A keddi kupakiesést követően a szombati mérkőzésnek amolyan „szezonmentési” tétje volt, hiszen a kupadöntő elúszott, így egyetlen célunk innentől a dobogó megszerzése. Bár a Vidi kupagyőzelme esetén a negyedik hely is nemzetközi indulást ér (ez jó eséllyel meglesz), de azért csalódásként élnénk meg, ha idén is a siker kapujában buknánk el mindkét sorozatban. A céljaink életben tartásához minimum egy döntetlenre volt szükségünk Újpesten, de nem ígérkezett ez könnyű feladatnak a mumus otthonában.
Ismét csak közel jártunk a kezdőcsapat eltalálásához a beharangozónkban, az egyetlen változás Varga Kevin kimaradása volt, helyette Csősz kezdett a középpályánkon. Törekedtünk a stabilitásra és a biztonságra, így ismét elővettük a 4-1-4-1-es hadrendet, ismét Takáccsal elöl. A hazaiak kezdőjében nem volt meglepetés, Vignjevic a megszokott kezdőjét küldte pályára, centerben az égimeszelő (és kárpithajú) Traoréval.
Az első tizenöt percben nem történt említésre méltó esemény, ám az már ennyi idő után lejött, hogy fásultan és enerváltan játszunk. Ez nagyban volt köszönhető vélhetően a keddi komoly meccsterhelésnek, egyúttal a kiesés jelentette csalódásnak is, minden esetre most sem tudtunk kettőnél többször pontosan passzolni egymás után, és olyan érthetetlen labdakezelési hibákat láttam a többségtől, ami nem egy dobogóért harcoló csapatra jellemző. Szécsitől és Takácstól minden labda elpattogott, Bódi nem találta önmagát, Ferenczi több labdát adott el a bal szélen, mint az Adidas, Tőzsér meg szinte észrevehetetlen volt. A védőinknek eközben rendre meggyűlt a baja Traoréval, többnyire Pávkovicsra hárult a feladat, hogy párharcokat vívjon az elefántcsontparti támadóval, de nem igazán volt esélye a magasságokból adódó különbségnek hála. Az első komoly lehetőség Zsótér előtt adódott, de távoli lövése elkerülte a kapunkat. Nem sokkal később mi is jeleztük, hogy a pályán vagyunk, de Bódi lövése még annyira sem volt veszélyes, mint Zsótéré.
A 27. percben ért célt először az a taktika, amit az első félidőben erőltettünk: minden labdával Takácsot kerestük elöl, aki a leshatárról próbált kiugrani a hosszan előrerúgott labdákra. Ezek az akciók nagy százalékban azért haltak el, mert Takács eleve lesről indult, vagy ha nem, akkor nem tudta befutni a labdákat. Az említett játékpercben azonban jó indítást kapott a jobb szélen, és mikor a középre adásra került a sor, már ketten várták tőlünk a labdát a tizenhatoson belül, ám a védőről felpörgő labda Pajovics zsákmánya lett. A folytatás inkább újpesti próbálkozásokról szólt, játszi könnyedséggel robogtak át a középpályánkon, de helyzetbe nem tudtak kerülni. Az volt az ember érzése, hogy a két csapat próbálja egymást alulmúlni. Rácz és Kovács is lövőhelyzetbe kerültek, de egyik sem volt veszélyes, a 41. percben viszont egy szabadrúgást követően vezetést szerzett az Újpest: Haris maradt le Litauszkiról, aki becsúszva lőtt gólt öt méterről. A félidőig már nem is változott az állás, hazai előnnyel vonultak szünetre a csapatok.
A második félidőben mindenképp változtatni kellett a felfogáson, és a játékrendszeren is, mert a rugdaljuk előre Takácsnak, oszt’ majd lesz valami elv nem igazán működött az első félidőben… Szerencsére így gondolkodott Herczeg András is, aki előbb Csőszt kapta le az 51. percben, mielőtt megkapta volna a második sárgáját (Kevin érkezett, amivel rögtön váltottunk is 4-4-2-re), majd az 56. percben jött a menetrendszerű Takács-Zsóri csere, amitől a támadójátékunk feljavulását várhattuk. A két cserével és a szerkezetváltással azt értük el, hogy az egyébként sem ütős középpályás védekezésünk még inkább szétesett, így gyakrabban került helyzetbe az Újpest, ám mivel bátrabbak lettünk, így már mi is eljutottunk a hazaiak kapuja elé, aminek egy csapongó játék lett a végkimenetele: szinte kétpercenként alakítottak ki a csapatok veszélyes lehetőségeket, de tegyük hozzá gyorsan, hogy az Újpesté voltak az igazán nagy helyzetek: Rácz Barnabás kétszer is komoly ziccerben találta magát, előbb éles szögből leadott lövését védte Nagy, a kipattanót pedig Traoré nem tudta a hosszún bekotorni. Aztán az elcsúszó védelmünknek hála Rácz üresen vezethette kapusunkra a labdát, ám gyenge és helyezetlen lövését védeni tudta Nagy Sanyi.
