A Kecskemét elleni novemberi mérkőzést új edzővel kezdtük. Szívesen írnám, hogy nem csak egy új edző, hanem egy új időszámítás kezdete is volt a vasárnap este, de az már hónapok óta egyértelmű, hogy nem csupán edzőkérdés van a Lokinál, úgyhogy az új időszámítás majd csak februárban, a téli átigazolási- és felkészülési időszak után indulhat. Addig pedig akkor is türelmesnek kell lennünk, ha a vasárnap estéhez hasonlóan nem túl dicsőséges eredmény születik. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy addig nem szakadunk le még jobban a mezőnyről…
El Maestro kinevezése pozitív gondolatokkal töltött el minket, erről a hétközi LokiZóna adásban is beszélgettünk. Hónapok óta először volt bennem ismét várakozás DVSC mérkőzés előtt. Kíváncsi voltam az új szisztémára, még ha a játékoskeret szűkössége és a sérüléslista hosszúsága (Dzsudzsák, Batik, Silue, Thor, Kusnyír, Djurasek, Pálfi, Kocsis G.) miatt olyan hű de nagy személyi változásokat nem is vártam. Ehhez képest azonban számos meglepetés is ért.
Nem emlékszem, valaha láttam volna a DVSC-t 5-3-2-es hadrenddel kiállni, ezek alapján egy nagyon defenzív, elsősorban a gól elkerülésére törekvő csapatot vizionáltam. A Megyeri, Ferenczi, Pellumbi, Dreskovic, Stojkovic nevek után Kocsis Gergő épp ezért lepett meg: a háromvédős hadrendben ő került középre, részleges bokaszalag-szakadás ide, vagy oda. A középpályán a Szűcs-Lagator kettős mellett visszavontabb szerepkörben megjelent Domingues is, ami szintén újítás volt. Hiába vagyunk tele szélsőkkel (talán az egyetlen poszt, ahol létszámban megvagyunk), a klasszikus szélső pozíciót teljesen kiiktattuk a játékból, az oldalvonal bejátszásáért elsősorban Stojkovic és Ferenczi felelt. A szurkolók régi óhaja is teljesült, évek óta nem játszott a csapat két támadóval, hát most Bárány kapott maga mellé egy társat Shaghoyan szerepében, aki másodszor volt kezdő a Lokiban. Ez azt is jelentette, hogy Dzsudzsák csak a kispadon foglalt helyet, ezzel szintén sokak kívánsága talált nyitott fülekre.
Ami már az első percektől pozitív volt, hogy csapatszintű mozgásokat, taktikai elemeket láttam. A játékosok igyekeztek a feladatkörüknek megfelelően helyezkedni, az ellentámadásoknál az ellenféllel együtt mozogni és szűkíteni az előttük lévő területet. Az első 20 perc ha nem is űrfocit hozott, de belőlem maximális elégedettséget váltott ki, mert volt arca, elképzelése a csapatnak és még veszélyes támadásokat is vezettünk. Kis túlzással több kapura lövésünk volt, mint Máté Csaba meccsein a 90 perc alatt összesen. Egy szép lőtt passz után Bárány be is tudott fordulni és amolyan beállós módra gólt is szerzett, a gyors vezetés miatt pedig nehezen tudtam elképzelni, hogy ne nyerjük meg a mérkőzést – de sajnos óriásit változott a játék képe.
