LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Továbbra is reménykedhetünk a dobogóban?

Vélhetően nem sokkal a költészet napja után fog kimenni ez a beharangozó, így ahhoz méltó kérdéssel indítok, amely remélhetőleg a péntek esti találkozó lefújása is érvényben marad és reménykedhetünk egy bronzéremben, amelyet utoljára a 2018-2019-es szezonban értünk el még Herczeg András irányításával. Ahhoz, hogy ennek a kérdésnek még továbbra is létjogosultsága legyen, a mostanság pocsék formában futballozó Felcsútot kellene legyőzni, akikkel szemben komoly elszámolnivalónk van.

Hogy mást ne mondjak, a Magyar Kupáról szövögetett álmainkat pont ők foszlatták szét, habár ők sem tudtak mit kezdeni ezzel, hiszen egy roppantmód balszerencsés Bartolec öngóllal – nincs jobb szó rá – tökön lőtték magukat. Így némileg váratlanul a ZTE került be a kupadöntőbe. Ezen kívül az elmúlt hetekben a bajnokságban is rájuk jár a rúd, hiszen hétvégén az ezüstérmes pozícióban lévő Kecskemét tartott egy kis futball sulit az „akadémistáknak” a 3-0-ás lila-fehér győzelem alkalmával. Ezt megelőzően idegenben Kisvárdán kétgólos hátrányból álltak fel, ami csak egy pontot ért Hornyák Zsolt legénységének, de hogy tavasszal mennyire is rapszodikusan teljesítenek a PAFC játékosai, elég megemlíteni, hogy a Ferencvárost például saját pályáján verték meg 2-1-re, míg az Újpesttel gyakorlatilag felmosták a gyepet a Pancho Arénában, amikor 5-1-re nyertek. A némileg gyengébb eredmények után az 5. helyen álló felcsútiaknál máris edző- és sportigazgató váltásról (Szergej Kuznyecov, Kovács Zoltán) cikkeztek a sportoldalak, de erre vélhetően csak a bajnokság vége után kerülhet sor.

Ezzel szemben a negyedik helyezett és 40 pontos DVSC éppen egy győzelemnyi fórban van soron következő ellenfelével szemben, így kulcskérdés, hogy minimum a pontszerzés sikerüljön a Nagyerdei Stadionban. Azonban ha az érmes álmainkat szeretnénk továbbra is életben tartani, biztosra kell mennünk és a nagyon fontos mezőkövesdi sikerünkből táplálkozva azt mondom, hogy csak győzelmekkel tudjuk tartani a lépést az élbollyal és közben bízni kell a körbeverés intézményében is.

Szrdjan Blagojevicnek ezúttal is főhet a feje az összeállítás miatt, hiszen Varga József bokaszalag szakadás miatt jó időre harcképtelenné vált és nem jött jól Dusan Lagator idénybeli első piros lapja sem, valamint kérdéses a spanyol játékosunk, Christian Manrique pénteki szerepvállalása is. Éppen ezért nem is merem megtippelni a kezdőnket, de úgy gondolom, hogy nagy valószínűséggel Ojediran foltozhatja majd be a középpályán keletkezett lyukat, amennyiben Manrique nem lesz játékra alkalmas állapotban, a többi poszton nem várható változás a múlt heti kezdőhöz képest.

Ami a két csapat egymás elleni találkozóit illeti, a tavalyi évben mindkétszer 1-1-es döntetlenre végeztek felek egymással a bajnokikon a Nagyerdőn, legutóbb hazai környezetben 2018 októberében Könyves Norbert és Albion Avdijaj góljainak köszönhetően sikerült legyőzni a Felcsútot.

Egy szó, mint száz: Ideje lenne már megint győzni ellenük! A péntek este 8 órától kezdődő mérkőzést szokás szerint az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

HAJRÁ LOKI!