Az ötödik fordulóban az újonc MTK-t fogadtuk, tehát újabb hazai meccs következett. Ez a tény, valamint a könnyűnek hitt ellenfél kecsegtetett mindenkit a 4/4-es rajt reményével. Azt már az eddigi meccseken is láthattuk, hogy döcög a gépezet, hiába a simának tűnő győzelmek, de eddig rá lehetett fogni a kettős terhelésre. Most viszont a szezonban először volt úgy egy (majdnem) teljes hetünk felkészülni a következő mérkőzésre, hogy már nem motoszkált a fejekben egy későbbi, fontosabb nemzetközi megmérettetés. Hogy végül a túlzott önbizalom, a tikkasztó hőség, vagy pusztán a balszerencse vezetett-e odáig, hogy végül simának mondható vereséget szenvedtünk, annak próbálok utána járni.
A kezdőt nézegetve bő egy órával a kezdés előtt, rögtön feltűnő volt Babunski hiánya. Róla már sokat beszéltünk, hogy amennyiben nem hosszabbít szerződést, őt most a nyáron értékesíteni kell. Vélhetően ez is volt vele a terv, de addig itt akarták őt tudni, amíg érdekeltek vagyunk a nemzetközi porondon. Hogy ez végül jó döntés volt-e, az már nem fog kiderülni. Ami tény, hogy Babunski nem kezdte ihletett formában a szezont, és akkor finoman fogalmaztam. Hogy ez annak szólt, hogy fejben ő már máshol járt, és tudat alatt picit féltette is magát egy esetleges sérüléstől, vagy puszta formahanyatlásról volt szó, azt nem tudom, de nem is igazán érdekes. A meccs előtti interjúkból aztán kiderült, hogy a mostani hiányának oka az valóban a küszöbön lévő távozása, gyakorlatilag kész tényként kezelhető, hogy eligazol; a hírek szerint Svájc felé veszi az irányt, a Grasshoppersbe szerződhet.
Szerintem hiba lenne őt az idei pár meccse alapján megítélni, és koloncnak elkönyvelni. Sokan nem szerették őt, és nem tudták értékelni azt a melót, amit egyébként beletett a meccseinkbe (főleg tavaly, Blagojevics érkezése után). Persze szokás mondani, hogy egy csatárt a góljai minősítenek, de szerintem összetettük volna a két kezünket, ha az elmúlt tíz évben olyan csatáraink lettek volna, akik másfél év alatt 18 gólt szereznek… Reméljük, hogy nem fogjuk megérezni a hiányát, de aki szerint nem kell őt pótolni, mert házon belül megoldjuk, azzal nem értek egyet. Bárány egyelőre csak 60 perces játékos, és egy időzített bomba abból a szempontból, hogy ismerjük mennyire sérülékeny. Mance pedig nekem kevésbé tűnik a rendszerbe illeszkedő játékosnak, egyszerűen kevésnek érzem.
Na de vissza az MTK elleni meccshez. A fiatalpercek grindolása miatt Baranyai ezúttal is kezdett, a balhátvéd viszont ezúttal Kusnyír lett – értem a logikát ebben, Manrique ugyanis nem nézett ki jól a védelem bal oldalán a Kisvárda ellen, meg ő egyébként is sokkal nagyobb hasznára tud lenni a csapatnak a középpályán. Bár tegyük hozzá, ezúttal (is) pocsék napot fogott ki, függetlenül attól, hogy hol játszott. A védelem tengelyében Dreskovic párja ezúttal is Mojzis volt; ebben pedig pusztán annyi a logika, hogy ő egy bal lábas játékos, ebbe a játékrendszerbe pedig nem árt, ha a baloldali belső védőd ballábas (a passzjáték miatt). Ezért is játszott viszonylag sokat Deslandes tavaly, bár ő elég labdaügyetlen játékosnak számít, így a végén már inkább „kényszerből” két jobblábas védő alkotta a védelmet. A széleken ezúttal Kyziridis és Domingues kezdtek, talán a két legjobb formában lévő játékos az eddig látottak alapján. Babunski hiányában pedig Bárány volt az egyetlen támadónk elöl.
