LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mi a valódi tétje az 50. DVSC-FTC mérkőzésnek?

Kezdjük a száraz tényekkel: szombat este a Nagyerdei Stadionban csap össze az NB I második és negyedik helyezettje, az FTC és a DVSC. Bár matematikailag csupán három pont a tét, de a csapatok jelenlegi helyzetét elnézve már önmagában is sokkal többről szól majd a találkozó, érzelmi alapon pedig talán még fontosabb lesz a csapatokra és szurkolóikra váró kilencven perc.

Legutóbb tavaly februárban fogadtuk itthon a Fradit, és a hatalmas várakozásnak óriási pofon lett az eredménye, mert tükörsimán kaptunk ki 0-2-re, 13 ezer néző előtt. Viszont előtte 2021-ben meglepetésgyőzelmet arattunk ellenük, fordított eredménnyel, a valaha volt egyik legkevesebb néző előtt megrendezett Loki-Fradin (december közepén, covid után éppen átléptük a 4000 nézőt). A két csapat történelmében ez lesz az 50. hazai bajnokink, csupán 13-szor örülhettek a zöld-fehérek, az elmúlt húsz évben pedig összesen négyszer engedtük őket haza három ponttal. Ezzel szemben mi 23 sikert könyvelhetünk el összesen, az elmúlt 20 évben összesen tíz alkalommal. A két csapat legutóbbi két találkozóján viszont sikerült megpödörni az NB I évek óta egyeduralkodónak számító csapatának bajszát: ősszel 2-0-ról sikerült egyenlítenünk, a tavasz végén pedig 1-0-ról fordítva nyertünk 3-1-re, ami lehetővé tette, hogy az utolsó fordulóban a mi kezünkben legyen a sorsunk, és megmaradjon az esélyünk a bronzéremre.

A fővárosiak viszont nem csak ellenünk hullajtottak pontokat mostanában, mondhatni egész 2023-ban csak minimál fokozaton működtek – legalábbis a bajnokságot figyelembe véve, mert azért arra joggal lehetnek büszkék, hogy tavaly és idén is megélték a nemzetközi kupatavaszt. Csak erre az idényre szorítkozva 19 mérkőzésükből hét alkalommal nem győztek, konkrétan eggyel több vereségük van, mint a fordulók óta a tabella első helyén álló Paksnak. Eddigi tavaszi meccseiken 3-1-re verték a Kisvárdát, 5-1-re az MTK-t, Varga Barnabásról pedig csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni a hétközi forduló után. Számukra három tétje van a szombati találkozónak:

1) Tapadni a Paksra, vagy szerencsés esetben meg is előzni őket. Biztos, hogy nem szívesen néznek rá a tabellára, ráadásul minél tovább húzódik a biztos előnyük kiépítése az újabb aranyéremhez vezető úton, annál nagyobb slamasztikába kerülhetnek. Ha ebbe újabb pontvesztések is befigyelnek – akár éppen ellenünk – az még kellemetlenebb helyzetbe sodorná őket.

2) A DVSC elleni találkozó egyfajta főpróbaként funkcionál majd a csütörtöki Olimpiakosz Pireusz elleni párharchoz. Nem csak fizikálisan, vagy taktikai szempontból, hanem mentálisan is. Nem kockáztathatják meg, hogy ellazsálják a meccset, de közben arra is figyelniük kell, hogy nehogy megsérüljön valaki. Éppen ezért arra számítok, hogy a meccs első félidejében nekünk fognak majd esni, magasan letámadnak majd, próbálnak hibára kényszeríteni minket és egy gyors előnyt felépíteni, hogy a meccs második felében jöhessenek a cserék, akiknek már csak az eredmény megtartása a feladata. A legkisebb odarúgást sem fogják annyiban hagyni, és van egy olyan gyanúm, hogy a játékvezető sem lesz velünk elnéző (már csak ezért sem Ojedirant kezdetném). Én kívánom nekik, hogy tökéletesen felkészüljenek a nemzetközi kupára ellenünk és senki ne sérüljön meg náluk, mindenki makk egészséges maradjon, csak cserébe nyerjünk. Deal?

3) Az Újpest után a DVSC elleni párharc az, amire mindig felszívják magukat, amit kivétel nélkül mindig komolyan vesznek. Szurkolói és történelmi szempontból is pikáns párosítás ez, olyan mélyen gyökerező ellentétek vannak a klubok és szurkolóik között, amit nem lehet csak úgy semmibe venni.  Nem is ringatnám magunkat bele valami olyasmi okoskodásba, hogy pihentetni fognak, meg „nem veszik majd komolyan, mert az NK fontosabb”. Francokat. Olyan erőket fognak mozgósítani, amit csak tudnak, mert presztízskérdés a győzelmük.

A kezdőcsapatukat nem kívánom megtippelni, de gyanítom, hogy azokat a játékosokat látjuk majd, akikre a görögök ellen is számít Stankovic. Abu Fanira és a pontrúgásaikra nagyon kell majd figyelnünk. Ha az első 20-25 percet átvészeljük és magabiztosan tudunk játszani ellenük, akkor egyetlen dolgunk lesz: kihúzni valahogy a 65-70. percig, és akkor begyújtani a rakétákat, amikorra a cseréiket időzítik (nem mintha a kispadjuk olyan gyengének tűnne). Ebben az esetben azt várom majd Blagojevicstől, hogy legyen tökös, és kockáztasson, mert a győzelmünk jóval többet jelentene, mint nyüves három pont.

