Nem jó előjelekkel várhattuk a Diósgyőr elleni idegenbeli rangadót, hiszen a csapat az elmúlt hét tétmérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni. Ami mégis reményt adhatott, az a Diósgyőr elleni viszonylag jó mérlegünk, valamint ellenfelünk még nálunk is nagyobb mélyrepülése. A mérkőzésnek sajnos olyan tétje volt tehát, amelyhez egyik csapat sem szokhatott hozzá az utóbbi években: ki jut egy lélegzetvételnyi időhöz a kiesőzóna előli menekülés során?
Annak ellenére, hogy a Honvéd ellen megint eléggé gyatra játékkal kaptunk ki a hét közben hazai pályán, mégsem változtatott sokat Pontes az akkori kezdőcsapathoz képest: egyedül Szakály került be Ferenczi helyett. A balhátvédünk így némi meglepetésre Bobko lett, bár a leigazolását követően a klubhonlapnak adott interjúban elmondottak, miszerint korábbi pályafutása során játszott már ezen a poszton, illetve a legutóbbi mérkőzés már némileg előrevetítette mindezt.
A mérkőzés első percétől kezdve nekiestünk a Diósgyőrnek, egyáltalán nem látszott a játékukon, hogy ők vannak otthon. Olyannyira nem, hogy 3 perc se telt el és már vezethettünk is volna. Holman Dávid szlalomozott végig játszi könnyeddséggel a diósgyőri védők között, majd miután Radost is elfektette, talán egy kicsit túl gyengét rúgott a labdába, így a kétségbeesetten becsúszó Lipták utolsó emberként fel tudott szabadítani a gólvonalról. Ezután azért a DVTK is megvillant: egy gyors kontrát Makrai Gábor fejezett be lövéssel, és bizony szükség volt Danilovicsra, aki szögletre tudta ütni a labdát. A hazai sarokrúgások azonban rendre eredménytelennek bizonyultak. Nem úgy a mieink. Bár Tőzsér szögletei közül egy sem eredményezett közvetlenül gólt, nem egyszer veszélyes helyzet alakult ki Rados kapuja előtt ezek nyomán. Holman és Szakály egyaránt próbálkozott kapáslövésekkel, egyelőre nem sok sikerrel. Egyébként ez a két játékosunk nem csak lövésekkel próbálkozott, hanem sokszor cselezték végig a hazai védelmet és próbálták Horváthot vagy Könyvest helyzetbe hozni. A 19. percben aztán Brkovics talpalta le Makrait, Andó-Szabó előnyszabályt ítélt ugyan, de utólag sárgát adott szerb bekkünknek. Sajnos nem az utolsót. Egy újabb kihagyott Holman ziccert és több veszélyes helyzetet követően a 27. percben végre megtört a jég: Jovanovics gyönyörűen ívelte be a labdát a kapu előterébe, ahol érkezett Holman és közvetlen közelről, becsúszva a hálóba juttatta azt. Újabb 10 perc elteltével megdupláztuk az előnyünket: egy szöglet után kifejelt labdát Szakály jó húsz méterről, kapásból zúdított a kapuba. Nem tűnt védhetetlen lövésnek egyébként, de az tény, hogy Rados nem sokat láthatott belőle. Megnyugtatónak látszó előnnyel vonultunk tehát pihenőre, meglepően jól játszottunk, a Diósgyőr pedig szinte a pályán sem volt.
Horváth Ferenc a szünetben váratlan lépésre szánta el magát: mindhárom cserelehetőségét kihasználta, érkezett Bognár, Vela és Novothny. Talán ennek a hatására, de némileg váratlanul megérkezett a Diósgyőr is a mérkőzésbe. Beszorítottak minket a kapunk elé, folyamatosan érkeztek be a beívelések a tizenhatoson belülre, azonban a védőink jól megoldották a feladatukat. Aztán az 57. percben jött a BATE-szindróma, avagy „hogyan veszítsünk el egy meccset tíz perc alatt”? Danilovics buta hibájára Random-Szabó csapott le, és befújt egy olyan büntetőt a Diósgyőr javára, amit félek tőle, hogy a mi javunkra mostanában egy bíró sem fújna be. Persze meg lehetett adni, inkább csak az egyenlő mérce hiánya fáj.