Nálunk előbb Szécsi előtt adódott egy lehetőség, ám a védőről felperdülő labdát nem tudta a hosszún a kapuba fejelni. Aztán egy beadás Harist találta meg üresen az újpesti öt és feles tájékán, de ziccerben borzalmasan találta el a labdát. A középpályánk továbbra is átjáróház volt, így az Újpest kénye-kedve szerint kontrázgatott, Nagy Sanyi azonban remekül együtt élt a játékkal, és számtalanszor akadályozott meg újpesti ziccert úgy, hogy hamarabb kiért az indításra, mint a hazai támadók, így szépen tudott takarítani. Bár a kapuig már el tudtunk jutni, nem igazán volt benne a játékunkban a gól, sokkal inkább érett a hazaiak második találata (ami mindent eldöntött volna). Így aztán váratlan volt, amikor a 78. percben egy labdaszerzés után létszámfölényes helyzetben indultunk meg, és Szécsi passzát Tőzsér vágta be szépen 16 méterről. Ez egyébként közvetlenül az után történt, hogy kétségbeesésében Kinyiket cserélte be támadónak (!) vezetőedzőnk.
A gól után picit lenyugodtunk, Kinyik is hátrébb húzódott, és inkább a középpályán próbált labdát szerezni. Az Újpest nem elégedett meg az egy ponttal, így jobban kinyíltak, ennek köszönhetően pedig előttünk is adódtak veszélyes ellentámadások, de mindig rossz megoldást választottunk az utolsó passzok előtt (jellemző volt, hogy Kevin most is ellőtt távolról két ígéretes lehetőséget). A slusszpoén így is a hazaiaké volt, a ráadásban egy beívelés után szabadon fejelhetett az egyik lila mezes játékos, ám a közelről jövő fejest hatalmas bravúrral tolta ki Nagy Sándor, feltéve ezzel a koronát a tegnapi teljesítményére. Maradt az 1-1, rendkívül értékes egy pontot szereztünk, de nem jó játékkal.
Osztályzatok:
Nagy Sándor – 8 
Az első játékrész még nem róla szólt, a második annál inkább: három nagy védés ziccerben (különösen a harmadik volt bravúros a végén), és legalább 3-4 nagy hazai lehetőséget akadályozott meg azzal, hogy kvázi „sweeper keepert” játszva jól együtt élt a játékkal, és jött ki takarítani az újpesti indítások után. A gólról nem tehetett, a kirúgásai viszont ma sem voltak pontosak, főleg az első félidőben. Ettől függetlenül az egy pontot neki köszönhettük, így joggal lett ő az MVP.
Bényei Balázs – 3
Nem tetszett a játéka, az első félidőben fel sem tűnt, hogy a pályán van, a másodikban is olyankor vettem észre, mikor például a bedobásnál az ellenfélnek dobta be a labdát a térfelünkön. Kusnyír pedig már megint nem volt keretben sem…
Szatmári Csaba, Pávkovics Bence – 5
Most együtt értékelném a két belső védőnket, mert nem éreztem különbséget kettejük játéka között. Az első félidőben még jól zártak ketten középen, felvették a harcot és fejpárbajokat Traoréval, a második játékrészben viszont főleg miután kicsit kinyíltunk, többször is ziccerbe tudtak kerülni a hazaiak. Összességében közepes teljesítményt nyújtottak mindketten.
Ferenczi János – 3
Az első félidei játéka jobban megmaradt, az ugyanis borzasztó volt, jó néhány labdát elszórt, gyertyákat rúgott, pontatlan volt, bár az egész csapatra jellemző volt. A másodikra talán egy picit javult a teljesítménye, de így is felejthető volt.
Tőzsér Dániel – 5
A gól miatt jár a plusz, azonban sokatmondó, hogy azt leszámítva mintha a pályán se lett volna, de tényleg, a nevét nem nagyon lehetett hallani, még a pontrúgásoknál sem tűnt fel, hogy ő is ott van a játékosok között.
Bódi Ádám – 3
Ez most egy erősen felejthető, már gyengének titulálható produkció volt tőle. Sajnos a legtöbb támadásunk rajta halt el, talán őt viselte meg legjobban a keddi kiesésünk, mert fejben mintha nem a pályán lett volna.
Csősz Richárd – 3
Szintén nem játszott jól, ráadásul kis híján ki is állították, ami után gyorsan le is cseréltük őt. Folyamatosan „úton volt”, késve ért oda a labdás játékoshoz, és durván is játszott.
