LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Dilemma

Ismét kupafordulót rendeznek, ezúttal hét közben, a sort pedig mi kezdjük kedd este az ETO otthonában. A klubnál kimondott cél idén a kupában való minél jobb szereplés, a nyilatkozatokból még az is átjött, hogy talán fontosabb is, mint a bajnoki szereplés. Van is ebben logika, hiszen a kupából könnyebb kvalifikálni a nemzetközi porondra, és emellett a kupagyőzelem nagyobb presztízzsel bír egy bajnoki bronznál vagy ezüstnél. Mégis, komoly dilemma előtt állunk most: tegyünk fel mindent egy lapra az ETO ellen, vagy vegyük figyelembe a bajnoki szereplést is?

Abból a szempontból most szerencsés a helyzetünk, hogy szombat-kedd-szombat ritmusban játszunk, így minden esetben biztosított a kellő pihenő. Ráadásul a szombati felcsúti meccs után nem jött haza a csapat, hanem ott maradtak a Dunántúlon. Egy másik szempontból viszont már pechünk van: következő bajnoki ellenfelünk, a Mezőkövesd már kiesett a kupából, így ők egy teljes hetet tudnak majd pihenni szombatra. Egy harmadik szempont pedig a mai kupaellenfelünk helyzete: az ETO-nál idén kimondott cél az NB I-be való feljutás, gyakorlatilag mindent erre tettek fel. Rengeteg légióst igazoltak a nyáron, lemondva ezzel komoly támogatásokról az NB II-ben. Az eddigiek alapján nem is lehet okuk a panaszra, vezetik a másodosztályt és minden esélyük meg van a feljutásra. A kérdés, hogy emellett ők hogy állnak majd a kupához. Véleményem szerint nem lesz nekik prioritás, de ez nem jelenti azt, hogy fel is adnák.

Tavasszal egyébként már találkoztunk velük, a kupa eggyel későbbi szakaszában. Az még egy szedett-vedett győri csapat volt, mégis megszenvedtünk velük és csak hosszabbítás után sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Őszintén szólva most is hasonlóra számítok: akár komolyan veszi az ETO, akár tartalékosabban állnak ki, szoros meccset várok. Már csak azért is, mert NB II ide vagy oda, szerintem ez a keret bőven NB I-es szintű. Úgyhogy minden azon múlik majd, hogy a mieinktől milyen hozzáállást látunk majd. Ebből a tekintetből én próbálnám az aranyközéputat követni: nem a legerősebb csapatot küldeném pályára, de nem is a teljes cseresort. Utóbbit már csak azért sem, mert a rengeteg sérülés miatt erre nem is igazán van lehetőségünk. Négy játékost egészen biztosan pihentetnék: Ferenczi, Loncar, Dzsudzsák, Bárány. Ők az adott posztok kulcsemberei, és az utóbbi hetekben rongyosra lettek játszatva. Ráadásul mindegyikőjüket szépen ki tudjuk váltani. Ferenczi helyett kezdhet például a felépülő Manrique, Loncart kiválthatja Tuboly (már ha nem probléma, hogy épp az ETO-tól van itt kölcsön), Dzsudzsák helyén kezdhet Vajda, elöl pedig Majdevac bizonyíthat. Ha négyőjük közül csak egy valaki lenne, akit biztosan nem küldenék most pályára, akkor az egyértelműen Bárány, akire úgy kell most vigyáznunk, mint a hímes tojásra – szerencsére úgy tűnik, hogy nincs komoly baja a hétvégi sérülés után.

Nem vitás tehát, hogy tartok ettől a meccstől, és egyáltalán nem lepne meg, ha nem sikerülne továbbjutnunk, mindamellett, hogy óriási csalódásként élném ezt meg. Én viszont nem tudom ignorálni a bajnokságot, és szeretném, ha hétvégén Mezőkövesden is jól szerepelnénk. Mindenesetre ma este kiderül, hogy mire megyünk az ETO-val. Az időpont 19:30, a játékvezető Erdős József, az M4 pedig közvetít.