A Nyíregyháza elleni rendkívül fontos győzelem és biztató játék után reménykedve várhattuk az MTK elleni mérkőzést. A fővárosiak ugyanakkor az utóbbi időszakban rendre kifogtak rajtunk, így most sem számíthattunk könnyű összecsapásra. MTK-Loki összefoglaló.
A múlt heti kezdőhöz képest két változást tapasztalhattunk: a sérült Ferenczi helyét Vajda vette át, míg Szűcs pozícióját Malinov örökölte meg. Maradt viszont a két csatáros játék, és az eltiltását letöltő csapatkapitányunk, Dzsudzsák Balázs sem került vissza a csapatba.
A mérkőzés aztán eléggé álmosan kezdődött, az első kb. 20 percben végig azon gondolkoztam, hogy nem fáznak meg a játékosok a fagypont körüli hőmérsékletben ennyit sétálgatva. Ezzel együtt nem volt nagy gond a játékunkkal, bár nagyobb helyzetig csak az MTK tudott eljutni a találkozó első negyedében; Hegyi viszont ismét bizonyította, miért akkora ígéret, és remekül hárított.
Aztán a játékrész második felében egyre jobban belelendültünk, és kezdtünk szép kombinációkat, veszélyes támadásokat produkálni. Az egyik ilyen végén Szuhodovszki lövését még hárítani tudta Demjén, a szögletet viszont Soma remekül tekerte középre, és Maurides csúsztatása után Domingues fejelte közelről a kapuba a labdát. Nem sokkal ezt követően majdnem büntetőhöz jutottunk, de a VAR végül úgy ítélte meg a szituációt, hogy testről pattant fel az MTK játékosának kezére a labda, és így nem jár a tizenegyes. Talán ebben az esetben inkább a szabállyal, semmint a döntéssel érdemes vitatkozni, mivel egy jócskán előrenyújtott kéz esetén szerintem indokolt lenne, hogy egy ilyen mozdulat szabálytalannak minősüljön.
Viszont, ha már régi jó ismerősünkről, a szurkolói körökben Vak II. néven emlegetett sporttársról kellene véleményt mondanom: ismét nem hazudtolta meg magát, és pocsék döntések egész sorával sújtotta a nézőket és játékosokat, főként debreceni oldalon. Csak hogy az egyik kedvenc példámat említsem: a mérkőzésen rendszeresen megtörtént, hogy szabálytalankodtak valamelyik Loki-focistával szemben, a bíró előnyszabályt jelzett, azon nyomban elvesztettük a labdát, de még véletlenül sem fújta vissza a szabálytalanságot (de persze bár ezek lettek volna a legnagyobb tévedései…). Látva a játékvezetői felfogást, azt éreztem, hogy itt bizony tényleg csak magunkra számíthatunk, nem szabad kicentiznünk semmit. A félidő végégig mindenesetre megmaradt az előnyünk, bár egyszer-kétszer azért ránk ijesztettek a hazaiak.
A fordulás után aztán pechesen alakultak a dolgok, mivel az ezúttal is remekül játszó Youga megsérült. Annyi pozitív hozadéka azonban csak lett a dolognak, hogy a helyére érkező Szűcs Tamás duplázta meg az előnyünket. A szintén csereként beálló Dzsudzsák szöglete után Szuhodovszki fejesét ugyanis még a gólvonalról mentették a hazaiak, a kipattanót viszont fiatal játékosunk közelről a kapuba lőtte. Pár perccel később ráadásul meg is fogyatkozott az MTK, miután Molnár taposta meg csúnyán Dominguest. Innentől kezdve már a kezünkben tartottuk a találkozót, bár Hegyinek a végén még be kellett egy újabb nagy védést mutatnia. A győzelmünk mindenesetre így sem forgott veszélyben, és a játék képe alapján megérdemelt volt.
A múlt héthez hasonlóan a találkozó legjobbja címre jócskán vannak jelentkezők ezúttal is. Kiemelném Langot, aki elképesztő minőséget hozott hátulra, de Hofmannra sem lehet panaszunk. Youga ezúttal is uralta a középpályát, ráadásul sarkazással, esernyőcsellel és ollózással is szívesítette a játékát (bár utóbbit lehet, hogy nem kellett volna). Vajda és Szécsi is jó meccset futottak. És akkor ott van Domingues, aki ismét gólt szerzett, piros lapot kapott róla az ellenfél, és a szokásos hihetetlenül szerethető, csupaszív játékot hozta.
Záró gondolatok:
„Tetszettek volna forradalmat csinálni.” Antall József örökbecsű mondata jutott még az ősszel eszembe a kilátástalan helyzetünket látva. Azt éreztem ugyanis, hogy jöhet itt bárki pl. edzőnek, felfalja a közeg. A keret tele volt fásult, önmagukat alulmúló játékosokkal, illetve olyanokkal, akikkel még a másodosztálynak is csak félve futna neki az ember. Meccsről meccsre találkozott egymással a dekoncentráltság és a képességbeli hiányosság (Máté Csaba idejében megfűszerezve némi taktikai keszekuszasággal). Szóval nem igazán látszott a kiút ebből, főleg a nyári átigazolási időszak tapasztalataiból kiindulva.