Haris Attila – 3
A gólnál őt rázta le Litauszki, a második félidőben ajtó-ablak helyzetben ziccert rontott, mintha be lenne oltva gól ellen, mert nagy helyzetben általában a kaput se találja el. Talán Lokis karrierjének legrosszabb meccse volt ez.
Szécsi Márk – 3
Katasztrófa volt a játéka, főleg az első félidőben: ekkortájt talán 3 átadásából kettő rosszul sikerült, elpattogtak tőle a labdák, folyamatosan dobálta magát. A gólpassza javítja az összképet.
Takács Tamás – 3 
Elöl álldogált, de többnyire lesen tartózkodott. Az első félidőben az volt a taktikánk, hogy felívelgettünk rá minden labdát, aztán uccu neki. Ebből egy alkalommal tudtunk helyzetet kialakítani, az mondjuk kár, hogy kimaradt. Legemlékezetesebb megmozdulása az volt, mikor a labdalevételével indította az újpesti kontrát az első félidő végén…
∼•∼
Varga Kevin – 4
Két momentum maradt meg tőle, két távoli lövés, amiből az egyik veszélyes volt, a másiknál meg passzolhatott volna a jobb helyzetben lévő társnak.
Zsóri Dániel – 0
Nagyon kevésszer találkozott a labdával, nem is könnyű dolga egy olyan csapatban, ahol szinte egyedül kell birkóznia az ellenfél védőivel. Balgaság lenne tőle várni a meglátást, egyelőre szokja csak az NB I légkörét.
Kinyik Ákos – 0
Elkeseredett lépés, amikor a középső védőt cseréljük be előre, hátha egy beadást be tud fejelni. Szerintem ez volt a célja Herczeg Andrásnak, amikor beküldte, mert rögtön a gólunknál ott ólálkodott Zsóri mellett. Aztán az egyenlítésnek is köszönhetően hátrébb játszott, de nem a védelemben, sokkal inkább a középpályán. Sokatmondó, hogy majdhogynem hasznosabb volt abban a tíz percben, mint Takács.
∼•∼
Herczeg András
Továbbra is kihozza a maximumot a keretből, vagy még annál is többet. Ma bejöttek a húzásai, jókor hozta le Csőszt, és a formációváltás is meghozta az eredményét, ráadásul a végén Kinyik behozatala is jól sült el.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Az első félidő szinte értékelhetetlen volt, a második félidő viszont a csapongó játék és a gyenge középpályás védekezés miatt élvezetes volt a sok helyzet miatt. Két gólt láttunk, és összességében sok helyzetet, de a színvonal nem volt egetrengető, mindez egy közepes élvezetességű összecsapást eredményezett. Nagyon gyenge produkció volt ez tőlünk, főleg az első félidőben, a másodikban valamelyest feljavultunk, de a gólunk így is némileg váratlanul született. Amiről beszéltem a keddi meccs után is: hosszú távon le kell vetkőznünk a kis csapat szerepet, és nem mindent a kontrákra meg a pontrúgásokra feltenni. A bíráskodásra ma sem nagyon lehetett panasz, legfeljebb egy-két elmaradt sárgát kérhetnek rajta számon a csapatok, illetve ha szőrös szívű lett volna, akkor Csőszt kiállítja.
Az osztályzatokból is jól leszűrhető, hogy mennyire nem volt rendben a játékunk, főleg a középpályától előrefelé. Nem is emlékszem, hogy osztottunk-e ki ilyen alacsony pontszámokat olyan meccsen, ahol nem kaptunk ki. Dicséretes az egy pont, és bravúros is, de ez megint egy kiszenvedett egy pont volt, amit Tőzsér szép góljának, de főként Nagy Sanyi elképesztő bravúrjainak köszönhettünk. Szóval kezeljük helyén a dolgokat, de ez mindkét irányba igaz: ne szálljunk el az egy ponttól, mert egy adag szerencse meg kimagasló kapusteljesítmény kellett hozzá, viszont becsüljük is meg egyúttal, mert sokat érhet, ráadásul egy összeszokottabb, és papíron jobb csapat otthonból hoztuk ezt el, akik ráadásul a mumusaink.
Így bár összességében a pályán mutatott egyéni teljesítményekkel én személy szerint nem vagyok elégedett, de jár a piros pont a csapatnak, amiért nem törtek össze 1-0 után, és vissza tudtunk kapaszkodni, egyúttal pontot menteni egy nehéz ellenfél ellen. Remélhetőleg ők is helyén kezelik és megbecsülik ezt az egy pontot, innentől ugyanis a saját kezünkben van a sorsunk a dobogót illetően. Azt pedig ha sikerülne elérni, akkor egy rossz szavunk nem lenne a szezon végén. Ennek érdekében jövő héten kötelező győzni a Kisvárda ellen!
(fotók: dvsc.hu)
