Leírva nem is hangzik annyira nehéznek, de azért sajnos nem lesz ilyen egyszerű a DVSC-nek az idei Magyar Kupa sorozat, ugyanis a legjobb 32 közé jutásért először egy ősi riválist, az NB II-es Békéscsabát kell búcsúztatnia Máté Csaba csapatának szombaton este.
Ez lesz egyébként az első tétmeccse a korábbi ferencvárosi szakvezetőnek, így gyakorlatilag egy rangadóval és egyben kupameccsel esik át a tűzkeresztségen az új szakmai stáb, aminek továbbra is tagja a debreceni ikon, Dombi Tibor pályaedzői valamint Balogh János kapusedzői minőségben.
Ha az ellenfelünket, a másodosztályú Békéscsabát nézzük, akkor az osztályozón elbuktak a Tatabánya ellen Csató Sándor legényei, de a Szombathelyi Haladás kizárása miatt mégis osztályt tudtak lépni, így a 16 csapatosra csökkentett másodosztály alsó házában szerénykednek jelenleg, mivel a 14. pozíciót foglalják el a lila-fehérek. Keretüket nem meglepően csak magyar ajkú futballisták alkotják, habár Márkus, Czékus és Pintér lévén kettős állampolgárok is akadnak, miután az első norvég, míg utóbbi kettő szerb szálakkal is rendelkezik. Ezen kívül szép számmal vannak náluk egykori Loki játékosok is, mivel a jelenleg kölcsönjátékát itt töltő, Gyenti Kristófon kívül Póser, Albert, Kovács, Kóródi és Sármány is töltött több-kevesebb időt a Hajdúságban. Legismertebb a szurkolóink számára Kóródi és Sármány neve lehet, akik szerepeltek kupamérkőzéseken és Kóródi annak idején Leonel Pontes edzősége idején bekerült az NB I-es keretbe is, de a sérülékenysége okán hamar partvonalon kívülre került a még mindig csak 25 éves játékos. Ezért aztán mindenképpen pikáns ütközet várható, hiszen ezek a futballisták, most bizonyíthatnak nevelőklubjuk ellen. Kétség kívül a kapusuk, Uram János az egyik legjobbjuk, aki jelenleg kölcsönben van a Vasastól, de az ex- balmazújvárosi Vólent és Pintér is megízlelte már az élvonalat hajdanán, így nem lesznek némi rutin híján sem.
Ennek pedig mindenképpen figyelmeztető jelnek kell lennie, hiszen tavaly a harmadosztályú Eger otthonában sem volt éppen sétagalopp a továbbjutásunk, de ha komolyan vesszük ezt a párharcot és valóban a legerősebb összeállításunkkal megyünk ki a Kórház utcai pályára, akkor nem lehet kérdés a párharc végkimenetele. Azonban, ha csak a mezünket visszük ki a gyepre, akkor könnyen pórul járhatunk, mint a legutóbbi viharsarki találkozónk alkalmával, amikor is a második vonalban semleges nézőknek parádés, de nekünk végtelenül elkeserítő 4-4-es eredmény született, ami szerencsére nem került a feljutásunkba.
A kezdőt tekintve nem hinném, hogy nagyon tartalékolni fogunk, hiszen nincs is miért – minden nyitott és tiszta még mindenkinél az a bizonyos lap, így az a biztos, hogy Kusnyír, Thor, Batik, Vajda és Stojkovics nem bevethető. Ezt a mérkőzést egyébként azért lenne fontos megnyerni, mert egy óriási lendületet adhat a csapatnak a jövő heti Nyíregyháza elleni idegenbeli derbire is, ami túlzás nélkül kijelenthető, hogy az év meccse lesz. A szurkolókon ezúttal sem fog múlni semmi, miután az összes belépő elkelt a csabai mérkőzésre, így telt ház lesz a vendégszektorban.
Az este héttől kezdődő találkozót egyébként élőben adja a televízió is, hiszen az M4 Sport műsorára tűzi. A játékvezető pedig az általunk nem túl közkedvelt, Bogár Gergő lesz, akinek munkáját Garai Péter és Berényi Ákos igyekszik majd segíteni.