Novothny előbb értékesítette a megítélt tizenegyest, majd 2 perccel később kiprovokált egy második sárgát Brkovicnak, aki egész meccsen nagyon feszülten, túlpörgötten játszott. Innentől úgy tűnt, hogy akár be is darálhat minket a hazai csapat, annak ellenére, hogy Filip egészen jól megállta a helyét középhátvédként is. Végül azonban majdnem az ő hibája miatt egyenlített a Diósgyőr, Danilovics azonban javította a hibáját egy óriási bravúrral. Persze ennek az egésznek semmi jelentősége nem lett volna, ha pár perccel korábban Mészáros nem kapufára fejeli Tőzsér szenzációs szabadrúgását.
Meglátásom szerint Makrai kihagyott ziccere jelentette a mérkőzés fordulópontját. Pontes meglepő és váratlan cseréivel jól nyúlt bele a meccsbe, és szép lassan mi is újra egyre többször jutottunk át a hazaiak térfelére. Castillion nem játszott ugyan jól, de sok labdát megtartott és szabadrúgásokat harcolt ki, ami hasznos taktikai elemnek bizonyult. Végül mégsem ő, hanem a másik cserénk, Nagy Zoli megoldása jelentette a „végső megoldást” számunkra: szépen szöktette magát a jobb szélen, Tamás pedig elkaszálta, ezért második sárgával őt is leküldte a bíró a pályáról. Ráadásul a tizenhatos sarkáról járó szabadrúgást Tőzsér fantasztikusan csavarta a rövid sarokba a kapfa segítségével. 3-1, eldőlt a mérkőzés. Arról, hogy nem lett kiütés a vége, mi gondoskodtunk, ugyanis az utolsó percekben több veszélyes kontrát is vezethettünk, azonban ezek mindegyikét elszórakoztuk. Különösen fájó volt látni Castillion borzalmas labdakezelését és még rosszabb lövését.
Mindezekkel együtt is megérdemelten nyertünk, és kifejezetten biztató volt látni, hogy Pontes egyre több posztra találja meg az ideális megoldást. Félek tőle azonban, hogy egy csatárt még ő sem fog tudni a semmiből leakasztani, hiába sikerült most ugyanezt a balhátvéd pozíciójával megtenni.
Játékosok értékelése:
Branislav Danilovics – 5
Több nagy védése is volt a meccsen, azonban hibázott a büntető előtti szituációnál, annak ellenére, hogy könnyű szívvel fújta be azt a bíró. Ennek ellenére ne legyünk túl szigorúak vele, ezen a meccsen is jó teljesítményt nyújtott.
Aleksandar Jovanovic – 6
Védekezésben nem mutatott semmi extrát, viszont adott egy gyönyörű gólpasszt Holmannak, ezért jár a dicséret, ráadásul védekező középpályásként stabilitást hozott a játékunkba.
Mészáros Norbert – 5
Voltak szép mentései, összességében korrekt módon ellátta a védekező feladatait. A kapu előtt viszont rossz nézni, amit művel, főleg annak tükrében, hogy csatárként kezdte pályafutását. Már a második olyan eset, amikor hiába fejelhet tisztán, mégsem tud a kapuba találni. (Az első az MTK elleni 1-1 alkalmával történt.)
Dusan Brkovic – 3 
Bár volt egy-két szép megoldása ezen a meccsen is, de valami nincs rendben mostanában a fejében. Meccsek óta a levegőben lógott, hogy kiállítják, most tényleg meg is történt. Elfogadom, tényleg eléggé sportszerűtlen módon utaztak rá a diósgyőri játékosok, de vélhetően azért is tették, mert érezték, hogy sebezhető mentálisan. Nehéz kérdés lesz egyébként a pótlása a következő meccsen, Filip vagy Szilvási lehetnek a „befutók”.
