LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Viharos finálé

Ha csak a tabellára néztünk az Újpest elleni mérkőzést megelőzően, akkor meglepődhettünk a látottakon. Míg ugyanis a tavalyi szezon utolsó fordulójában a bennmaradás volt a cél, addig idén a dobogó és a nemzetközi kupaszereplés. Jobb helyeken az ilyet hívják nagy finálénak: a két csapat közül az lesz a bronzérmes, amely megnyeri a meccset. Nos, a befejezés tényleg viharos lett, de sokkal inkább az időjárásnak, mint a mérkőzésnek köszönhetően.

Sok szempontból érdekes zárómeccs elé néztünk a bajnokságban. Az Újpest elleni találkozók mindig rangadónak számítottak, és a csapatok helyezését elnézve most sem volt ez másként. Egyéb szempontból is érdekes volt az összecsapás: Szabó Zsolt játékvezető pályafutása utolsó bajnokiját vezette, és elmondhatjuk, hogy stílusosan zárta le karrierjét, éppen úgy, ahogy emlékezhetünk rá: fővárosi játékvezetőként egy budapesti és debreceni csapat mérkőzését dirigálva búcsúzott…

A meccsre menet aztán úgy istenigazából leszakadt az ég, és pár méter megtétele alatt sikerült annyira megázni, mintha órákat álltunk volna az esőben. Ilyen körülmények között aztán már előre elképzeltem, milyen mérges leszek, ha megint egy nemtörődöm, motiválatlan játékot látok a csapattól. Aztán a stadionba beérve (beúszva) szembesültem a kezdőnkkel, ami további fejtörést okozott: mit keres Sós helyett Kuti a jobb szélen? Tény, hogy Bence az utóbbi egy-két meccsen nem remekelt, de akkor is érthetetlen volt a dolog.

Egy pozitív élmény azért már a legelején ért a mérkőzéssel kapcsolatban: mindkét szurkolótábor odatette magát, és a régi NB1-es meccseinket idéző hangulat uralkodott a nézőtéren. (Igen, ennek része az is, hogy a két szurkolótábor egymást is „élteti”.) Személy szerint úgy vagyok vele, hogy történjen bármi a pályán, a jó hangulat miatt már érdemes kimenni a meccsre, mert ezt a tv nem tudja visszaadni. Az üresen kongó stadionok, néma nézőtér viszont semmivel sem jobb élőben, mint a képernyők előtt.

Visszatérve a bevezető gondolataimra: az időjárás mindenkinél jobban ráhangolódott az Újpest-Lokira, és mivel dörgött, villámlott, na meg özönvízszerű eső zúdult le a Szusza Ferenc Stadion környékére a meccset megelőzően, ezért aztán sokáig nem úgy tűnt, hogy egyáltalán lesz mérkőzés. Végül lapáttal és vödrökkel távolították el a felgyülemlett vizet a pályáról, de a kezdőrúgást megelőzően így is feltűnő volt, hogy az egyik játékos által leejtett labda alig pattant fel a talajról.

Az első félidő összképét aztán nem túl meglepő módon a pálya állapota nagyban befolyásolta: a rövid passzos játék szinte teljesen lehetetlennek bizonyult, így az íveld és fuss stílussal operáltak a csapatok. A régimódi angol foci hívei meghatottan bólogattak volna a játék összképe alapján, azonban a mérkőzésből javarészt hiányzott a brit kiscsapatokra jellemző agresszivitás, harciasság. Persze gyűrték egymást a játékosok, de alapvetően a biztonságra helyezte mindkét együttes a hangsúlyt. Ezzel összefüggésben szép lassan az is kirajzolódott, miért Kutinak szavazott bizalmat Herczeg András: valójában öt védővel játszottunk, és Kuti rendszeresen  Bényei pozíciójába lépett be, míg jobbhátvédünk középre húzódott, csatlakozva a két középhátvédünkhöz. Szintén látványos volt az is, hogy Szatmárinak mennyire feküdt ez a fajta futball: uralta a levegőt, és magabiztosan tisztázott minden helyzetben. Az első játékrész színvonalát egyébként jól jellemeze, hogy alig tudnék egy-két eseményt felidézni. Személy szerint a leglényegesebbnek Kusnyír sárgáját éreztem, mert onnantól kezdve érezhetően óvatosabban játszott, hiszen nem hiányzott volna neki, hogy kiállítsák, így viszont némileg csökkent a szűrőjátékunk hatékonysága.