Viszont a vezetőség a télen valami egészen meglepő dolgot csinált: belekezdtek egy komolyabb forradalomba és kármentesítésbe. Egyrészt sikerült a ballaszt jelentős részétől megszabadulni, másrészt átigazolási díj ellenében távozott Lagator és Dreskovic, akik sajnos mindketten részesei voltak a lejtmenetnek (mivel érezhetően kiégtek és motivációjukat vesztették az elmúlt időszakban). Persze ez még önmagában semmire nem lett volna elég, ha másik oldalról nem kezdtünk volna el olyan játékosokat igazolni, akik mind játéktudásban, mind hozzáállásban szintlépést jelentettek. Érzékelhetően három irányvonalat követtünk a téli transzferablak során:
- Egyrészt hoztunk személyes jellegű erősítést Maestronak; olyan játékosokat, akikkel már hatékonyan együtt tudott dolgozni korábban (Youga, Malinov, Maurides). Alapvetően több szempontból is kockázatos, amikor egy klub leigazolja az edzőnek a „kedvenceit”, de ebben az esetben ez két okból is jó ötletnek tűnik: magyar szinten kiemelkedő focistákról beszélünk, valamint érezhetően erősödött ezáltal az edzőnk öltözőn belüli tekintélye is.
- Másrészt nem féltünk bevallani magunknak, hogy mi itt most elsődlegesen a kiesés elől menekülünk, és az igazán jó játékosokat elhoztuk kölcsönbe, vételi opció nélkül is. Így lett egy Hegyink a kapuban és egy Mauridesünk a támadóharmadban.
- Harmadrészt végre felülvizsgáltuk azt az elvet, hogy 26 évesnél idősebb focistákat nem igazolunk. Ezzel a megközelítéssel ugyanis korábban lemondtunk éppen arról a korosztályról, amely a legjobb éveiben jár, illetve rutint és stabilitást tud hozni. Ez a luxus pedig akkor sem fér bele, ha piaci alapon szeretne egy klub működni (tehát játékosokat nevel ki és értékesít). Most viszont az új elvet alkalmazva sikerült olyan rutinos játékosokat is meggyőzni, hogy jöjjenek ide, akiknek a leigazolása a bravúr-kategória (lásd: Lang, Hofmann), és azonnali komoly erősítést jelentenek.
A klubvezetés tehát meghallotta Antall József üzenetét, és belekezdett a forradalmi folyamatba. Ennek pedig már most látszódik az eredménye, és nem is csak a szerzett pontokban, hanem sokkal inkább a játék képében és a csapat hozzáállásában. Még a Blagojevic-éra legjobb időszakából sem emlékszem olyan meccsekre, ahol annyira odatette kivétel nélkül mindenki magát, mint az elmúlt két találkozón. Ameddig ezt látjuk szurkolóként, addig okkal bízhatunk abban, hogy a nehézségek ellenére is menthető a szezon.
Azt viszont fontos figyelembe vennünk, hogy ez egyelőre még csak a megújulási folyamat első része, és eléggé sérülékeny a rendszer.
Egyfelől több olyan poszt is van, ahol jelenleg nincs értelmezhető cserejátékos, így könnyen bajba kerülhetünk. Youga sérülésével pl. kiesett az egyetlen romboló középpályás a rendszerből. Ugyanígy nincs olyan bevethető focistánk sem, aki képes lenne minőségben legalább megközelítőleg hasonló szinten pótolni a középhátvédeinket. A két szélsővédő pozícióban is kényszermegoldásokat kell választani, bár eddig főleg Vajda kifejezetten jól megoldja a feladatot. Castegren talán a védelem kapcsán jelenthet majd megnyugvást és erősítést. Viszont a kétcsatáros felállás is csak addig tud majd működni, ameddig valamelyik támadónk ki nem esik, mert nincs mögöttük senki. (Még ha Silue fel is épülne, akkor sem egyértelmű. hogy neki van-e jövője a csapatban.)
Másfelől, ha sikerül is valamennyire megmenteni ezt a szezont, a nyáron akkor is folytatni kell a forradalmi folyamatokat: részben kényszerből (pl. nem nagyon reménykedhetünk abban, hogy Hegyi marad, de félő, hogy Dominguesért is befut majd visszautasíthatatlan ajánlat, illetve több játékosunk kiöregedőben van, lásd pl. Dzsudzsák és Megyeri esetét), részben azért, mert még mindig van ballaszt a keretben. Amennyiben viszont ugyanolyan jó átigazolási szezont tudnánk csinálni nyáron is, mint most, akkor a következő szezon végre tényleg sikerülhet fényesebben.
De egyelőre ne szaladjunk ennyire előre. Nehéz a sorsolásunk, és még mindig a kiesőzóna környékén kóválygunk, úgyhogy egyelőre erre a feladatra kell koncentrálni, meccsről meccsre. Ha viszont megmarad az az elkötelezett hozzáállás a csapatnál, amit az előző két találkozón láttunk, és a komoly sérüléshullámok is elkerülnek minket, akkor nem féltem magunkat a kieséstől. Ez két „ha”-val még mindig több annál, mint ami optimális és megnyugtató lenne, de a kilátásaink így is összehasonlíthatatlanul jobbak, mint pár hónappal ezelőtt. És jövő héten a PAFC ellen ismét tehetünk azért, hogy még tovább javuljon a jövőképünk.
Hajrá, Loki!
Enderson