Ivan Bobko – 6
Nekem kifejezetten kellemes meglepetés volt a játéka, jobban megoldotta a feladatát, mint ahogy Ferenczi és Völgyi együttesen tették volna. A téli szünetig kihúzhatjuk vele a védelem bal oldalán, hosszú távon azonban muszáj lesz igazolnunk valakit Korhut pótlására.
Könyves Norbert – 4
Folyamatosan eltűnt, keveset mutatott, aminek az is lehet az oka, hogy nem kifejezetten a saját posztján játszik. Egyszer szívesen megnézném őt az ék szerepkörében, Horváth is használhatóbban játszana a jobb szélen.
Ioan Filip – 5
Kifejezetten hasznos mezőnymunkát végzett, látszik rajta, hogy magabiztosan passzol és taktikailag is képzett, jól helyezkedik. Negatívum, hogy az ő hibáját követően tudott majdnem egalizálni a Diósgyőr 1-2-es állásnál. Ezzel együtt nem játszott rosszul középhátvédként sem.
Tőzsér Dániel – 6
Az első félidőben nagyon alibizett, aztán viszont fokozatosan feljavult a játéka. A gólja élményszámba ment, Magyarországon kevesen rendelkeznek ilyen elképesztő rúgótechnikával. Ezen kívül is feltűnő volt, hogy az ő labdái szinte mindig oda mennek, ahová szeretné, sajnos kis hazánkban ez is kuriózumnak számít.
Szakály Péter – 6
Ezen a meccsen kicsit a régi Szakályt láttam újra, főleg az 1. félidőben. Sokkal gyorsabban döntött, mint korábban, nem dajkálgatta annyit a labdát, sokkal kevesebb alibipasszt adott, ráadásul egy gyönyörű gólt szerzett. Végre ismét vezére tudott lenni a csapatnak.
Holman Dávid – 6 
Agilisan, jól játszott, bár a második félidőre szokás szerint elfáradt. Hihetetlen volt látni, hogy mennyire könnyen helyzetbe tudott kerülni, de azt is, hogy ugyanilyen könnyen ki is tudta hagyni azokat. Valószínűleg sosem fogja tudni kihozni magából azt, amire a tehetsége predesztinálná, mert úgy tűnik, fizikálisan nem tud/akar jobban felfejlődni. Ennek ellenére egy szavunk sem lehetne, ha minden meccsen így teljesítene.
Horváth Zsolt – 5
Veszélyes elfutásai voltak a széleken, viszont látszik rajta, hogy nem teljesen találja a pozícióját a pályán ékként. Sokszor úgy tűnt, hogy Holman inkább játszik csatárként, mint ő.
∼•∼
Nagy Zoltán – 5
Meglepően jól szállt be a meccsbe, ráadásul róla állították ki Tamást. Először érthetetlen volt, hogy miért nem pl. Szilvási érkezik Brkovic helyére, de a mérkőzés Pontest igazolta.
Geoffrey Castillion – 4
Látszott rajta, hogy harcol a labdákért és próbálkozik, szabadrúgásokat harcolt ki, ráadásul a mozgása némileg emlékeztetett egy támadóéra, azonban ez csak addig tartott, amíg helyzetbe nem került. Sajnos ő sem tűnik megoldásnak a csatárhiányra.
Mészáros Karol – 0
Beállt, de egy szabálytalanságot leszámítva nem sok megoldására emlékszem.
∼•∼
Leonel Pontes
Szép lassan és megfontoltan, de folyamatosan formálja a csapatot. Látszólag nem sokat változtat egyik meccsről a másikra a kezdőn, de azokat, akikkel nem elégedett, nem fél partvonalon kívülre rakni. Takács és Ferenczi kikerülése a keretből indokolt és pozitív tendencia. Jó húzásnak bizonyult Bobko balhátvédként játszatása, ráadásul a cserék is ültek. Furcsa volt látni a meccs végi reakcióját, de erről majd részletesebben írok a cikk végén. A sajtótájékoztatón egyébként megint kritizálta a bírót, úgy látszik, hogy nehezen szokja meg, hogy általában nem kapunk egyenlő mércét. Mondjuk nehéz elvitatni, hogy mióta ő az edzőnk, azóta (is) szinte csak a kárunkra tévedtek a bírók.