Félidőre tehát gól nélküli állással vonultak a csapatok, és több kérdésre sem látszott egyértelműen a válasz. Egyfelől újra gyülekeztek a hatalmas viharfelhők, melyeken időnként keresztülhasított egy-egy villám, és kérdéses volt, vajon kibírják-e tétlenül az elemek a mérkőzés végéig? Másfelől a pályán történt eseményekkel kapcsolatban nem látszott egyértelműen, melyik csapat adja fel előbb a sündisznóállást. Némileg meglepő módon végül ezek mi lettünk, és a második játékrész elején nekiugrottunk a hazaiaknak. Előbb az egész meccsen kifejezetten agilisen és veszélyesen focizó Bereczki került hatalmas helyzetbe, ám lövése elakadt a gólvonalon álló védőben, majd a szögletet követően Varga járt hasonlóan. Két óriási helyzetünk maradt ki tehát egymást követően, de az Újpest is éledezni kezdett, és veszélyes kontrákat vezettek a fellazult védelmünkkel szemben. (Szinte egész mérkőzésen a jobb oldalunkon próbálkoztak egyébként, és sajnos inkább több, mint kevesebb sikerrel.)

Ennek ellenére némileg váratlanul ért, amikor megszerezték a vezetést: az 53. percben az elmélázó Mészáros mellett Novothny fejelt a kapunkba. Herczeg próbált gyorsan belenyúlni a mérkőzésbe: előbb Sós váltotta a 60. percben Kutit, feladva ezzel az ötvédős rendszert, majd a 63. percben Kusnyír helyett Tisza lépett a pályára. Mivel azonban ugyanezen minutumban a gyermekek ijesztgetésére is alkalmas nevű Nwobodo kettőre növelte a lilák előnyét egy lapos átlövéssel, így nem maradt túl sok esélyünk még a pontszerzésre sem, nemhogy a nemzetközi kupaindulásra. Közben ugyanis a Honvéd már kettővel vezetett a Vasas ellen, így nem csak az angyalföldiek kiesése, hanem a kispestiek előzése is biztosnak tűnt. Ennek ellenére nem adtuk fel, és a 70. percben Ferenczi gyönyörű ívelését Takács fejelte a kapuba, szépítve ezzel. A két kispad közti különbség azonban nagyon érződött: míg az Újpestnél Cseke, Diallo és Tischler álltak be, ráadásul utóbbi kettő már inkább csak időhúzó céllal, addig nálunk Herczeg András ki sem használta a harmadik cserelehetőségét, hiába kellett volna menni az újabb gólért. Ennek egyszerű oka volt: nem tudott értelmeset cserélni. Mégis ki segíthetett volna ugyanis gólt szerezni Barna, Csősz, Filip és Újvárosi közül?

A mérkőzés utolsó húsz perce ennek megfelelően viszonylag eseménytelenül telt el, és őszintén szólva inkább a hazaiak álltak közelebb az újabb találat megszerzéséhez, mint mi az egyenlítéshez. Így tehát vereséget szenvedtünk, és bár a hozzáállásunkkal ezúttal nem volt baj, de kijött az, hogy sajnos csak ennyit tudunk. Hiába játszunk jól, ha jön egy olyan ellenfél, amely szintén jó napot fog ki, és értelmezhető játékosokból áll, akkor szinte garantált a vereség. Az egyetlen pozitívum csak az volt, hogy végül, némileg érthetetlen módon a hatalmas viharfelhő Budapestet elérve teljesen felszívódott, így sikerült megúszni a meccset és a hazajutást újabb zuhé nélkül.

A játékosok értékelése:

Nagy Sándor – 0
Mindkét játékrészben volt pár kisebb védése, a gólokról pedig nem tehetett. Látványosan csúszott a labda, így többször is kiejtette azt a kezéből, és egy alkalommal ebből akár gólt is kaphattunk volna, de ezt nem tudom a számlájára írni, mert borzalmasak voltak ilyen szempontból a körülmények. Mint a szezon mérkőzéseinek többsége esetében, ezúttal sem rajta múlottak az elhullajtott pontok.