Óriási hőségben kezdődött a találkozó, de ezt már tudtuk napokkal ezelőtt, hogy így lesz. Bekaphatják az MLSZ-nél meg az MTVA-nál, hogy ebben a hőségben ilyen időpontra tesznek mérkőzést, de tényleg. Konkrétan a C szektorokban meg lehetett dögleni a tűző napon (azt nehezen hiszem el egyébként, hogy 4400 néző volt… jó volt az maximum 3 ezernek is, és már a hétfőn kiírt nézőszám is többnek tűnt a valósnál a helyszíni beszámolók alapján). És akkor csodálkozunk, hogy egyes játékosok elég tompák voltak a meccsen. Bár profi sportolókról beszélünk, de ők is emberek, és simán el tudom képzelni, hogy 1-2 játékos teljesítményét ez is befolyásolni tudja, pláne ha nincs hozzászokva az ilyen klímához. A lényeg, hogy ettől függetlenül a hetedik percben egy nagyon szép akció után megszereztük a nagyon fontos vezetést: Kyziridis ugratta ki Bárányt, aki egy tipikus „Bárányos” gólt szerzett: kiváló ütemben fordult le a védőjéről az üres területbe, megnyerte a maga kis párharcát az őrzőjével szemben, majd a kapott labdát eltolta Demjén mellett és az üres kapuba helyezett.
Ilyenkor jöhetne az a frázis, hogy a korai vezetés megnyugtatott minket, elkezdhettük játszani a saját kis játékunkat, a bekkeléssel készülő ellenfél kénytelen bátrabb játékkal előrukkolni, amit mi szépen kihasználunk és felőröljük őket hazai pályán. Ja, ennek kellett volna jönnie hétfőn a Kisvárda ellen is, de ott sem ez történt, és most sem, csak most sokkal hamarabb és kegyetlenebbül büntetett az ellenfél. Ráadásul tálcán kínáltuk nekik a lehetőségeket ehhez: alig két perce vezettünk, amikor a Megyeri által felpasszolt labdát Bárány hanyag mozdulattal passzolta el a térfelünkön, az akcióból pedig szögletig jutott az MTK. A kabaré pedig innentől indult csak be igazán, a középre tekert labda az ötösünkön belül pattogott ide-oda, de senki nem bírta kibikázni, pedig legalább három emberünknek is lett volna erre lehetősége, így végül Bobál vágta be tíz méterről az elé pattanó labdát.
És eltelt újabb 2 perc, mi pedig újabb gólt ajándékoztunk a vendégeknek. Megint egy eladott labdából indult a dolog, Kyziridis passzát Loncar nem tudta jól átvenni a félpályán, az elpattanó labdával Németh indult meg, és Bognárral ketten kijátszották a teljes védelmünket. A gólpassz előtt még Mojzist is csúnyán megverte egykori minimálbéres támadónk (a faszért nem lehetett ott lerántani egy sárgáért, már bocsánat), a kapott labdát pedig Bognár be is vágta éles szögből. Ez így hidegzuhany volt a 40 fokban, 12 perc után már 1-2 állt az eredményjelzőn. Ugyan mindkét találatot visszanézte a VAR, de nem volt semmi olyan tényező, ami miatt bármelyiket is érvényteleníteni kellett volna.
Bevallom, ekkor még nem estem kétségbe. Bár bosszantó volt, hogy ilyen könnyen adtunk két gólt az ellenfélnek, de még mindig a meccs nagyon korai szakaszában voltunk, és úgy éreztem, hogy ebből még simán fel tudunk állni. Persze nehéz dolgunk lesz innentől, hiszen az látszott szinte a középkezdés után, hogy a vendégek masszívan, fegyelmezetten visszaálltak a térfelükre, amikor nálunk volt a labda. Öt védővel teljesen zárták a területeken, és meggyűlt a bajunk az építkezéssel, akárcsak a Kisvárda ellen. Nem véletlen utaltam már erre többször, amíg az elmúlt években bátran jöttek támadni az ellenfelek a Nagyerdőre, most a Blagojevics-féle Loki egyik komoly ellenszere az, ha egy csapat zártan, fegyelmezetten védekezve próbálja túlélni a rohamainkat (amiket ma túlzással sem lehetett rohamoknak nevezni), miközben várnak az olyan lehetőségekre, amiket ma is kihasznált az MTK. A hiba ugyanis benne van a játékunkban, és mindig is benne lesz. Ezt el kell fogadnunk, hiszen ha nem hibáznának a játékosok egy ilyen játékstílusban, akkor nem az NB I-ben fociznának.
Jól hangzik, hogy egy Man. City százszor gyorsabban és labdabiztosabban járatja a labdát, de nem véletlen vannak azok a játékosok ott, és ezek pedig itt.
