
Az ötödik fordulóban az újonc MTK-t fogadtuk, tehát újabb hazai meccs következett. Ez a tény, valamint a könnyűnek hitt ellenfél kecsegtetett mindenkit a 4/4-es rajt reményével.…
Az ötödik fordulóban az újonc MTK-t fogadtuk, tehát újabb hazai meccs következett. Ez a tény, valamint a könnyűnek hitt ellenfél kecsegtetett mindenkit a 4/4-es rajt reményével.…
A hétfői, Kisvárda elleni fölényes győzelemmel pozitív választ kaptunk a csapattól arra vonatkozóan, hogy mennyire viselte meg őket a csúfondáros Rapid elleni vereség. Innentől marad a…
Jellemző volt a tavalyi Carrillo-féle Lokira, főleg tavasszal, hogy a könnyebbnek hitt meccseken betlizett, majd váratlanul egy bravúrgyőzelemmel negligálta az előző heti blamát. Vereség a ZTE,…
Két hete úgy fogalmazott Enderson a Paks meccs beharangozójában, hogy bárcsak mennénk inkább a Fradihoz, az is kellemesebb túrának ígérkezne. Most pedig itt vagyunk, megyünk a…
Egyetlen pici megingástól eltekintve remekül kezdtünk az NB II-es szezont, de legyünk őszinték, látva az ellenfeleket, ez az eddig megszerzett 10 pont a kötelező kategória volt,…
Augusztus végén lezártuk az új szezont első mini-etapját, ám az öt forduló ellenére egy elhalasztott mérkőzés miatt csak négyszer lépett pályára a DVSC. Ennek ellenére megnéztük,…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A héten a Ferencváros kupasikere mellett két tábor szurkolói bojkottja szolgáltatott eseményt, hiszen…
Három győzelemmel indítottuk az új szezont, a válogatott szünet előtt pedig nem is kívánhattunk volna kellemesebb ellenfelet, mint az újonc, négy vereséggel indító Kaposvárt. A kis…
Nem tévedés a cím, hiszen ha a tabellára pillantunk, akkor a két véglet találkozik egymással, a három bajnokijából hármat nyerő DVSC azt a Kaposvárt fogadja, akiknek…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Az ötödik fordulóban DVSC-MTK mérkőzést rendeztek pénteken, míg szombaton az 5. forduló további…
A Heti Hármas aktuális részében a legfőbb témakör a közelgő változásokról szólt, egyre hangosabb a sajtó is, hogy bekövetkezhet a régóta várt tulajdonosváltás. Emellett természetesen visszautaltunk…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Ezúttal is a megszokott módon és megszokott időben, vasárnap este 19 órától kezdünk.
Korábban már volt próbálkozásunk egy hasonlóra, most azonban olvasói felvetésre ismét próbálkozunk vele. A ma esti, Videoton – DVSC bajnoki mérkőzés folyamán jelen cikk kommentzónájában várjuk…
Egy újabb fontos hazai meccs vár ránk az OTP Bank Liga 25. fordulójában, ugyanis a sereghajtó Gyirmót látogat a Nagyerdőbe. A győzelem kötelező, ha bent akarunk…
A szombati DVSC – MTK bajnoki 1-1-re végződött, most pedig lássuk, hogy a számok mit mutatnak, azaz következzenek a mérkőzés statisztikái.