Kuti Krisztián – 4
Védekezésben az első félidei teljesítménye rendben volt, ugyanakkor szinte át sem lépte a felezővonalat. A második játékrészre aztán visszaesett a játéka, nem véletlen, hogy Herczeg lekapta a pályáról. Ettől függetlenül nem őt éreztem a védelem leggyengébb láncszemének, és kíváncsi lennék, mi lett volna, ha a négyvédős rendszerben mondjuk ő marad fent a pályán Bényei helyett.

Bényei Balázs – 4
A mai nap is eléggé gyenge teljesítményt nyújtott sajnos, talán ő az a játékosunk, aki az egyik leginkább visszaesett az elmúlt hónapokban. Látványosan nem találta a helyét az ötvédős rendszerben, de később, négyvédős felállásban is rendszeresen megverték. Emellett a támadásépítésbe se nagyon tudott besegíteni, így végül ő kapja a citromdíjat. Sajnálom, mert egy szimpatikus játékos, és remélem, hogy jövőre a megszerzett rutinnak hála ismét a jobb arcát mutatja majd.

Szatmári Csaba – 6
A védelmünk egyetlen tagja, aki tényleg dicsérhető volt ezen a mérkőzésen. Rengeteget mentett, többször kulcshelyzetben. A levegőben NB1-es szinten majdnem verhetetlen, ráadásul többször fellépett az ellenfél kapuja elé, ott is veszélyt okozva. A két bekapott gól miatt végül nem ő kapja a csapat legjobbja díjat, de közel állt hozzá.

Mészáros Norbert – 4
Az első gólnál nagyot hibázott, és egyébként is bizonytalannak éreztem. Benne jár már a korban, ezt tudjuk jól, és bár hatalmas rutinnal rendelkezik, amit tud is kamatoztatni, de nem ő a jövő embere. Szép lassan be kellene építeni Újvárosit is, de egyértelmű, hogy még ebben az esetben is igazolnunk kellene egy jó középhátvédet.

Ferenczi János – 5
Ezúttal nagyon gyenge volt védekezésben, többször is hajmeresztőket hibázott. Támadásban ugyanakkor jó megoldásokat láthattunk tőle, a Takácsnak adott gólpassza pedig annyira szép volt, hogy egy jeggyel jobbat kap, mint amit eredetileg adtam volna neki. Ettől függetlenül nem ez volt élete meccse.

Kusnyír Erik – 5
Reálisan nézve neki is 4-est adnék, mert ez volt az eddigi leggyengébb meccse talán, és ezúttal nem tudott annyit mutatni, mint az elmúlt találkozókon. Ugyanakkor ezúttal is rajta éreztem azt, hogy kellő keménységgel és határozottsággal játszik, és ez annyira sokszor hiányzik a jelenlegi Lokiból, hogy emiatt egy jelzésértékű és biztató 5-öst adok neki. Remélem, hogy a következő szezonban még ennél is többet tud mutatni magából, mert nagy tehetségünknek tartom.

Tőzsér Dániel – 4
Csapatkapitányunk ezúttal is felemás teljesítményt nyújtott. Rengeteg eladott labdájára emlékszem a középpályán, és olyan is volt, amikor megállt bosszankodni, ahelyett, hogy visszatámadott volna. Ugyanakkor a játék szervezéséből kivette a szerepét, sok támadásunk futott át rajta, és időnként a védekezésben is mutatott szép dolgokat. Olyanra sikerült ez a mérkőzése, mint az egész szezonja: látszik rajta a tudás, de fejben sokszor nincs ott eléggé.

Varga Kevin – 6
Külön cikket lehetne írni ebből a meccséből és az egész szezonjából is. Tegnap elképesztő nagyot játszott, hatalmasat küzdött, de egyszerűen el van átkozva. A szezonját három részre tudnám osztani: az első pár mérkőzése, amikor berobbant a köztudatba, nagyon jól játszott, jöttek neki a gólok is, és mindenki hasra esett tőle. Aztán jött a második etap, amikor talán ő maga is hasra esett magától, önzőzni kezdett, minden helyzetet maga akart megoldani, túl sokat cipelte a labdát, olyankor is sarkazgatott, amikor ezt semmi nem indokolta. A tavaszi szezonra nagyrészt kilábalt ebből is, és a mostani mérkőzései többségén (na, nem a Balmaz ellenire gondolok…) példaértékű a hozzáállása, ugyanakkor semmi nem jön össze neki, és nem érzi, mikor mi lenne a jó megoldás. Lövés helyett passzol, passzolás helyett lő, amikor pedig végre kijön neki a lépés, és kifejezetten jól eltalál egy labdát, akkor az elakad a gólvonalon álló védőben. Csak reménykedni tudok benne, hogy a következő szezonban is a Loki játékosa lesz, és a most szerzett tapasztalatokat a javára tudja majd fordítani. A képességei alapján szerintem kiemelkedik a honi mezőnyből, ugyanakkor látszik rajta, hogy mennyire csiszolatlan, sok tekintetben képzetlen. Ez nem az ő hibája, de ő issza meg a levét, na meg mi, szurkolók…