És amikor valaki azt mondja, hogy de akkor miért nem játszunk mást, akkor felteszem a kérdést: mé’, a Gyúrcsány jobb vót? az ívelgetés meg a kontrázgatás jobb volt? Nekem konkrétan hányingerem volt attól a játéktól, amit Carrillo idejében játszottunk, de el tudtam fogadni, mert akkor az kellett a bennmaradáshoz. De utáltam meccsre járni, mert nem szórakoztam jól, mert mindig gyomoridegem volt, hogy mikor kapunk ki megint, hogy mikor kerülünk megint a vonal alá. Most viszont van egy fasza stílusunk, sokszor látványos játékunk, és ami fontos, hogy mindez EREDMÉNYES. Ne feledjük már, hogy ezzel a focival lettünk kiesőjelöltből bronzérmesek! Úgyhogy egy nagy francokat kell ezt kidobni. Csiszolni kell rajta, finomhangolni.
Vissza a meccshez. Az első félidő szinte eseménytelenül pörgött le, helyzetekig sem nagyon jutottunk. Szerintem több játékosunk is borzasztó napot fogott ki, a hőség, vagy épp a fáradtság miatt, azt nem tudom, mindenesetre azok játszottak a legrosszabbul, akik idén eddig a legtöbb percet töltötték a pályán. Konkrétan Manriqueről és Loncarról beszélek, a két hatosunkról, akik mintha pályán se lettek volna, és ez sokszor szó szerint értődött, ugyanis átjáróház volt kettejük között/mellett a középpályánk, emellett pedig rengeteget hibáztak labdával is – elég csak Loncar bénázására gondolni a második gól előtt. Szerintem mindkettőre ráférne egy kis pihenő, és lennének is helyettesek. Lagator egyébként szerintem nagyon hiányzott most a középpályáról.
A szünetben kettőt cseréltünk, Bódi és Bévárdi jöttek: a két lecserélt Kyziridis (ezzel nem igazán értettem egyet), valamint Baranyai voltak (ezzel már igen, sajnos nem játszott jól). Szerkezetileg annyi változott, hogy a balhátvéd poszton elég idegenül mozgó Kusnyír húzódott át a saját oldalára, Bévárdi pedig balhátvédnek érkezett, akárcsak hétfőn a Kisvárda ellen. A második félidő első 5-6 perce hajtós, tetszetős volt, ekkor még elhittem, hogy meg tudjuk fordítani a meccset. A két cserénk nagyon jól szállt be, minden támadásunk a bal oldalon futott az ő közreműködésükkel, és láttunk is szép támadásépítéseket, megmozdulásokat, beadásokat tőlük. Az egyik ilyenből Bárány csúsztatott nem sokkal a kapu fölé, majd pár perccel később ismét ő fejelt, amit ezúttal már Demjén védett bravúrral. Történt mindez az ötvenedik percben, és akkor nem hittem volna, hogy ez lesz az utolsó komoly lehetőségünk a meccsen…
A lendületünk ugyanis innentől alábbhagyott, és folytatódott a „kínlódás” a pályán. Nem tudtunk helyzeteket kialakítani, és ezúttal a rögzített szituációkból sem tudtunk veszélyeztetni. A 62. perces Bárány – Mance cserét sokan nem értették ott a helyszínen (egyébként én sem feltétlen), de azt látni kell, hogy Donát nem bír még többet 60 percnél, ez látszódott is már rajta. Az persze más kérdés, hogy hátrányban, az újonc ellen ildomos-e csatár helyett csatárt hozni. Mindenesetre a beálló Mance a világon semmit nem csinált a rendelkezésére álló fél órában. Ráadásul a csere után egy perccel megkaptuk a harmadik gólt is, és megint egy eladott labdából indult az egész. Konkrétan a bedobást végeztük el rosszul a saját térfelünkön, a megszerzett labdával pedig az ápolás miatt pillanatnyilag emberhátrányban játszó (!) MTK 2-3 labdaérintésből ziccerbe került. Némó ezúttal Dreskovicsból csinált hülyét egy óriási megkerülős csellel, a befejezése pedig Bárányéhoz hasonló volt.
A hajrában egy bátrabbnak kinéző Loncar – Szécsi cserével próbálkoztunk (miért is nem kellett őt lecserélni mondjuk már a szünetben?), de ekkor már mindegy volt, a harmadik találat után éreztem, hogy innen már nem jövünk vissza. Erőlködés és kínlódás volt innentől kezdve, nem volt benne a játékunkban a gól. A kérdés csak az volt, hogy belefutunk-e egy hasonló zakóba, mint a Rapid ellen. Mivel az MTK nem nagyon erőltette a támadásokat, csak igyekeztek tartani a kétgólos előnyüket, így végül ez nem következett be, de így is egy sok szempontból kínos és kijózanító pofon volt ez. És ezúttal sajnos szó érheti a ház elejét abból a tekintetből is, hogy hozzáállásbeli problémák is kiütköztek talán néhány játékoson. Nem azt mondom, hogy alibi foci volt, de mindenesetre fegyelmezetlen volt sok játékos ezen a mérkőzésen.
