fejlődési lehetőséget az NB III egy fiatal számára? Mi úgy látjuk, hogy a Ligakupa megszűnésével nagyon nehéz dolga van a fiataloknak, hogy bizonyítani tudjanak a felnőtt csapatok mindenkori edzőinek. Ligakupa nélkül mi a legrövidebb út egy fiatal játékosnak az NB I-be?

– Akik kikerülnek az ifi csapatokból az NB3-ba tudnak fejlődni, mert felnőtt bajnokságba kerülnek, ami sokban különbözik az ifi bajnokságoktól, így a Ligakupa megszűnésével, valamivel nehezebb a dolguk, mert mindent meg kell tenni, hogy észrevegyék őket.

– Hogyan látod az esélyeidet az új edzőnél, mit gondolsz a kinevezéséről?

– Mindenki tiszta lappal indul és egyenlő esélyekkel. Biztos vagyok benne, hogy sokat fog tudni segíteni a klubnak és a csapatnak.

– Talán Leonel Pontesnek és az akadémián dolgozó portugál szakembereknek köszönhetően több fiatal játékos kaphat majd szerepet az első csapatnál. Utóbbiakról (Luis Castroról elsősorban) mi a véleményed? Ki az, aki véleményed szerint leghamarabb lehetőséget kaphat majd a fiatalok közül a felnőtt csapatnál, gondolunk itt elsősorban a DEAC-os csapattársaidra?

– Így van erre meg is van az esély. Nem tudom kevesen maradtak, akiket ismerek.

– Mit érzel az erősségednek és miben kellene még fejlődnöd?

– Sosem vagyok elégedett, mindenben szeretnék fejlődni.

kutig

– Kivel jössz ki a legjobban a keretből? Milyen a közeg, mennyire fogadtak be?

– Mindenkivel kijövök, a közeg jó, úgy gondolom, hogy befogadtak segítenek és biztatnak a társaim, meg ugye nem vagyok teljesen idegen.

– Van-e kedvenc focistád/példaképed, és ha igen, akkor ki?

– Kifejezetten nincs egyik sem.

– Köszönjük szépen válaszaidat és sok győztes 90 percet kívánunk neked a Loki mezében!