Bereczki Dániel – 6
A mérkőzés előtt arra számítottam, hogy Kuti és Bereczki közül valamelyik kellemes csalódást okoz majd a mérkőzésen, és ez a születésnapos Bereczki esetében teljesen be is jött. A támadójátékunk lelke volt Vargával együtt, hatalmasat küzdött, rengeteget volt játékban, rendszeresen sikerült meghúznia a széleket, és a beadásai sem voltak rosszak. Nagyon sajnálom a kihagyott helyzetét, egyrészt a mérkőzés, másrészt az ő szempontjából is. Szerintem nem választott rossz megoldást, de pechje volt. Ha sikerülne ezt a játékot állandósítania, akkor akár még lehet is belőle NB1-es focista. Egyúttal vele kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy ha pár évvel ezelőtt nem csak Balogh Norbi fix cseréjeként számolnak vele, hanem saját jogán is megkapja Kondástól a lehetőséget, akkor most milyen játékos lenne…

Takács Tamás – 5
Sokan szidták Takácsot, de én ezen a találkozón nem éreztem őt annyira rossznak. Való igaz, hogy a mozgáskoordinációja sokszor egy részeg zsiráfra emlékeztet, ugyanakkor sokat küzdött elől, megpróbálta megtartani a rá felívelt labdákat, Bereczkivel pedig szép összjátékaik voltak. Na meg szerzett egy gólt, ami mindig javít az összképen, kivéve, ha öngól. Ez viszont nem az volt, úgyhogy jár neki egy 5-ös.

∼•∼

Sós Bence – 4
Sajnos nem igazán tudta ezúttal sem bizonyítani, hogy a kezdőben lett volna a helye, ami azért is különösen szomorú, mert ennél tartalékosabb csapatot ritkán látni. Az egész szezonja csalódás némileg: abban bíztunk, hogy kulcsemberünk lesz, ehhez képest még állandó kezdő sem lett. Bár emlékezhetünk pár jól sikerült mérkőzésére, de összességében fejben nincs a topon. Pont az a típusú játékosunk, aki csak a meccsek egy részén teszi oda magát, és aztán meglepődik, hogy a szurkolók miért nem boldogok. Ha sikerülne kicsit több alázatot és életbölcsességet magára szednie, akkor lehetne belőle egy tényleg jó kis focista, így viszont félő, hogy az örök ígéret kategóriába fog belesüllyedni szép lassan.

Tisza Tibor – 4
Ő miért is van még itt?
.

∼•∼

Herczeg András
Nem tudom hibáztatni semmiért: kihozta ebből a meccsből a maximumot, mint ahogy a szezonból is. Biztos voltak szituációk, amikor ő is hibázott, de ez a csapat még annyit sem tud sajnos, mint ami kijött belőle. Elgondolkoztató az is, mennyire visszafogottan nyilatkozott az őszi dobogós helyezést követően, és ez mennyire be is jött sajnos.


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

A második félidő már egészen pörgős és élvezetes volt, az első játékrészben viszont sok focira emlékeztető jelenet nem volt, így a mérkőzés összességében egy közepes színvonalat hozott. A csapatunk is ehhez a középszerűséghez igazodott: nem voltunk ugyan rosszak, de igazán jók sem. Mindez igaz ugyan az Újpestre is, de mivel ők hatékonyabb fociztak, így nyerni tudtak. Szabó Zsolt játékvezetőről is írnék még pár gondolatot. Mindig fogtam a fejem, amikor ő vezette a Fradi elleni meccseinket, mert olyankor érezhetően lejtett a pálya. Ezzel együtt is azt gondolom ugyanakkor, hogy az egyik utolsó olyan bíró lépett le a porondról, akivel összességében nem volt nagy gond, és nem fogtuk a fejünket, hogy már megint az a *** vezeti a mérkőzésünket. Szép karrier az övé, és méltó módon zárta le, mert komolyabb hiba nélkül lehozta a meccset. Ja, és más bírók figyelmébe ajánlanám, hogy Szabó Zsolthoz hasonlóan lehet értelmes módon az előnyszabályt alkalmazni, és ha még sincs belőle előnye a csapatnak, akkor nem szégyen visszafújni a szituációt…