Összefoglaló
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés egészen jó iramú és nézhető volt, ráadásul kifejezetten szép gólok is születtek. Az viszont nehéz kérdés, hogy a Diósgyőr volt ennyire gyenge, avagy mi játszottunk ilyen jól. Összevetve a két félidőt, az igazságot talán a kettő között kell valahol keresni, de azt egyáltalán nem gondolnám, hogy ezt a meccset bárki megnyerte volna idegenben. Random-Szabó játékvezető pajtás ismételten hozta a formáját. Bár Brkovic kiállítása jogos volt, már korábban is sor kerülhetett volna rá, azonban a büntető kifejezetten véleményesnek tűnt. Ráadásul mezőnyben is nevetségesen sokat tévedett, érthetetlen, hogy lehet évek óta az első osztályban bíró. (Mondjuk sajnos a többiek sem sokkal jobbak.)
Végezetül még szeretnék pár rövid gondolatot megosztani a kedves Olvasókkal.
1. Keleten a helyzet változatlan?
Bár látszólag minden megváltozott pár év alatt az ország keleti régiójában, legalábbis ami a futballt illeti, valójában úgy tűnik, hogy egy-két dolog mégis változatlan. Hiába zárták ki ugyanis az első osztályból (jogtalanul) a Nyíregyházát, omlott össze teljesen a Kecskemét és jutott a kiesés közelébe a Diósgyőr és a Loki is, az még mindig igaz, hogy a Lokinak legjobban a Tiszántúlon megy. Függetlenül az aktuális formánktól, a Nyíregyháza és a Diósgyőr ellen szinte sosem szenvedünk vereséget. Most is így történt, ez viszont egyúttal azt is jelentette, hogy végre sikerült Horváth Ferenc csapata ellen győznünk. Ideje volt már.
2. A magányos győztes
Utaltam Pontes értékelésénél a meccs végi reakciójára. Abban a pillanatban, ahogy lefújta a bíró a mérkőzést, látszott rajta az őszinte öröm és felszabadultság, ami egyértelműen jelezte számomra, hogy mekkora nyomás alatt dolgozik. Ami viszont még feltűnő volt, az a játékosok reakciója, akik szinte egykedvűen vették tudomásul a győzelmet. A meccs összképét látva azonban nem gondolnám azt, hogy ne lett volna nekik fontos a siker, inkább úgy érzem, hogy elégedetlenek a helyzettel és önmagukkal. Persze ez is pozitívum, hiszen legalább már érdekli őket némileg az, hogy miként teljesítenek…
3. Loki-Loki 1-3
Végezetül fontos leszögezni: ezen a meccsen a legnagyobb ellenfelünk nem a Diósgyőr, hanem saját magunk voltunk. Vezettünk 2-0-ra szünetben, úgy, hogy egy csomó helyzetet elszórakoztunk, és ahelyett, hogy biztosan lehoztuk volna a meccset, megint magunknak tettük nehézzé olyan amatőr módon, ahogyan azt az elmúlt években már sokszor láthattuk. A kiállítás után ott lebegett a lelki szemeim előtt az, ahogyan a hazaiak kiegyenlítenek, ám ezúttal valahogy sikerült legyőznünk ezt a mumusunkat. Már csak azért is reményt adhat mindez, mert az elmúlt meccseken még az esetek többségében a korábbi évek terheit cipeltük tovább magunkkal. Kilátástalan játékkal vereség hazai pályán középcsapatok (Haladás, Honvéd) ellen, kiesés a kupában egy jóval gyengébb gárdával szemben. Most viszont végre nem győztük le magunkat, hiába került lélektani fölénybe a Diósgyőr. Lehet, hogy azért, mert nem csak szerettünk volna győzni, hanem akartunk is. Ez az akarat vihet minket magasabbra a jövőben, akkor is, ha egyébként egyre csak süllyednénk.
Hajrá Loki!
Enderson
