A múlt heti fájó vereség megint visszarángatott minket a realitás talajára, így a felcsúti vendégszereplésünk előtt legfeljebb abban reménykedhettünk, hogy az esélyesség terhe nélkül mintha jobban menne nekünk. Márpedig ezen a mérkőzésen még pontszerzésre sem nagyon lehetett számítani, hiszen a hazaiak egy esetleges győzelemmel átvehették volna a vezetést a tabella élén, miközben mi egyértelműen egy kiesőjelölt csapat vagyunk, kár ezt szépíteni. Mégis, a Fradi és a Vidi után a felcsútiak sem jelentettek akadályt, így ezúttal mi lettünk a forduló egyik nyertese.
A PAFC ellen 2018-ban sikerült utoljára győznünk, azóta sorozatban öt bajnokin maradtunk ellenük nyeretlenek. És nagyon nem úgy tűnt, hogy ez a sorozat most szakad majd meg, mivel a Fradi botlása után egy esetleges győzelemmel a fejér megyeiek a tabella élére állhattak volna. Bajnokesélyes fogadja a kiesőjelöltet: országos 1-es. Ráadásul a forma sem mellettünk szólt: a Vidi elleni bravúros győzelmet hamar elfeledtettük egy kiütéses, 4-1-es Mezőkövesdtől elszenvedett vereséggel. Nem csoda tehát, hogy három helyen is változtatott Carrillo a csapaton, az viszont talán meglepő lehetett, hogy miként tette ezt: kikerült Hrabina, Baranyai és Ugrai, helyettük Gróf, Poór és Bódi kezdett.
A találkozó első perceiben a hazaiak többször is megverték a védelmünket, főleg a baloldalon, azonban minden ilyen esetet megúsztunk. A 10. percben Dzsudzsák szabadrúgása a felcsúti védő kezéről vágódott le, de a VAR meglepően hamar úgy döntött, hogy nincs itt semmi látnivaló. Sebaj, hamarosan mégis lett! A 18. percben Dorian Babunski gyönyörű cselek után higgadtan tekert félmagasan a hosszú sarokba, meglepetésre megszereztük tehát a vezetést! Nem sokra rá Deslandes szlalomozott át a védők között, majd viszonylag tiszta lövőhelyzetben eltörte a labdát. Ezt követően kiegyenlítődött a játék, de igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem adódott a játékrész hátralévő részében.
A második félidőben sokkal mélyebben behúzódtunk a kapunk elé, és ezzel fokozódott a nyomás a védelmünkön. Ettől függetlenül kb. a 65. percig ez helyzetekben nem mutatkozott meg, és azt követően is csak egy pontrúgás után tudott a hazai csapat veszélyeztetni, de azt lehetett érezni, hogy nem jó az irány, ebben a nagyon defenzív felfogásban ugyanis ilyenkor mindig ott a hiba lehetősége. Aztán mégsem az történt, amire számítani lehetett: egy gyönyörű Dzsudzsák ívelést Bódi tett le szépen Baráthnak, aki kísértetiesen hasonlóan játszotta be középre, mint tette azt a második gólunk előtt még a Vidi ellen, és ezúttal Dorian Baunski érkezett a labdára, megszerezve a mérkőzésen a második találatát. A középkezdés után kis híján egyből szépített a PAFC, azonban Deslandes sokadik szép mentését mutatta be a mérkőzésen. A 78. percben eldönthettük volna a mérkőzést: a csereként beállt Baranyai egy gyönyörű megkerülős csellel elfutott a szélen, beadását tisztázták, de Dzsudzsákhoz került a labda, akinek beadását az időközben szintén pályára lépő Tischler közvetlen közelről a kapusba fejelte. A 86. percben viszont majdnem visszajött a meccsbe ellenfelünk: Szolnoki szöglet utáni fejese a kapufán csattant, majd a gólvonalról a nem sokkal korábban behozott Ugrai vágta ki. Az utolsó percekre nagyon beszorultunk saját kapunk elé, de megúsztuk a veszélyes hazai pontrúgásokat, így meglepő és bravúros győzelmet arattunk Felcsúton.
A mérkőzés legjobbja választáson meglepne, ha nem a duplázó centerünk, Dorian Babunski győzne, de rengeteg jó egyéni teljesítményt láthattunk az övén kívül is. A védelmünkből kiemelném Deslandes és Pávkovics párosát, akik nagyon stabilan, jól játszottak. A középpályán Baráth egész meccsen hatalmasat küzdött, ráadásul gólpasszt is jegyzett. Dzsudzsák gyönyörű labdákat osztogatott, Bódi pedig nagy szívvel, alázatosan játszott. A cseréink közül a két fiatalt, Bényeit és Baranyai emelném ki, akik remekül szálltak be a mérkőzésbe, érett focit mutatva. De fontos leszögezni: csapatként voltunk a legjobbak ezúttal.
Záró gondolatok:
Számos olyan tényező van, amikben egyértelműen fejlődtünk Carrillo alatt, de ezek közül is kiemelendő a szervezettség, aminek köszönhetően a védekezünk is jobban néz ki összességében. Ezen kívül az is tetszik, hogy előbb-utóbb minden játékosunk megkapja az esélyt, és az edzői stáb forgatja a csapatot, ügyelve az egyensúlyra. Egy dologban viszont muszáj még előrelépnünk, annak érdekében, hogy kézzel fogható eredménye legyen mindezeknek: tudni kell hozni a kötelezőt is. A mentális teherrel ugyanis még nem tud mit kezdeni a csapat, pedig a közvetlen riválisaink ellen szerzett pontok mindig sokkal értékesebbek, mint az ilyen bravúrok, vagy másként fogalmazva: az ilyen bravúrok akkor érnek igazán sokat a tabella szempontjából hosszú távon, ha a nyerhető mérkőzéseken is jól szerepelünk. Márpedig jelenleg úgy tűnik, mintha még mindig nem tudna a csapat azzal mit kezdeni, ha érzi az elvárást; a kvázi tét nélküli találkozókon rendre jobb játékot mutatunk. Emiatt pedig igazi tippmixgyilkos csapat vagyunk; az esetek többségében olyan eredmény születik a meccseinken, aminek köze nincs a papírformához.
Félreértés ne essék, óriási siker és eredmény ez a győzelem Felcsúton, és nagyon örülök neki. Jól jelzi a győzelmünk értékét. Rég vártunk erre a diadalra, hasonlóan a Fradi és Vidi ellenihez, és óriási fegyvertény, hogy ilyen rövid időn belül a csapat ennyi negatív tendenciát tudott átadni a múltnak. De ne legyenek kétségeink: jövő héten, az MTK ellen legalább ennyit, vagy még sokkal többet kell majd tenni a sikerért, és ha a kék-fehérek ellen diadalmaskodni tudnánk hazai pályán, az tenné fel a koronát erre a mostani bravúrra.
Kívánom Carrillonak és stábjának, hogy ezt a mentális gátat át tudják törni a csapatnál, és az, hogy van esélyünk egy mérkőzésen, tudjon plusz motivációt (és ne terhet) jelenteni. Ha mindez megtörténik, akkor tényleg minden kétséget kizáróan mondhatjuk majd: a spanyol tréner az elmúlt évek legjobb debreceni igazolása.
Hajrá, Loki!
Enderson