Záró gondolatok:

A tavalyi szezonunk éppen olyan viharos volt, mint ahogyan az Újpest elleni mérkőzést megelőzően az időjárás. Hosszú évek után (végre) távozott Kondás Elemér, érkezett helyette Pontes, de vele sem futottunk nagy sikersorozatot, és végül csak az utolsó fordulóban, a beugró Herczeg Andrással sikerült bennmaradnunk. Mindeközben a tulajdonosok egymást ekézték, és ennek (is) csak a csapat látta a kárát. A szurkolók évek során egyre kiégettebbé vált lelkét ugyanakkor kicsit felkavarta a kiesés veszélye, mely fenyegető viharként csapott le ránk.

Az idei szezon elején úgy tűnt, hogy idén nem egyszerűen viharok várnak ránk, hanem egyenesen egy tornádó, ami felkap, és meg sem áll velünk a másodosztályig. A keret csak tovább gyengült, és az első mérkőzéseink sem kecsegtettek semmi jóval. Aztán viszont jött a csoda. Ennek a részleteibe nem látunk teljesen bele, bár feltételezhető, hogy Herczeg Andrásnak jelentős szerepe volt benne. Egy hosszas veretlenségi sorozattal egyből a dobogó aljára kerültünk, és hirtelen már nem is tűnt annyira fenyegetőnek a kiesés. A tavasszal viszont kiderült, hogy enélkül a menetelés nélkül lehet, hogy most mi lennénk a megye kieső csapata, és nem a Balmazújváros. Az, hogy ebben a szezonunkban az eredmények oldaláról nézve nem csapott le ránk a fejünk felett fenyegető vihar, pont olyan csoda, mint az, hogy tegnap nem kapta el az Újpest-Loki meccset egy második hatalmas zuhé. Ritka kegyelmi állapot az ilyen, aminek az okát megérteni nehéz, de azt annál könnyebb belátni, hogy egyáltalán nem evidens, és nem lehet benne bízni, hogy mindig így lesz.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy levonjuk a következtetést az idei szezonból, és értékeljük reálisan az előttünk álló időszakot. A mostani nyár véleményem szerint sorsfordító lehet a klub jövőjére nézve, pozitív és negatív értelemben egyaránt. A mögöttünk álló hónapok ugyanis megmutatták, hogy egy igazán jó edző egy kis szerencsével párosulva rövid távon elég lehet egy erőn felüli teljesítményhez ebben az NB1-ben, azonban hosszú távon csakis ebben bízni rendkívül veszélyes. Egyrészt nem lesz itt mindig Herczeg András (az országosan is megjelent pletykák Bódog érkezéséről suttognak), másrészt tőle sem várhatjuk el, hogy minden szezonban erőn felüli eredményeket hozzon ki a játékosainkból. Így aztán érdemes a 2017/18-as bajnokság két nagy tanulságát megvizsgálni, és levonni belőlük a következtetéseket:

1. Arcpirítóan sok olyan mérkőzést játszottunk a szezonban, főleg tavasszal, amikor lélektelen, motiválatlan játékot mutatott a csapat. Ha csak ezeket a mérkőzéseket hozzuk (mert szinte mindegyik nyerhető lett volna az ellenfelet elnézve), akkor simán megvan a bronzérem és a nemzetközi kupaindulás. Az más kérdés, hogy ezt szemmel láthatólag senki nem igazán hiányolja a klub környékén.

2. Ahogy már fentebb is írtam, ha az ellenfelünk nem fogott ki nagyon rossz napot, és magyar szinten használható játékosok alkották a keretét, akkor hiába tettük oda magunkat, szinte garantált volt a vereség. Elég megnézni a Vidi vagy az Újpest elleni mérkőzéseinket, és látható ez a tendencia. Ilyenkor egyértelműen kiderült, hogy ez a játékoskeret kevés.