Szűcs bár remekül játszott, de Dominguessel való összjátéka miatt gyakran jelent meg a középpálya bal oldalán, így a jobb oldalt teljesen üresen hagyva, ahol Stojkovicnak egyedül kellett volna helytállnia támadásban és védekezésben is. Annyira felbillent a pálya, ami miatt a támadásaink kiszámíthatókká váltak, a védekezésünk pedig féloldalas lett. Lukács többször is be tudott törni arról az oldalról, és bár az első lövését Megyeri még védte, a második már a kapufán csattant, de a kipattanónál már tehetetlenek és balszerencsések is voltunk. Bosszantó volt, és kicsit érthetetlen is, hogy miért álltunk vissza ennyire defenzív focira. Az NB I-ben megszokotthoz képest ugyanis nem betömörüléssel igyekeztünk megakadályozni a gólt (ahogy azt tették gyakran a Blagojevics-taktika ellen az ellenfeleink), hanem annyira hátratolt védekezéssel, amivel az indításokat és a hosszú passzokat, továbbá az átlövéseket is gyökerénél fojtottuk el. Arra alapoztunk, hogy labdaszerzésnél előreívelünk Báránynak, aki visszakészít a középpályára vagy közvetlenül megjátssza a gyors Shaghoyant, aki mellette-előtte-mögötte várja a lehetőséget. A baj az volt, hogy Shaghoyan abszolút nem érezte, hol kellene helyezkednie, a hátrébb tolt védekezés miatt pedig a középpályásaink lassan értek fel Bárány mögé, így csatárunk hiába küzdött nagyokat, vagy nem volt kit megjátszani, vagy annyira hátra kellett tennie a labdát, ami miatt az egész támadásépítést kezdhettük elölről – de már visszazárt védelem ellen.
A második félidőt változtatás nélkül kezdtük meg. Mivel az elsődleges taktikánk – a gyors lefordulás és ellentámadás – kudarcot vallott, hiszen a Kecskemét is visszább vett a tempóból a döntetlen miatt, jött a B terv: a beívelések. Gyakran még átlövési lehetőség esetén is inkább kipasszoltuk szélre a labdát, ahonnan ívelgettük is befelé a tizenhatoson belülre a labdát. Ez a kétcsatáros játék miatt érthető volt, általában 2-3 játékosunk is befutott fejelni, de meglepő is volt annak tudatában, hogy az NB I talán legalacsonyabb középpályás- és támadósorával rendelkezünk. Ezt kiküszöbölendő, és a létszámfölény megteremtése miatt Dreskovics is egyre gyakrabban ment előre, számos beadást ő fejelt el, de ezt meg a hátsó alakzatunk viselte meg. A helyzetünket pedig tovább nehezítette, hogy Lukács zavartalanul vezethette keresztbe a labdát a kapunk előtt, majd az 55. percben távolról betalált. Vezettek a vendégek…
Jött gyorsan Dzsudzsák és Szuhodovszki, és mi csak adogattuk befelé a labdákat. A 80. percben a taktika kifizetődött, Szuhodovszki (!) fejelt gólt, épp volt csapata ellen szerezte meg első DVSC találatát. Sőt, pár percre rá, miután már Kaye és Vajda is beálltak, Dzsudzsák beadása után éppen ifjú csatárunk bólinthatott ismét, de a kecskeméti hálóőr ezt is behúzta, ahogy a későbbi apróbb próbálkozásokat is. A Kecskemét semmi mást nem akart, mint lepörgetni az időt, elég favágó módon pusztították játékosainkat az utolsó percekben, a 4 perces hosszabbításban 4 (!) sárgát is kaptak, Bognárt pedig nem érdekelte, hogy szinte játék nélkül telt el a hosszabbítás, 2-2-es állásnál véget vetett a találkozónak. A velünk együtt a kiesési zónában szereplő Kecskemét lehetett a boldogabb az egy ponttal, de ezzel csak magukkal rántanak minket is és kézen fogva, együtt vándorlunk a pokol felé…
A játékosok közül Bárány mindenképp kiemelendő az első gólja és az elképesztő mezőnymunkája miatt, Ferenczi pedig hiába nem blokkolt a második gólnál, mégis adott két szép gólpasszt. Szuhodovszki és Dzsudzsák jól szálltak be, előbbi gólt is fejelt, utóbbi közel járt a gólhoz és a gólpasszhoz is. Hogy kik legyenek a legjobbak, döntsétek el ti!
Arra, hogy új vezetőedzőnk taktikai repertoárja hosszú távon mire lesz elég, és mikor jöhetünk ki a gödörből, ha egyáltalán kijövünk (továbbra sem nyertünk augusztus óta), ezen a mérkőzésen nem kaptunk választ. Ahogy a meccs végi nyilatkozatában fogalmazott: februárra kell eljutnia a csapatunknak oda, ahol már mindenben a stáb elképzelését valósítják meg a játékosok, ami egy nagyon fontos dolgot üzen: történjék bármi is a hátralévő négy fordulóban, türelmesnek kell maradnunk.
Hajrá Loki!
Csibu