Az elmúlt egy évben nagyon el lettünk kényeztetve. Én még emlékszem, hogy 1.5 éve összetettük a kezünket a kikínlódott három pontokért, most pedig hullámvölgyről, válságról beszélnek sokan annak kapcsán, hogy „csak” döcögve nyerjük a meccseinket. Kiismerték a játékunkat? Lehet, de még így is sikerült harmadik helyen végezni, és az első három meccset behúzni. Változtatnia kéne Blagojevicsnek? Kell, sőt, változtatott is. Bár ránézésre ugyanazt játsszuk egy éve, de folyamatosan finomhangolja a taktikát. Fel kéne adni ezt a stílust, amit ő képvisel? Na ez az, amire már baromi nagy NEM a válaszom, és utaltam is rá fentebb. Épp ennek köszönhetjük, hogy itt tartunk, akkor miért dobnánk ki a kukába?
Megint kezd kiütközni a debreceni közeg sajátossága: Blagojevics nem a „mi kutyánk kölyke”, így már akkor elveszti sokak bizalmát, amikor rohadtul nem szolgált még rá. Hetek, hónapok óta mást sem olvasok a különböző fórumokon, kommentszekciókban, csak hogy mindenért ő a hibás. Miért ez játszik, miért nem az játszik, miért ezt játsszuk, miért cserélt, miért nem cserélt, miért ezt erőltetjük… Győzelmek után is mindig találni valamit, amibe bele lehet kötni. Ez megint a sokat emlegetett Szalai Ádám effektus. Blagojevicset majd akkor fogja a közeg nagyra értékelni, amikor már nem lesz itt. Csakhogy ne legyen igazam, de ha ő nem lesz itt, akkor nem lesznek ilyen eredmények, mint amilyenek most vannak (ne feledjük: még mindig dobogón vagyunk, eggyel kevesebb lejátszott meccsel, és tavaly bronzérmesek lettünk!!!!). Nem véletlen utalt erre Marco Rossi sem egy pár héttel ezelőtti nyilatkozatában, amiből hadd idézzek:
„Ami a Debrecent illeti, az edzőjük kiváló munkát végzett tavaly, csapatidentitást alakított ki. A mérkőzéseiken világosan látszik, mit akarnak játszani, mi az elgondolás a különböző játékfázisokra, és ez fontos dolog. Tehát úgy hiszem, jó a csapat, de úgy látom, a hozzáadott érték elsődlegesen a mester személye.”
És itt a lényeg. Ugyanez a csapat másik edzővel rohadtul nem lenne ilyen eredményes, még lehet akkor sem, ha ugyanezt a stílust erőltetné. Jelen pillanatban az edző személye adja hozzá azt a pluszt, ami az eredményességünket jelenti. Ami miatt tavaly meglett a bronz, ami miatt 3 győzelemmel rajtoltunk idén. Mert bár szeretnénk azt hinni, de összességében ez a játékoskeret még mindig nem emelkedik ki annyira a mezőnyből, hogy bármiféle megerőltetés nélkül átgyalogoljon mindenkin és simán dobogós legyen. Hasonló a helyzet egyébként Kecskeméten is: adott egy közel sem kiemelkedő keret, csupa NB II-ben meg NB III-ban pallérozódott játékossal, akik két év alatt két osztályt léptek, és rögtön ezüstérmesek lettek az első NB I-es évükben. És ez Szabó István személyének köszönhető. Ha nem ő lenne ott az edző, akkor nem azt mondom, hogy sima kiesők lennének, de alighanem a bennmaradásért küzdenének. Úgyhogy tessék értékelni azt, hogy egy ilyen jó vezetőedzője van a Lokinak, hosszú évek után először, és ne azon vekengjen a tömeg pár rosszul sikerült meccs után, hogy ideje lenne edzőt váltani…
Irreálisak az elvárásaink? Lehet, talán még mi is átestünk a ló túloldalára, amikor ezüstéremről meg a Fradi kihívásáról beszéltünk. De látszik egy világos elképzelés, egy építkezés, amin tavaly elindultunk. Ezt butaság lenne egy rosszul sikerült periódus után kikukázni.
Vasárnap pedig a Kecsó ellen lehet javítani; ez lesz az első igazi erőfelmérő. Az első három meccs talán elhitette velünk azt, hogy idén tök simán a top3-ban végzünk majd, de mostanra talán a tabella is beárazta azt az első három meccset… Persze szó se róla, korábban meggyűlt a bajunk a kötelező győzelmek abszolválásával is, szóval számomra már az is nagy szó, hogy ezzel idén nem volt eddig bajunk – még felforgatott kezdőkkel sem!
