Múlt hétvégén egy hatpontos kiesési rangadót nyertünk meg Kecskeméten, és ezt a pozitív lélektani hatást fontos lett volna meglovagolni a DVTK ellen. A Nyíregyháza paksi veresége pedig arra is megadta az esélyt, hogy hosszú idő után ismét a kiesőzóna fölé kerüljünk. És bár az elején megpróbáltuk nehézzé tenni a saját dolgunkat, végül hatalmas melóval a magunk javára fordítottuk a helyzetet.
A DVTK elleni találkozók régen a fix győzelmet jelentették, mostanában viszont ez teljesen átfordult az ellenkezőjébe: 2020 óta nem tudtunk sikert aratni ebben a párharcban. Most viszont létfontosságú lett volna a 3 pont, amit a KTE ellenihez hasonló kezdőcsapattal próbáltunk kivívni; egyedüli változtatásként Maurides helyett Szuhodovszki kezdett. Apropó, Kecskemét: a héten a slágertémát a nevetséges óvásuk jelentette, de szerencsére a találkozó előtt nem érződött a játékosainkon, hogy őket ez a kérdés foglalkoztatná.
Ehelyett inkább nekimentünk a miskolciaknak, és domináltuk a találkozót, noha az elején ez még helyetekben nem mutatkozott meg. Sőt…! Ahogy a Vidi ellen, úgy most is mindent elkövettünk az ellenfelünk boldogulásáért, csak ezúttal nem Malinov, hanem Castegren gondolta úgy, hogy az évszázad ötlete egy röviden hazatett labdával a vendégek unatkozó centerének kiugratása. Sajnos a végeredmény ezúttal is hasonló lett, mint pár hete a fehérváriak ellen: 0-1. A folytatás viszont merőben eltért az akkoritól: remekül reagáltuk le a hibánkat, és teljesen beszorítottuk a DVTK-t. Először Vajda fantasztikus ívelése után Domingues közeli lövését még bravúrral hárította a kapus, utána viszont a 25. percben Bárány már közelről betuszkolta a hálóőr lábai között a labdát a kapuba. Viszonylag hamar sikerült tehát egyenlítenünk, így legalább nem hátránnyal fordultunk rá a szünetre.
A második félidő elején ott folytattuk, ahol abbahagytuk, és előbb Bárány lőtt egy gyönyörű támadás és védőről lefordulás után a hálóba (a hatalmas hibáját részben javító, a támadásban kulcsszerepet játszó Castegren asszisztjából), majd Youga fantasztikus kiugratása után Domingues növelte kettőre az előnyünket. Mikor már úgy tűnt, hogy kicsit megnyugodhatunk, életjeleket mutatott a DVTK is, de előbb Pálfi védett bravúrral, majd kicsivel később a kapufa mentett meg minket. Arról aztán, hogy ne kelljen tovább izgulni, Bárány gondoskodott, aki ismét gyönyörűen fordult le védőjéről, ezúttal egy büntetőt kiharcolva, majd a lehetőséget kíméletlenül gólra is váltotta. Ezután már mi sem forszíroztuk a támadásokat, és a vendégek sem igazán hittek a pontszerzésben (bár Pálfi még bemutatott egy-két szép védést azért), így végül magabiztos, 4-1-es győzelmet arattunk egy kifejezetten fontos mérkőzésen, legyőzve az utóbbi években mumusunkká vált diósgyőrieket.
Rengeteg remek egyéni teljesítmény volt, de közülük is kiemelnék hármat. Egyrészt Domingues ezúttal is hatalmasat küzdött, ráadásul gólt és gólpasszt jegyzett. Másrészt nem tudom eléggé méltatni Yougát, aki uralta a középpályát, extra megoldásokat hozott védekezésen és támadásban is (lásd a 3. gólnál a gólpasszát). Harmadrészt pedig nem meglepő módon ott van Bárány, aki a szezonban már 2. (Magyar Kupával együtt 3.) mesterhármasát jegyezte, és ezzel holtversenyben vezeti a góllövőlistát.
Záró gondolatok
Eddig a tavaszi szezonban azt érezhettük, hogy a játékkal általában nincsenek nagy gondok, de valahogy semmi nem akar összejönni. Vereségek, pontvesztések olyan mérkőzéseken, ahol többet érdemeltünk volna, vagy éppen a példátlan sérüléshullám, amiben a legjobbjaink közül is kidőltek páran. Így aztán hiába tűnt úgy az elején, hogy talán nyugodtabb tavasz elé nézhetünk, erről hamar le kellett mondanunk.