Számunkra a tét elsődlegesen, hogy bizonyítsuk a saját szurkolóinknak és a rivális, minket lenéző szurkolóknak egyaránt, hogy kell velünk számolni és nem szabad leírni minket. Ehhez pedig nem kell feltétlenül győzni. Egy éve hiányzott belőlünk a kellő alázat, ide nekünk az oroszlánt is felkiáltással mentünk neki a csatának. Idén ezt sem a játékosok, sem a szurkolók nem engedhetik meg maguknak. Igenis tudomásul kell vennünk, még ha borzalmas érzés is leírni és kimondani: a Ferencváros jobb csapat és jóval esélyesebb a győzelemre (a mieink győzelmére 4.5-ös az odds, a Fradi sikerére 1.7). Remélem előbb-utóbb beérjük majd őket, de számunkra a titok éppen ebben rejlik: képesek vagyunk-e esélytelenként tekinteni magunkra és elhitetni az ellenféllel, hogy könnyű préda vagyunk, hogy aztán az esélytelenek nyugalmával játsszunk és esetleg meglepetést okozzunk. Jelenleg ugyanis nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ezt a mérkőzést kiemelten kezeljük, sőt, a bajnokság szempontjából, ha valamikor belefér a rosszabb eredmény, az miért ne pont a címvédő ellen férhetne bele? A február végi magyar kupa mérkőzésen, meg a Fehérvár-Felcsút kettős elleni mérkőzéseken kevésbé fér majd bele. De akkor mi lesz a valódi tétje számunkra a találkozónak?

1) Meg tudjuk-e mutatni, hogy tanultunk a tavalyi hibáinkból, és képesek vagyunk a Fradi ellen is játszani a saját játékunkat. Ehhez stabil, magabiztos játékra lesz szükség elsősorban. Egy összeomlás elbizonytalaníthatja a legvérmesebbeket is, de ami még rosszabb eshetőség, a játékosokat vagy a stábot is. A kulcsszavak: türelem, higgadtság, nyugalom.

2) Tudjuk-e bizonyítani, hogy méltó kihívói lehetünk hamarosan a Fradinak és az eredménytől függetlenül igenis számolni kell velünk minden ellenfelünknek. Ehhez elég, ha szorosan tapadunk majd a Fradira és olykor megvillantunk egy-egy szemet gyönyörködtető akciót, védést, gólt. Ha ennél többet is hoz majd az est, az már csak a hab a tortán.

3) Megtaláljuk-e, vagy közeledünk-e végre a tavaszi alapcsapatunkhoz, és a játékosaink tudnak-e végre jó teljesítményt nyújtani, mert a DVTK és az Újpest ellen is sokszor rezgett az a bizonyos léc. Kulcsfontosságú lesz Bárány Donát helyzetkihasználása, Szuhodovszki magára találása és a középpálya kemény labdaszerzése. Kusnyír a lehető legrosszabbkor esett ki – innen is kitartást kívánunk neki -, úgyhogy Blagojevicnek erre is kell valami megoldást találnia; ahogy az sem egyértelmű jelenleg, kikre számít a két szélső poszton, illetve ki lesz Dreskovic párja a védelemben.

A kezdőcsapatba várom Megyeri előtt a Baranyai-Lagator-Dreskovic-Ferenczi védelmet, szűrőként a Manrique-Loncar kettőst, és abban is szinte biztos vagyok, hogy Dzsudzsák, Domingues és Bárány is kezdő lesz. A taktikánkat viszont alapjaiban változtathatja meg, hogy inkább Szuhodovszki lesz a 11. emberünk, így karácsonyfa-formációt alkotva, vagy kitartunk a 4-2-3-1-es felállás mellett, mert ebben az esetben Kyziridis kezdőbe kerülését vizionálom. Hogy tovább kutyuljam a lehetőségeket, mindenképp megemlítem, hogy Pellumbi a Diósgyőr ellen elég jó teljesítményt nyújtott, ha az Újpest ellen szándékosan pihentettük, akkor ő fog kezdeni Lagator helyett. Lagatort ebben az esetben lehet felpakolnám Loncar mellé, ha Szuhodovszki és Dzsudzsák egyszerre lesz a pályán. Amennyiben pedig nem Baranyait bíznánk meg a jobbhátvéd feladataival, még az is lehet, hogy Romanchukot ismét kipróbáljuk azon az oldalon. A középpályán most nem engedhetjük meg magunknak egyszerre Somát és Balázst, szélre kellenek a gyors és veszélyes támadók, akiket be lehet indítani egy-egy kontra alkalmával. Baranyait egész évben kezdetném, amíg nagy butaságot nem csinál, és Pellumbi helyett ezúttal Lagatort küldeném pályára a többiekkel való összeszokottsága és a higgadtsága miatt. Remélem Oliveirát és Vajdát pihentetjük most egy kicsit.

Az igazi tét az lesz számunkra, hogy a Fradi utáni találkozókat milyen állapotban fogjuk várni. A bajnokság utolsó harmadához érve még mindig lőtávolon belül vagyunk a dobogóhoz, és ha a fent megfogalmazott feladatokat jól teljesítjük, extrát nyújtunk, beleállunk a meccsbe, az óriási lökést adhat játékosnak, edzőnek, szurkolónak egyaránt – a végeredménytől függetlenül. A mi dolgunk pedig a lelátón „csak” az lesz, hogy belehajszoljuk a játékosainkat ebbe a jó teljesítménybe. A magam nevében annyit ígérhetek: rajtam nem fog múlni!

Február 10. szombat, 17:30 – Nagyerdei Stadion | DVSC – FTC

Hajrá Loki, mutassuk meg, mire vagyunk képesek!
Csibu