Ebből a két problémából mindkettő orvosolható lenne, de kérdés, hogy vajon lesz-e erre nézve szándék a nyáron. A könnyebb megoldás a második gondunkra kínálkozik: igazolni kellene pár jó játékost. Ha csak a kieső Balmazújváros és Vasas keretét nézem, már akkor is kijelenthető, hogy minden hiányposztunkra tudnánk valakit elhozni ezekből a csapatokból, aki tényleg erősítést jelenthetne. (A teljesség igénye nélkül: Uzoma, Sigér, Vajda, Arabuli, Hangya, Ristevski, Burmeister, Berecz, Gaál. Lehet vitatkozni nyugodtan ezekkel a nevekkel, de a jelenlegi játékosállományunkhoz viszonyítva a többségük biztosan erősítés lenne, ha máshogy nem, a keret mélyítése szempontjából biztosan.) Ahhoz persze, hogy reálisan szóba jöhessenek ezek a játékosok, két feltételnek kellene teljesülnie: egyrészt legyünk hajlandóak ennek érdekében az ésszerű kereteken belül anyagi áldozatot vállalni (értsd: befektetés a jövőbe), másrészt jelentsünk vonzó alternatívát ezeknek a focistáknak. Ez utóbbival pedig elérkezünk a másik problémához, a motiválatlanság kérdéséhez.

Mit mond el egy olyan csapatról, amely a dobogóért és a nemzetközi kupaindulásért küzd, ha a játékosai motiválatlanok? Nem sok jót. És tegyük fel őszintén a kérdést magunknak: tényleg hozzánk igazol majd egy focista, aki ezt látja? Nem hiszem, vagy legalábbis félek tőle, hogy nem. Vagy ha valami csoda folytán mégis sikerül magunkhoz csábítani ezen játékosok valamelyikét, nem lesz-e pár hónap múlva ő is ugyanolyan motiválatlan? Éppen ezért ennek a negatív jelenségnek az eltüntetése mélyebb szinten igényelne változásokat, ehhez sajnos nem elegendőek a tüneti kezelések.

Ha a most következő nyáron a tulajdonosok hajlandóak szembenézni a ténnyel, hogy változásokra van szükség, mert jelenleg olyanok vagyunk, mint egy kis tutaj a viharos, hánykolódó óceánon, amely bármelyik pillanatban felborulhat, elsüllyedhet, akkor lehet esély a változásra és előrelépésre. Ha ez a szembenézés elmarad, akkor ideig-óráig még megúszhatjuk, elevickélhetünk, de előbb-utóbb elkerülhetetlenül lesznek következményei a sok felelőtlenségnek, mulasztásnak.

Beszélhetünk ugyanis arról, hogy sajnos végül nem jött össze a dobogó és a nemzetközi kupa, de nem baj, nagyot küzdöttek a srácok, és jövőre majd még jobb lesz, de ahogy körbenéztem az Újpest elleni meccsen, valahogy nem azt éreztem a szurkolótársaimon, hogy akkora izgalom van bennük, vajon sikerül-e a bravúr, és a mérkőzést követően sem látszott sem a játékosokon, sem a nézőkön az a nagy csalódottság. Persze, tudom, hogy ennek a tétje jóval kisebb volt, mint tavaly, és ettől a kerettől ez is csoda, de valahol talán éppen az a baj, hogy mindnyájan tudjuk a lelkünk mélyén: ez az eredmény túlzottan hízelgő a valóságra nézve.

Mindenesetre egy biztos: adjunk hálát, amiért a Balmazújváros és a Vasas ebben a szezonban magára vállalta a kiesők fájdalmas szerepét, és nem ránk osztották mindezt. Ahhoz viszont, hogy jövőre sem a kiesés, hanem a dobogó lehessen a tét az utolsó fordulóban, már jócskán tenni is kell. A természet elemeit ugyanis nem tudjuk befolyásolni, de a képletes értelemben vett viharfelhők ellen mi is tehetünk.

Köszönöm az egész szezonon át tartó figyelmet és bizalmat kedves Olvasóinknak, és kívánom, hogy a következő szezonban a LokiBlog is „mehessen el egy pozitívabb irányba”. Higgye el nekem mindenki, hogy senki nem vágyik erre jobban nálam.

Hajrá Loki!

Enderson