A Győr elleni mérkőzés ugyanakkor így utólag visszanézve két szempontból is jelentős fordulópontnak tűnik, annak ellenére, hogy akkor a remek játék nem párosult győzelemmel. Egyrészt azon a mérkőzésen álltunk át a háromvédős hadrendre, ami meglepően jól mutat, annak ellenére, hogy régen sosem feküdt igazán ez a felállás a Lokinak. Másrészt talán ott, akkor dőlt el végérvényesen, hogy az eredmény és a csapat játéka fontosabb az egyéneknél, és ez egy olyan klublegenda esetében is igaz, mint amilyen Dzsudzsák Balázs.
Azt a kemény erőnlétet igénylő letámadást ugyanis, amivel az ellenfeleinket rendre zavarba hozzuk, nehéz 39 évesen akár csak 10-20 percig is csinálni, főleg, ha valakinek eleve nem ez a profilja. Mostanra ezt mintha valamennyi érintett kezdené egyre inkább belátni, ami pedig a csapat javát szolgálhatja. Apropó, letámadás: ezen a mostani találkozón is öröm volt nézni, hogy mennyire nem tudott a DVTK mit kezdeni az általunk diktált tempóval és nyomással. Ráadásul mindemellett több játékelemből is veszélyes helyzeteket tudtunk kidolgozni: rengetegszer jutottunk el a támadó harmadig vagy akár a kapuig kispasszos játékkal (ami pl. a veretlen bajnoki szezonunkban a játékstílusunk szerves részét képezte), emellett voltak veszélyes beadásaink és szöktetéseink is (ez pedig talán inkább a régebbi Lokik sajátossága volt). Ja, és hátrányból fordítottunk hazai pályán, ami Herczeg András első regnálása alatt szintén rendszeresen előfordult. Ezen a mérkőzésen tehát valamit visszakaptunk a saját régebbi emlékeinkből, identitásunkból, megspékelve a modern foci egyik meghatározó irányzatát képező letámadásokkal, ráadásul még eredménye is lett mindennek: ezúttal tehát egy rossz szavunk nem lehet a csapatra semmilyen szempontból.
A kérdés viszont az, hogy mindez mire lesz a későbbiekben elég. Ahogy a mérkőzés után El Maestro is elmondta, bár a saját kezünkbe került a sorsunk, de a vízből még egyáltalán nem vagyunk kint. Viszont, ha ilyen mérkőzéseket és mutatott játékot produkálunk a következő fordulókban, akkor lehet okunk a bizakodásra. Ehhez ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy az 5-6 pótolhatatlan (vagy nagyon nehezen pótolható) játékosunkból (Lang, Hofmann, Vajda, Youga, Domingues, Bárány) ne nagyon dőljön ki senki. Ha ez a váz megmarad, akkor bárki ellen lehet esélyünk a pontszerzésre, vagy akár a győzelemre is. Ellenkező esetben viszont nézzük csak meg, mi történt pl. Youga sérülése nyomán, amikor átjáróházzá vált a középpályánk. (Éppen ezért gondolom egyébként azt, hogy közép-afrikai labdarúgónk a jelenlegi keretben talán a legmeghatározóbb és legnehezebben pótolható játékos, még ha furcsa is ilyet mondani egy frissen érkezett védekező középpályásról.)
A fentieken túl, amellett persze, hogy elsődlegesen magunkra kell odafigyelnünk a bajnokság utolsó etapjában, sok múlik majd a külső tényezőkön is; pl. a riválisaink formáján, vagy azon, hogy kapunk-e olyan korrekt játékvezetést, mint most a DVTK ellen. Emellett aktuálisan én személy szerint annak is nagyon szorítok, hogy Újpesten az előttünk álló héten ne legyen edzőváltás. Ha ugyanis nem éri a lila-fehéreket a következő napokban új impulzus, és mi is lendületben maradunk, akkor vasárnap a lilák ellen is reménykedhetünk a pontszerzésben, vagy akár a győzelemben is. Én csak egy dolgot kívánok: tegyenek bele az összes hátralévő mérkőzésbe ugyanakkora melót a játékosaink, mint ebbe a mostaniba, és jöjjön is ki ugyanúgy az eredménye, mint a DVTK-val szemben. Ha mindez megvalósul, akkor okkal reménykedhetünk, még akkor is, ha a bizalmunk nagyon törékeny egyensúlyra épül.
Hajrá, Loki!
Enderson
