A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni a küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. A jubileumi 25. alany pedig nem mást, mint Ognjen Djelmic.
Djelmic az egykori Jugoszlávia területén, Zenicán született 1988-ban, ami ma Bosznia-Hercegovinához tartozik. Első profi egyesülete ennek ellenére egy szerb gárda, a Rad Beograd volt, ahol 2006 és 2009 között futballozott. Ezen időszakában azonban kölcsönben megfordult a Zeleznicar Beograd, valamint a Loznica csapatainál. 2009-ben a bosnyák FK Laktašihoz szerződött, itt 24 elsőosztályú mérkőzésen egy gólt szerzett. 2010-ben a Drina Zvornikban 28/5/5-ös mutatóval zárt (28 bajnokin 5 gól és 5 gólpassz), majd a következő szezont a Zvijezda Gradačac csapatában hasonló statisztikával zárta (24/5/5). A következő évadban ismét csapatot váltott, székhelyét az Olimpic Sarajevohoz tette át, ahol 30/3/2-e mutatóval zárt. A 2013-2014-es szezont a Borac Banja Lukanál kezdte, ahol fél év alatt 18/7/2-es produkciójával felhívta magára a figyelmet, és le is csapott rá télen a kazah Spartak Semey. Ez a kaland azonban nem jött be, csupán két mérkőzésen lépett pályára, így nem is volt meglepő, hogy a nyáron ismét hazájába igazolt a Celik Zenicahoz. 2014 őszén tehát itt rúgta a bőrt, télen azonban elvitte őt a patinásnak számító Željezničar Sarajevo. A szezont összességében 22/4/4-es statisztikával zárta.
A következő szezonban pályára lépett a Ferencváros elleni Európa Liga selejtezőn, és a visszavágón be is talált a Fradi ellen, bebiztosítva ezzel csapata továbbjutását. A következő körben a belga Standard Liege már nagy falat volt a bosnyák együttesnek, ennek ellenére a 3-1-es összesítéssel végződő párharcban csapata egyetlen gólját újfent Djelmic jegyezte. Ezek után nem volt meglepő, hogy felvetődött a neve a Ferencvárosnál, némi meglepetésre azonban Debrecenbe szerződött 2016 februárjában.
Eleinte papírjai meg nem érkezése, később egy korábbról hozott eltiltása miatt nem léphetett pályára a DVSC-ben, a harmadik tavaszi fordulóban azonban az Újpest ellen bemutatkozhatott a Lokiban. Idő közben megszerezte első gólját is a Lokiban a Nyíregyháza elleni kupanegyeddöntő visszavágóján. Ezt követően viszont hetekre eltűnt a keretből, mint utólag kiderül a szívével voltak gondok, emiatt kellett több hetet kihagynia. A szezon utolsó öt bajnokiján aztán ismét a pályán láthattuk őt, de emlékezetes produkciót nem igazán láthattunk tőle. Összességében hét bajnoki jutott neki, ezeken 338 percet töltött a pályán, gólt nem szerzett. Az idei szezonnak úgy vágott neki, hogy nem tudta kiharcolni az állandó kezdő helyet a csapatban, az Európa Ligában három mérkőzésen lépett pályára, a La Fiorita ellen gólpasszt jegyzett. Kondás Elemér menesztése után előbb Herczeg Andrásnál, majd Leonel Pontesnél is alapember lett, zsinórban öt bajnokin volt a kezdőcsapat tagja. A 10. fordulóban a Honvéd ellen kapott tíz percet, majd hosszú hetekig a keretben sem volt sérülés miatt. Az őszi szezon hátralévő részében ötször volt a keretbe nevezve, ezekből kétszer lépett pályára. A félszezont kilenc NB I-es meccsel zárta, 494 játékperc alatt sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett.
Egyetlen Lokis gólja 5:03-tól
Ezek alapján nem volt meglepő, hogy a télen gyakorlatilag szabad listára tette őt a DVSC. Mivel azonban négyéves szerződést kötött vele a klub, így maximum kivásárolni lehetne őt, vagy pedig jelentős lelépési díj ellenében szerződést bontani vele. Mivel érdeklődők nem nagyon voltak, így maradt a Lokinál, és az NB III-as csapat edzéseit látogatja, valamint néhány bajnokin is pályára lépett a DEAC-ban. Nem kockáztatunk nagyot ha kijelentjük, hogy az első csapatban már nem lesz több mérkőzése, így gyakorlatilag csak idő kérdése, hogy mikor szabadulunk meg tőle.
Őszintén szólva, így utólag belegondolva nem is értem, hogy miért vártunk tőle olyan sokat. Soha nem volt meghatározó csapat tagja hazájában a Zeljeznicaros egy évét leszámítva, és egy-két kivételtől eltekintve kiemelkedő szezonjai sem voltak. Az pedig, hogy évente csapatot váltott, szintén nem kecsegtetett sok jóval. Ilyen tekintetben teljességgel érthetetlen, hogy miért kötöttünk vele ilyen hosszú távú szerződést, miközben látjuk, hogy sok játékos esetében kimondottan figyelünk erre (lásd például Bobko vagy Feltscher esetét). Igaz látunk hasonló példát is Mengolo esetében – csak aztán nehogy a kameruni neve is felbukkanjon pár hónap múlva a rovatban…
